Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Beperelte az Alice In Chains tagjait Layne Staley anyja

0419aicEddig úgy tűnt, az Alice In Chains újraindulása kapcsán minden példaértékűen haladt, most azonban a jelek szerint megjelentek a gépezetben az első homokszemek. Nancy McCallum, a 2002-ben elhunyt eredeti énekes, Layne Staley édesanyja beperelte a zenekart, és azt követeli keresetében, hogy a bíróság mondja ki: jogot formálhat a zenekar bevételeinek 16 százalékára.

A per tényét a The Seattle Post-Intelligencer tette közzé. Nancy McCallum 16 százalékos követelésével a Layne-nek annak idején járt összegek felére tart igényt, emellett pedig minden egyéb olyan, Staleyhez köthető befektetésre, amelyet jelenleg a zenekar tagjai ellenőriznek. A per gyökerei tavaly szeptemberig nyúlnak vissza, amikor a kereset szerint egy Jerry Cantrell és Sean Kinney képviseletében eljáró ügyvéd felmondta azt a megállapodást, amelynek alapján McCallum korábban részesült a banda bevételeiből Layne halála óta. A viszony előtte sem volt felhőtlen a felek között, Staley anyja ugyanis 2012-ben hivatalos levélben megpróbálta magának vindikálni az Alice In Chains nevet. Jerry Cantrellék leszögezik: az énekes örökösei természetesen továbbra is megkapják majd a jogdíjakat a Layne által szerzett vagy társszerzett dalok után, azt azonban vitatják, hogy McCallumnak bármiféle szerepe lehetne a jövőben a zenekar üzleti döntéseiben.

Az Alice In Chains új lemeze – a második Layne helyén William DuVall-lal – május 27-én jelenik meg The Devil Put Dinosaurs Here címmel.

 

Hozzászólások 

 
+8 #4 Pista bá 2013-05-13 13:09
Ez a McCallum skót név,ha nem tévedek... :)
Idézet
 
 
+8 #3 codename333 2013-05-13 10:53
az a kurva pénz.....persze hogy kell manapság....az a minden...ha nincs pénzed akkor....de könyörgöm...azért ne akarjon már valaki ingyen élni úgymondd.....nekem nem lenne pofám többet kérni ha már egyszer kapok a halott fiam után....Akinek jár az kapja meg becsülettel de remélem az a picsa nem fog kapni senkit.....hihetetlen milyen pofátlan és szégyentelen emberek vannak.....16 % :D jóhogy nem ár szerepelni akar a chains lemezen :D
Idézet
 
 
+21 #2 Mr.Bronson 2013-05-13 09:27
Az egészet úgy képzelem el mint egy rossz filmben...egy lepukkant lakókocsiparkba n lakik a vén szatyor,a helybéli cowboykalapos ügyvéd-fejvadász meg pénzszagot érzett az egész perlekedésből és nekivágtak.Ha nagyon rossz lenne a film akkor azt mondanám még kúrogatta is az öreglányt... :-D na de viccet félretéve szomorú milyen emberek vannak...
Idézet
 
 
+21 #1 robidog 2013-05-13 07:28
Mocsok geci némber bezzeg még élt a fia le sem szarta !
Gyerekek! Több mint EGY HETE HALOTT VOLT mikor megtalálták szegény Layne-t. Most pedig ..............
Baszus de fel kutam magam!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.