Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Augusztus elején érkezik az új Accept, nézd meg az első klipet!

Augusztus 4-én, a Nuclear Blast gondozásában jelenik meg az Accept új albuma, méghozzá Havancsák Gyula most bemutatott borítójával. A The Rise Of Chaos már a negyedik lesz a sorban Mark Tornillo énekessel, és az első Christopher Williams dobossal, illetve Uwe Lulis másodgitárossal.

0417accept

2014 nyarán adott ki legutóbb új stúdióalbumot az Accept, és pontosan három évvel a Blind Rage után most megérkezik a folytatás is The Rise Of Chaos címmel. Wolf Hoffmannék egy különleges wackeni bulit is adnak előző este a lemezmegjelenés tiszteletére, amely három részből áll majd. Az első ezek közül egy klasszikus dalokkal teli program, amit egy Wolf Hoffmann-szólóblokk követ majd a Cseh Nemzeti Szimfonikusokkal, a gitáros tavalyi Headbangers Symphony lemezének komolyzenei átdolgozásaival, a harmadik részben pedig maga az Accept játszik majd a nagyzenekarral, igen komoly látványosságokkal.

Ami magát a The Rise Of Chaost illeti, a zenekar ismét Andy Sneappel dolgozott, és természetesen nem várhatók tőle komoly accept_cváltozások. „Garantálhatom, hogy acceptesen szól majd a lemez”, mondta pár hónapja az anyagról Wolf. „Zeneileg nem is szabad másképp szólnia, csakis erősebbnek, súlyosabbnak kell lennie, jobb dalokkal, mint valaha. Pontosan erre is törekszünk, és szerintem gyilkos lesz az anyag.”

A lemezre ezek a dalok kerülnek fel:

01. Die By the Sword
02. Hole in the Head
03. The Rise of Chaos
04. Koolaid
05. No Regrets
06. Analog Man
07. What's Done Is Done
08. Worlds Colliding
09. Carry the Weight
10. Race to Extinction

Az album borítóját Havancsák Gyula készítette, most pedig megtekinthető a címadó szerzemény klipje.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 bogar 2017-06-29 09:57
Business as usual.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.