Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Átalakult a Leatherwolf felállása, meghallgatható az első dal az új énekessel

Bemutatta új felállását és első friss dalát a Leatherwolf. A csapat 2020 tavaszán szeretné megjelentetni következő albumát.

0803lw

Év elején ismét távozott a Leatherwolfból Michael Olivieri énekes/gitáros. A csapat az elmúlt hónapokban rendezte sorait, és most bemutatták az új felállást, amelyben három klasszikus korszakos tag található Dean Roberts dobos, Paul Carman basszusgitáros és Geoff Gayer gitáros személyében. A második gitáros, Rob Math szintén veterán Leatherwolf-tagnak tekinthető, hiszen az utóbbi tíz évet javarészt velük töltötte. Az új énekes pedig Keith Adamiak lett (a képen), aki a csapat felfedezésének tekinthető. A koncertekre egy harmadik szólógitáros csatasorba állítását is tervezik, az ő személye egyelőre még nem ismert.

A Leatherwolf máris nagyban dolgozik a következő albumon, amely az első sorlemez lesz tőlük a sorban a 2006-os World Asylum óta. A munka bizonyos szakaszaiban Roy Z (Bruce Dickinson, Halford) is a segítségükre volt. A The Henchmen című dal nem végleges változata alább máris meghallgatható. A zenekar klasszikus, idén harminc éve kiadott Street Ready albumáról itt írtunk.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.