Könnyen lehetséges, hogy Dave Mustaine hetvenedik születésnapja környékén ér majd véget a Megadeth búcsúturnéja. A frontember sok-sok évesre tervezi zenekara utolsó koncertsorozatát.

Utolsó nagylemezének megjelenésére és búcsúturnéjára készül a Megadeth. A zenekar nevét viselő, szám szerint tizenhetedik album január 23-án elején jelenik meg Dave Mustaine énekes/gitáros saját cége, a Tradecraft, illetve a Frontiershez tartozó BLKIIBLK gondozásában. Az anyag producere ismét Chris Rakestraw volt, akivel az előző két nagylemezen is dolgozott a zenekar. A felállást Mustaine mellett Teemu Mäntysaari gitáros, James LoMenzo basszer és Dirk Verbeuren dobos alkotja, és az albumra a Metallica Ride The Lightningjának Megadeth-verziója is felkerül.
A csapat máris elkezdte bejelenteni a turnédátumokat. Jelen állás szerint a búcsúkoncertek sora Latin-Amerikában indul áprilisban, majd Európa következik: az első felénk bejelentett buli június 10-én esedékes a csehországi Rock For People fesztiválon, de már biztosan ott lesznek a Ferrara Summer Festivalon és a finnországi Tuskán is, nyár végétől pedig az Iron Maiden vendégeként járják majd Észak-Amerikát. De úgy tűnik, senkinek sem kell amiatt aggódnia, hogy esetleg lemarad a búcsúturnéról, mert a zenekar még évekig itt lesz velünk. „Alaphangon újabb három-öt évnyi turnézásról beszélünk – szögezte le Mustaine a Kerrang!-nek adott interjújában. – És ha ilyen hosszú ideig nyomjuk majd, a francba, a végén már egy olyan születésnapom közeleg majd, amire még csak gondolni sem szeretnék… De nem ragaszkodom megszállottan ahhoz, hogy mindenképpen a végsőkig menjünk tovább, és azok között legyek, akik még nyolcvan fölött is játszanak. Észben kell tartanom, hogy az emberek előbb-utóbb meghalnak. Úgyhogy muszáj vigyáznom magamra.”
A lemez dallistája az alábbi lesz:
01. Tipping Point
02. I Don′t Care
03. Hey God?!
04. Let There Be Shred
05. Puppet Parade
06. Another Bad Day
07. Made To Kill
08. Obey The Call
09. I Am War
10. The Last Note
11. Ride The Lightning (bónusz)
A Tipping Point dal már ismert, az I Don’t Care holnap debütál. A Megadeth október 6-án Budapesten koncertezett a Disturbed vendégeként, beszámolónkat itt olvashatod.



Hozzászólások
...évente :)
Majd ha Friedman papesz visszajön a búcsúkörükre eskü elmegyek megint egy 'deth koncertre :)
Majd hülyék lesznek nem kihasználni ezt!
Azért 30 éve nem vigyázott ennyire magára és már a második életét fogyasztja :D