Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Accept: még inkább visszarepülnek a boldog nyolcvanasokba

0311tornilloNagyrészt elkészült új albumának munkálataival az Accept, az utolsó két albumon is szereplő Mark Tornillo már fel is énekelte a témáit. Az egyelőre cím nélküli lemez valamikor az év derekán jelenhet meg, és a frontember szerint még direktebben utal majd vissza a '80-as évek klasszikusaira, mint a Blood Of The Nations és a Stalingrad.

„Nagyjából ugyanarról van szó, mint eddig, de kicsit még inkább a klasszikus érzés hatja át a dalokat", mondta Mitch Lafonnak adott interjújában Mark. „Akadnak olyan témák, ahol amint meghallod a nyitóriffeket, azt mondod: nahát, ez akár a Balls To The Wallon vagy a Metal Hearton is szerepelhetett volna! Nagyon klasszikus megszólalású, klasszikusan acceptes hangzású lesz az anyag, de sok változatos elemmel. A súlyos, kétlábdobos számok mellett helyet kaptak kicsit eltérő dolgok is."

A produkció még idén megjelenik, és a jelenlegi állás szerint az Accept valamikor július végén kezd ismét turnézni. Az addig fennmaradó időben Tornillo eredeti csapatával, a T.T. Quickkel is mozog majd: május 3-án a csapat fellép egy sayreville-i koncerten a King's X, a The Atomic Bitchwax és a Black Reign társaságában, és Mark szerint még az is elképzelhető, hogy egy digitális EP-t is készítenek, mert vannak új dalötleteik.

 

Hozzászólások 

 
#2 kmaker 2014-03-12 15:59
nem tudni esetleg, hogy a producer, valamint a keverő is andy sneap lesz-e továbbra is? ha igen, annak nagyon örülnék :)
Idézet
 
 
#1 pumpika666 2014-03-11 12:41
anno az első reunion-t is megfektette a gyors tempó, nehogy itt is hasonló gond legyen :(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.