Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A zenekarok üzleti alapon működnek, ha valaki állandóan gerjeszti a feszültséget és keményen piál, tenni kell valamit”

Részletesen is közzétette értékelését a Cradle Of Filthben történt személyi változásokról a csapat főnöke. Dani Filth szerint Zoë Marie Federoff és Marek „Ashok" Šmerda távozását komoly viták előzték meg a házaspár között és a zenekaron belül is.

0831dani

Igen terjedelmes közleményben ismertette álláspontját Dani Filth a Cradle Of Filth soraiban történt kettős tagcserét illetően. Mint arról beszámoltunk, a zenekarból először Zoë Marie Federoff billentyűs/énekesnő távozott, majd két nappal később férjét, Marek „Ashok" Šmerdát is kirúgták. A páros először nem ment bele a részletekbe, de aztán később meglepő nyíltsággal teregették ki a szennyest: a végén Federoff egyenesen odáig ment, hogy aktuális zenekari szerződéstervezetük egyes lapjait is közzétette, benne egyebek mellett a megajánlott konkrét napi összegekkel. Zoë a csapatban uralkodó légkört okolta amiatt is, hogy első terhessége egy korábbi turné során vetéléssel végződött. Dani válaszközleménye részletesen itt olvasható, mi most igyekszünk a lényegre szorítkozni.

Ami a dél-amerikai turnét illeti, a zenekar főnöke szerint a páros komoly feszültséget kevert maga körül. „Az első napoktól kezdődő kemény piálás, az elfajuló veszekedések és az ismétlődő nyilvános viták minden érintett számára roppant bomlasztó légkört teremtettek – írja. – Személyesen is tanúja voltam indulatoktól fűtött, verbális és fizikai erőszakot egyaránt felvonultató összetűzéseknek Zoë és Ashok között. Az egyik ezek közül egy São Pauló-i hotel előtt történt, a rajongók szeme láttára, akik autogramokat akartak kérni tőlünk. És ez sem elszigetelt eset volt, hanem sokkal inkább az egész csapatra komoly terhet rovó, durva viselkedésmintába illeszkedett." Zoë korábbi vetélése kapcsán Dani mindössze annyit jegyez meg: senki sem tudott a billentyűs/énekesnő várandósságáról. „Emellett pedig, ha terhes volt, akkor miért ivott? Még a menedzsmentet is több ízben megkereste korábban, hogy segítsenek neki leállni a piálással. Ezt hosszú szöveges üzenetek bizonyítják."

A frontember leszögezi: a Federoff által közzétett szerződéstervezetet abban a formában nem várták el tőlük, hogy aláírják, amolyan kiindulási alapnak szánták, miután anyagi vitába keveredtek. Ugyanakkor ezen a ponton már tudtak a páros távozási szándékáról, és Dani is elismeri: a menedzsment elhamarkodottan, de semmiképpen sem rosszindulatból küldött ki nekik egy korábban megszövegezett, kevésbé kidolgozott dokumentumot, mert egyszerűen nem látták értelmét ennél többnek az utolsó turnéra. Ugyanakkor elismeri, hogy ez hiba volt. „Igen, sajnos a zenekarok üzleti alapon működnek, és ha azt tapasztaljuk, hogy valaki állandóan gerjeszti a feszültséget, keményen piál, nem ír zenét és azzal fenyegeti a zenekart, hogy perel a képmása használata miatt, bizony mindenképpen tenni kell valamit. Zoë és Ashok annak ellenére is már benyújtották a felmondásukat, hogy beleegyeztem a fizetésük megemelésébe, némi kiegészítő anyagi védelem mellett. Így aztán egyáltalán nem siettem pénzt pazarolni az ügyvédünkre, hogy összerakjon egy szerződést, amit aztán a végén úgyis csak szétszedtek volna" – írja.

0827ashok

Dani emellett védelmébe veszi a Cradle Of Filth menedzsmentjét – amelyet egyébként a Coal Chamber és a Devildriver frontembere, Dez Fafara, illetve neje, Anasthasia vezet –, és rámutat: Federoff korábban már kért és kapott is fizetésemelést, ennek ellenére egyre elfogadhatatlanabb stílusban kommunikált mindenkivel. Szintén kiemeli: a zenekarban soha senkinek sem tiltotta meg, hogy máshol is játsszon és kiegészítse jövedelmét, amire a tagoknak fizikailag is módjuk van, a Cradle ugyanis átlagosan mintegy az év 40 százalékában turnézik. Emellett pedig szerinte Zoë a konkrét összegekkel kapcsolatban sem bontotta ki az igazság minden részletét: a részletezett tételek mellett különböző jogdíjak, turnébónuszok és egyebek is jártak nekik, nem is beszélve a turnék közbeni teljes ellátásról. Dani arra is kitér, hogy Federoff állításával ellentétben Dez Fafara sosem tett megjegyzést sem az ő, sem a zenekar korábbi billentyűsei, Anabelle Iratni vagy Sarah Jezebel Deva alkatára.

A konkrét kilépéseket illetően Dani megjegyzi: Federoff a férjével folytatott durva viták miatt hagyta ott az aktuális turnét, annak kezdete után három nappal, okként Ashok alkoholizmusát jelölte meg, és szöveges üzenetben közölte velük kilépését a csapatból. Šmerda ezt követően megállapította, hogy a házassága nem működik, majd végül mégis közzétette elhíresült nyilatkozatát, ami után kirúgták. „A házasságuk nem tartozik rám, az viszont nagyon is, hogy biztosítsam a turné folytatását, és tekintve, hogy ez a kör csak a költségeket és a béreket tekintve is közel 200 ezer dollárba kerül, nyilvánvalóan kissé soknak tűnt belegondolni, hogy új embereket röptessünk ide, intézzük a vízumukat, a szállásukat meg a repülőjárataikat. Kissé önző módon arra gondoltam, hogy az általunk is napi szinten végigasszisztált napi drámázás nélkül Ashok talán végül hajlandó lesz kiélvezni velünk a turné hátralévő részét. De végül nem így alakult: az egyik percben még mások vállán zokogott, másnap reggel pedig kiadott egy közleményt, amelyben bizonyos egyéb kijelentések mellett a kilépését is bejelentette, miután telefonon beszélt a feleségével. Ezt követően természetesen azonnal ki is rúgtuk."

„A zeneiparban mozgó számos kollégámmal egyetemben a pályafutásom több szakaszában is gyakorlatilag tankönyvi alkoholista voltam – jegyzi meg Dani. – Éppen emiatt egyből felismertem Zoë kiszámíthatatlan viselkedésmintáit is. Én magam pedig most már majdnem három éve teljesen absztinens vagyok."

Dani végül köszönetet mond mindazoknak, akik támogatták őt és a zenekart az elmúlt napokban. A sztori nyilván nem marad ennyiben...

 

Hozzászólások 

 
#34 Blindmouse 2025-09-02 14:07
Idézet - Samael:
Idézet - internet:
Napi 200 font (89.000 huf) kevés a szárzenésznek??Kiadásuk nincs is,világot lát, a tournén ingyen kaja-pia szállás van full ellátás stb


Kiadásuk legfennebb a turnén nincsen, de a turné nem tart 365 napig, max 100. A maradék napokon vannak bőven kiadásaik, főleg ha egy drága országban élnek. Ashok ugyan cseh, de a felesége amerikai és (ha jól tudom) mindketten Amerikában telepedtek le. Ott meg ugye nincsen állami egészségügy, minimális az állami nyugdíj, stb. Ha gondolsz a jövődre és nem hajléktalanként akarod végezni, akkor bizony nem élheted fel minden bevételedet, hanem szép summákat kell félre tenni minden hónapban, hogy később is legyen miből élni / előre nem látott kiadásokat fedezni. Persze lehet mondani, hogy miért nem költöznek Kelet-Európába vagy Dél-Ázsiába, ahol olcsóbb az élet, de ha el kell költöznöd ahhoz, hogy meg tudjál élni a fizetésedből, az már önmagában jelzi, hogy valami nincsen rendben.


Lehet a kis magyar valóságból indult ki ahol ha zenész vagy, akkor nemhogy napi 200 font, de még neked kerül pénzbe minden egyes próba, és a koncertnapok se nagyon nullszaldósak, hacsak nem vagy nagyon közel a tűzköz, és nagyon élvonalban..

Középvonalas bandában heti-kétheti koncertezéssel is frankón minuszos vagy.

És akkor a szerződéseket még nem is említem, tettek már elém is le olyat hogy zéró jogászi tudománnyal is konkrétan felröhögtem, mert olyan dolgok voltak benne amit alá kellett volna írnom. :D :D :D.
Idézet
 
 
#33 Samael 2025-09-02 10:17
Idézet - internet:
Napi 200 font (89.000 huf) kevés a szárzenésznek??Kiadásuk nincs is,világot lát, a tournén ingyen kaja-pia szállás van full ellátás stb


Egy turnét pedig nem úgy kell elképzelni mint egy nyaralást, inkább hasonlít egy feszített tempójú üzleti úthoz. Ritkán jut idő városnézésre, a szálloda és a koncerthelyszín közvetlen környezetén kívül ritkán van alkalmuk a zenészeknek mást is látni -- koncert után legtöbbször irány a turnébusz / reptér mert másnap vár a következő állomás. Az pedig, hogy láttál egy szállodát Bogotában és egyet Tokióban azért elég messze van a valódi világlátástól.
Idézet
 
 
#32 Samael 2025-09-02 10:09
Idézet - internet:
Napi 200 font (89.000 huf) kevés a szárzenésznek??Kiadásuk nincs is,világot lát, a tournén ingyen kaja-pia szállás van full ellátás stb


Kiadásuk legfennebb a turnén nincsen, de a turné nem tart 365 napig, max 100. A maradék napokon vannak bőven kiadásaik, főleg ha egy drága országban élnek. Ashok ugyan cseh, de a felesége amerikai és (ha jól tudom) mindketten Amerikában telepedtek le. Ott meg ugye nincsen állami egészségügy, minimális az állami nyugdíj, stb. Ha gondolsz a jövődre és nem hajléktalanként akarod végezni, akkor bizony nem élheted fel minden bevételedet, hanem szép summákat kell félre tenni minden hónapban, hogy később is legyen miből élni / előre nem látott kiadásokat fedezni. Persze lehet mondani, hogy miért nem költöznek Kelet-Európába vagy Dél-Ázsiába, ahol olcsóbb az élet, de ha el kell költöznöd ahhoz, hogy meg tudjál élni a fizetésedből, az már önmagában jelzi, hogy valami nincsen rendben.
Idézet
 
 
#31 Bahn&Scorper 2025-09-01 21:30
Idézet - Equinox:
Idézet - Venom.ádi:
Én egyébként nem is mennék nemhogy a feleségemmel, a barátnőmmel se egy munkahelyre, mert szerintem egészségtelen.

Nem ők mentek oda, ha jól értem, ott ismerkedtek meg.


Nem alaptalanul mondják ugye, hogy "házinyúlra nem lövünk" - még ha egy kiegészítés szerint "kivéve ha támad, vagy ágaskodik" - de abban inkább az van, hogy ha szétmegy, vagy össze se jön a kapcsolat, akkor szar dolog ezért munkahelyet váltani, vagy tovább nézni a másik fejét. (Nem hiszek a kapcsolat utáni meg pláne helyetti barátságban, ha nem lett belőle gyerek, akkor legjobb teljesen elrűnni egymás életéből.)

De egy bizonyos szinten belül már akkor is problémás, ha ez nem következik be, hiszen a munkahely is egyfajta énidő... de azért itt is vannak fokozatok, ha a másik az más munkakörben, műszakban, telephelyen, irodában dolgozik. Ott is szétmérgezhet azonban sok mindent a pletyka meg a félreérthető szituációk.

A legkeményebb viszont, ha tényleg ugyanazon, egymás mellett... ott könnyen bebizonyosodhat , ami ha párkapcsolatnál nem is, de havernál már igen, hogy üzletben nincs barátság.

Persze ennek ellenére sokan lövik a házinyulat, hiszen a munkahelyükön kívül nem nagyon tudnak máshol olyanokat találni, akik megtetszenek nekik, mert nem járnak olyan társaságokba, ismeretlen nőket meg az utcán ugyanúgy nem mernek leszólítani, mint az operában sem, a társkeresőkkel szemben pedig szkeptikusak...
Idézet
 
 
#30 Rapid Fire 2025-09-01 20:43
Idézet - Venom.ádi:
Azt nem értem, hogy ha nem üzleti alapon működne valami, akkor elmegy, hogy be van baszva valaki állandóan és feszültséget gerjeszt? Akkor is kibasznátok, mert az ilyen sehol sem jó, még ha háromszor oltottak metáltestvérisé g-vakcinával, akkor sem. Én egyébként nem is mennék nemhogy a feleségemmel, a barátnőmmel se egy munkahelyre, mert szerintem egészségtelen.


Szegény feleséged,barát nőd.Nem lennék a helyükben..
Idézet
 
 
#29 Equinox 2025-09-01 20:13
Idézet - Venom.ádi:
Azt nem értem, hogy ha nem üzleti alapon működne valami, akkor elmegy, hogy be van baszva valaki állandóan és feszültséget gerjeszt? Akkor is kibasznátok, mert az ilyen sehol sem jó, még ha háromszor oltottak metáltestvérisé g-vakcinával, akkor sem. Én egyébként nem is mennék nemhogy a feleségemmel, a barátnőmmel se egy munkahelyre, mert szerintem egészségtelen.

Nem ők mentek oda, ha jól értem, ott ismerkedtek meg.
Idézet
 
 
#28 Venom.ádi 2025-09-01 19:12
Azt nem értem, hogy ha nem üzleti alapon működne valami, akkor elmegy, hogy be van baszva valaki állandóan és feszültséget gerjeszt? Akkor is kibasznátok, mert az ilyen sehol sem jó, még ha háromszor oltottak metáltestvérisé g-vakcinával, akkor sem. Én egyébként nem is mennék nemhogy a feleségemmel, a barátnőmmel se egy munkahelyre, mert szerintem egészségtelen.
Idézet
 
 
#27 internet 2025-09-01 15:47
Napi 200 font (89.000 huf) kevés a szárzenésznek??Kiadásuk nincs is,világot lát, a tournén ingyen kaja-pia szállás van full ellátás stb
Idézet
 
 
#26 Samael 2025-09-01 13:37
Idézet - bogar:
A teljes igazságot nyilván nem fogjuk megtudni, de a COF meni fog tovább gond nélkül, ugyanis ott Dani a fő arc, mint ahogy az AC/DC-nél sem érdekel senkit, hogy Angus mellett ki van a zenekarban.


A folytatás biztos, amig Dani egészséges és folytatni akarja, addig lesz CoF. A kérdés viszont az, hogy milyen minőségű zenét fognak kreálni a jövőben. Senki nem amiatt aggódik, hogy teljesen feloszlik a CoF, hanem amiatt, hogy nem készül több Hammer of the Witches / The Screaming of the Valkyries szintű lemez.
Idézet
 
 
#25 Samael 2025-09-01 13:29
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Samael:
Igen, ezért is írtam feltételes módban. Nem tudjuk ki mond igazat és ki nem. Én személy szerinr hajlok arra, hogy inkább a Šmerda házaspárnak higgyek, Dani posztja gyanúsan tele volt tereléssel és életszerűtlen állításokkal ("jaj, nem, azt a szerződést nem azért küldtük, hogy aláírják, hanem csak úgy, és amúgy sem tudtam mi áll benne, én nem olvastam, a menedzsment küldte ki") -- de alapjában véve nem tudjuk mi a pontos és teljes igazság, jelenleg csak spekulálni tudunk.

Hát ezt a részt illetően pont nem, két kattintásba került most utánanézni, hogy Skaroupkának és Daniel Firthnek egyaránt két másik zenekara is van a Cradle mellett. :)


Attól, hogy nekik van, nem biztos, hogy Ashoknak is engedték ugyanezt. Talán pont ezen akadt ki.
Idézet
 
 
#24 Draveczki-Ury Ádám 2025-09-01 13:03
Idézet - Samael:
Igen, ezért is írtam feltételes módban. Nem tudjuk ki mond igazat és ki nem. Én személy szerinr hajlok arra, hogy inkább a Šmerda házaspárnak higgyek, Dani posztja gyanúsan tele volt tereléssel és életszerűtlen állításokkal ("jaj, nem, azt a szerződést nem azért küldtük, hogy aláírják, hanem csak úgy, és amúgy sem tudtam mi áll benne, én nem olvastam, a menedzsment küldte ki") -- de alapjában véve nem tudjuk mi a pontos és teljes igazság, jelenleg csak spekulálni tudunk.

Hát ezt a részt illetően pont nem, két kattintásba került most utánanézni, hogy Skaroupkának és Daniel Firthnek egyaránt két másik zenekara is van a Cradle mellett. :)
Idézet
 
 
#23 Samael 2025-09-01 12:56
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Samael:
Ha emellett igaz az is, hogy a CoF menedzsmentje megtiltotta, hogy más zenekarokban is játszva kiegészíthessék a bevételeiket, akkor azért érthető, hogy besokalltak. Konkrétan több pénzt kereshettek volna valamelyik Tescóban kasszásnőként és árufeltöltőként dolgozva.

Dani szerint nem tiltották meg, és a többi zenész is játszik máshol a csapatból.


Igen, ezért is írtam feltételes módban. Nem tudjuk ki mond igazat és ki nem. Én személy szerinr hajlok arra, hogy inkább a Šmerda házaspárnak higgyek, Dani posztja gyanúsan tele volt tereléssel és életszerűtlen állításokkal ("jaj, nem, azt a szerződést nem azért küldtük, hogy aláírják, hanem csak úgy, és amúgy sem tudtam mi áll benne, én nem olvastam, a menedzsment küldte ki") -- de alapjában véve nem tudjuk mi a pontos és teljes igazság, jelenleg csak spekulálni tudunk.
Idézet
 
 
#22 Ben Nihil 2025-09-01 11:05
#17 Megint nem tudom, hogy mit olvastál, de én ilyet nem írtam, és nem is utaltam ilyesmire. Azt írtam, hogy az én prioritási listámban az általad említett rajongói elvárások - jó(? - és itt a mai agyonkompresszá lt egyenszürkére gondolok) hangzás, igényes borító, fasza klip, turnéhegyek - nem szerepelnek. Ergo rajtam hiába kéred számon, hogy én ezeket követelném az általam szeretett bandáktól. Azt már sokkal inkább, hogy az oly' sokszor hangoztatott "mi-elsősorban-magunknak-írjuk-a-zenét-és-az-csak-bónusz-ha-másoknak-is-tetszik" attitűdöt valóban(!) tegyék magukévá!
#19 Köszönöm a hatásos ellenérveket! :)
Idézet
 
 
#21 bogar 2025-09-01 11:03
Idézet - Samael:
Idézet - ddrum:
Megnéztem az összegeket, nem egetverő pénzek, az tény, messze van a rockzenész = milliomos-legendától.
Nem tudom, ilyen szinten mennyi időt köt le a zenekar egy zenész életéből (próbák, stúdió, turné, fotózás, meg ami szükséges), szóval nem tudom, mennyi jöhet össze a napi 200 fontból fizuként éves szinten.
Biztos van, aki jobban rálát ezekre a dolgokra.
Amúgy ugye a Slayernek is volt ilyen sárdobálása Lombardoval, ott is voltak konkrét összegek (napi fizu, ha koncert van, stb.), ugyanúgy emlékszem a Testamentre is (az énekes első osztályon viteti magát, mi meg rohadunk a turistaosztályo n), nem egy leányálom ez az életmód, pláne olyan esetben, ha úgy érzed, hogy nem vagy megfizetve. Vagy ha többet hiszel magadról, mint amennyit igazából érsz a zenekarnak, és amikor ezt szóvá teszed, nevetve cserélnek le egy másik dobosra/gitárosra.


Zoe az egyik posztjában leírja, hogy évi kb 25.000 font ütötte a markát a zenekarban, mindez bruttó. Ha ez igaz, akkor ez nemcsak, hogy nem "egetverő összeg", hanem konkrétan a nagy-britanniai minimálbér szintje. Ha emellett igaz az is, hogy a CoF menedzsmentje megtiltotta, hogy más zenekarokban is játszva kiegészíthessék a bevételeiket, akkor azért érthető, hogy besokalltak. Konkrétan több pénzt kereshettek volna valamelyik Tescóban kasszásnőként és árufeltöltőként dolgozva.


Semmi közöm az ő pénztárcájukhoz , de én is számoltam egy kicsit. Ha az év 40%-ában turnéznak és arra jár a napi 200 GBP, akkor az közel 30 000 / év.
Dani szerint nem volt megtiltva, hogy máshol is kereshetnek pénzt, és egyéb bevételek és turnéi idejére ellátás is volt. A Google szerint az angol átlagbér kb. 36 000 GBP.
Tehát egy átlagfizu jön ki belőle. Ami persze nem rocksztár gázsi, de tisztességes.
A teljes igazságot nyilván nem fogjuk megtudni, de a COF meni fog tovább gond nélkül, ugyanis ott Dani a fő arc, mint ahogy az AC/DC-nél sem érdekel senkit, hogy Angus mellett ki van a zenekarban.
Idézet
 
 
#20 Draveczki-Ury Ádám 2025-09-01 10:54
Idézet - Samael:
Ha emellett igaz az is, hogy a CoF menedzsmentje megtiltotta, hogy más zenekarokban is játszva kiegészíthessék a bevételeiket, akkor azért érthető, hogy besokalltak. Konkrétan több pénzt kereshettek volna valamelyik Tescóban kasszásnőként és árufeltöltőként dolgozva.

Dani szerint nem tiltották meg, és a többi zenész is játszik máshol a csapatból.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.