A rendőrségi vizsgálat szerint Brent Hinds egyértelműen túllépte a sebességkorlátozást, amikor bő két héttel ezelőtt halálos motorbalesetet szenvedett. A Mastodon volt gitárosa 51 éves volt.

Az Atlanta News First híradása szerint a rendőrségi jelentések alapján egyértelmű: durván túllépte a sebességkorlátozást Brent Hinds, mielőtt motorjával karambolozott volna egy terepjáróval Atlanta délkeleti részén augusztus 20-án. A rendőrség szerint a Mastodon ex-gitárosának Harley-Davidsonja a szóban forgó szakaszon megengedett sebesség csaknem kétszeresével, 63-68 mérfölddel – mintegy 101-109 km/h-val – hajtott az úton, amikor a SUV sofőrje nem adta meg neki az elsőbbséget. Hinds a fentiek alapján egyértelműen hibás volt a balesetben, azt illetően ugyanakkor egyelőre nincs új információ, hogy a terepjáró sofőrje valóban piros jelzés mellett indult-e el, az egyik tanú ugyanis így nyilatkozott.
Hinds az ütközést követően a levegőbe repült a motorról és többször is megpördült. A helyszínre érkező rendőrök szerint a gitáros még élt, amikor a helyszínre érkeztek, de súlyos és látható sérüléseket szenvedett a fején, a karján és a törzsén. Ugyan utána kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.
A Mastodon néhány nappal ezelőtt, Alaszkában a színpadon is megemlékezett Brentről.



Hozzászólások
Jaja, konkrétan az Oblivionban Brent tolja a refrént és milyen qrva jól, totál egyedi az a hang és tuti nem csak nekem van ott ez a dal az all time favoritok között.
Északon tényleg jobb, azt mondják. Ideig óráig...
Nagyon szomorú történet. Tartok tőle, hogy Hinds halálával a Mastodon aranykorának is vége. Korábban azért reménykedtem, hogy majd csak visszatér egyszer a zenekarba... Biztos, hogy az új srác jól tud gitározni, de Hinds éneke, a szólói meg egyszerűen csak a fazonja annyira karakteresek voltak, hogy ezt senkivel nem tudják pótolni. Ez innentől kezdve már a Mastodon II.
Nem tudom, én épp most tértem haza Norvégiából és nekem nagyon civilizáltnak tűnt a közlekedés. Tény, hogy nem Oslóban vezettem, hanem vidéken, fent északon Bodø környékén. Az alacsony népsűrűség sokat segít. Én magam Nagy-Britanniában élek, ami ugye olyan mint egy nyüzsgő hangyaboly, egy 70 milliós ország zsúfolt utakkal. Hiába van helyenként akár 4 vagy 5 sáv is az autópályán, sokszor nem lehet rendesen haladni mert mindenki akkor és úgy vált sávot, ahogy épp kedve szottyan -- vagy épp a belső sávban csapatja 50 mérföld per órával (80 km/h), fenntartva az egész forgalmat. Szóval az angolhoz képest a skandináv közlekedés nekem kifejezett relaxációs élménynek hatott. Ugyanakkor az angol is kb. annak hat a magyarhoz képest, az M1-en vezetni olyan mint egy NASCAR futam :D
Sajnos teljesen igazad van, annyi kiegészítéssel, hogy én ugyanezt tapasztalom Skandináviában. Teljesen elgurult a gyógyszer az utóbbi években. A skandináv országokban 5-10 éve még példásak voltak a baleseti statisztikák, most meg hetente halnak meg tizenévesek az utakon - és sokan mások is persze.
Ha tehetem, csak mellékutakon közlekedek, vagy gyalog megyek.
Amúgy mit is mondtam, mikor jött a halálhíre:
em lepett meg nagyon, mert azt hittem elsőre, hogy idáig fajult az, hogy az eddigi hírekből olyan valakinek tűnt, aki folyton csak magának keresi a bajt... ehhez képest nem ezt érdemelte, hogy más hülyesége miatt távozzon idő előtt.
Ezek szerint mégis részben magának kereste a bajt... (és akkor még nem is tudjuk, hogy ivott-e előtte) de attól még az autósnak a hülyesége sem menthető, akkor sem, ha van egy dörzsölt ügyvédje, aki kihozza, hogy ha Hinds nem annyival ment volna, akkor pont nem akkor ér oda, amikor a védence épp be akar menni a kereszteződésbe ...
Az a helyzet, hogy az amerikaiak alapvetően tökhülyék. Máshol is élnek nagyon sötét emberek, de az usában úgy fest, hogy élnek nem hülye emberek, de alapvetően k.rvanagy a sötétség arrafelé. Ez látszik a fegyvertartáson , állattartáson, a woke ökörség korlátlan térnyerésén és bizony, a közlekedési kultúrán is.
Apróság, hogy az usában évente kábé 37 ezer halálos közlekedési baleset történik. Ez nem a közlekedési balesetek, hanem a HALÁLOS közlekedési balesetek száma (NTSB stat). Ez kib.szott sok. Másfélszerese az EU átlagnak. És az ilyenek okozzák, mint Mr. Hinds meg a terepjárós.