Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Hiba
  • Delete failed: '5e430bab3643fa57c2d61b22b7738559.php_expire'

2017-ben búcsúturnéra indulhat az Aerosmith

Steven Tyler idén kizárólag szólókarrierjével kíván foglalatoskodni, nyáron önálló amerikai turnéra indul, és egy teljes nagylemez is kijön majd tőle. Ugyanakkor jövőre valószínűleg az Aerosmith is megmozdul – méghozzá könnyen elképzelhető, hogy utoljára.

„Talán csinálunk egy búcsúturnét”, mondta Tyler a Rolling Stone-nak, amikor a lap az Aerosmith 2017-es terveiről kérdezte. „Nézd, két zenekar működik ma is az eredeti tagokkal: mi meg a Rolling Stones. (Ez persze hülyeség, hiszen a Rolling Stones nem a negyvenhét éve halott Brian Jonesszal és a huszonhárom éve visszavonult Bill Wymannel működik, szemben például a ZZ Toppal, ahol tényleg eredeti a felállás, de nem baj, azért még szeretjük Stevent – a szerk.) Hálás vagyok ezért. Akár búcsúturnéra indulunk, akár stúdióba vonulunk még egy lemezt készíteni, izgatottan várom.”

Az énekes idén kizárólag countrys szólóprojektjével foglalkozik, és egész nyáron koncertezik majd a tengerentúlon, első teljes lemeze pedig valamikor az év második felében jelenik meg a Dot Records gondozásában. Ez a cég a Taylor Swift és Tim McGraw ügyeit is intéző Big Machine Label Group birodalomhoz tartozik, és Steven olyan slágerszerzőkkel dolgozik a dalokon, mint Brett James vagy Jaren Johnston. Előbbi korábban többek között Carrie Underwoodnak és Martina McBride-nak, míg Johnston például Keith Urbannek vagy az említett Tim McGraw-nak írt slágereket. „Az Everly Brothersen nőttem fel, így aztán még a Cryin’-ban is benne voltak ezek a hatások”, mondta korábban Tyler egy interjúban. „Annak akkor természetesen Aerosmith-ízűnek kellett lennie, szóval rockosabbnak, de egy részem továbbra is imádja a countryt. Nem tudom persze, pontosan miféle country ez, de mindenki tisztában van vele, mi az az Everly Brothers – ezek a dallamok egyszerűen hihetetlenül jók.”

Az énekes eddigi két single-je, a Love Is Your Name és a Red, White & You igen kedvező fogadtatásra talált az Egyesült Államokban, ám eközben társai az Aerosmithben nem feltétlenül nézik jó szemmel ezt az egész kalandot. „Steven Nashville-ben csinálja a dolgait”, mondta nemrég Joe Perry a USA Todaynek. „Van egy strasszokkal kirakott cowboykalapja, és nyomatja a yippee-ki-yayt. Ezen túlmenően nem tudom, mit mondhatnék erről… Ha nem ismerném, akkor azt mondtam volna a dalára, hogy oké, rendben van, ugorjunk.”

Az Aerosmith legutóbbi lemeze a 2012-es, nem túl sikeres Music From Another Dimension! volt.

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 Svet 2016-04-07 17:40
Már több mint 7 órája fent van a cikk és még nincs egyetlen "na, már tényleg minden nagy abbahagyja, és nincs senki aki a helyükbe léphetne!!!" komment.
Fura...Egyébként szerintem ez várható volt. Steven Tylernek már vagy 10 éve sokkal fontosabbak a saját dolgai mint az Aerosmith.(Gondolok itt a valóságshow-s hülyeségekre, a szóló dalaira/most már lemezére/, meg ilyesmikre.)
Kár értük az biztos, de igazuk van. Inkább most hagyják abba amíg még mindannyian egészségesek és le tudnak futni egy rendes turnét.
Idézet
 
 
+5 #1 Toti 2016-04-07 15:59
Elég sokan befejezik mostanában: Black Sabbath, Aerosmith, Twisted Sister, na meg a Motörhead, bár ők nem tervezték.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.