Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2015 előtt biztosan nem érdemes új Slipknot albumban reménykedni

Noha a következő időszakban több kiemelt koncertet is ad Ázsiában, illetve Európában a Slipknot, senki se ringassa magát hamis illúziókba azt illetően, hogy a zenekar készen áll egy új album elkészítésére: Corey Taylor énekes szerint még több mint két év távolságra vannak a 2008-as All Hope Is Gone utódjának elkészítésétől.

„2014 őszét a Slipknot demók összerakásával szeretnénk indítani, aztán 2015-ben stúdióba vonulni, és elkezdeni elkészíteni egy lemezt”, mondta Corey Taylor a The Pulse Of Radiónak. „Szóval egy ideig még eltart a dolog…” A Slipknot idén tehát kizárólag koncerteket ad, és ennek nem kizárólag Corey Stone Sourrel esedékes elfoglaltságai jelentik az okát: az énekes a Loudwire-nek azt mondta nemrég, hogy a zenekar meg nem nevezett tagjai „gyógyulnak, illetve megpróbálnak gyógyultak maradni” – vagyis alighanem nem kizárólag a három évvel ezelőtt elhunyt Paul Gray basszer küzdött az iowai terrorbrigádból különböző függőségekkel… Mindez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek elképzeléseik arról, milyen lesz a zene, hiszen Joey Jordison dobos már elég konkrét dolgokat is elárult az új anyagról tavaly.

A Slipknot utoljára augusztusban állt színpadon a saját rendezésű Knotfesteken, Iowában és Wisconsinban, idén pedig a jelenlegi állás szerint május 11-én kezdik meg a koncertezést Tokióban, a japán OzzFest egyik napjának headlinereként. Ezen kívül a 2013-as Download egyik főattrakciója is ők lesznek Doningtonban, de a Graspopon, a Roskildén és a svéd Metal Town fesztiválon is biztosan játszanak. A közeljövőben további dátumok bejelentése is várható.

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 revdav11 2013-02-07 16:33
Menjenek már a faszomba...
Ez a köcsög huzavona meg évek óta. A Slipknot az egyik kedvenc együttesem és egyáltalán nem lennék meglepve, ha soha többet nem adnának ki albumot. Coreyn látszik, h beleszarik, elvan a Stone Sourral.
Már 2012-ben is mondták, hogy még abban az évben elkezdik a demózást, aztán Joey olyasmit mondogatott, hogy több, mint 40 dalt írt és 2013-ban jön az album.
Nagyon sanszos, hogy már soha nem lesz album, vagy ha igen akkor már 50 évesek lesznek, Coreynak semmi hangja nem lesz és szét fogják nyávogni az egészet...
Idézet
 
 
+3 #1 cs9 2013-02-07 10:01
baaaaaassszus :O 2015......remélem meggondolják magukat :O......bár ha jó lemez lesz szinte biztosra vehető akkor megéri várni
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.