Shock!

augusztus 24.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

DVD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Saga: So Good So Far - Live At Rock Of Ages

saga_cKissé megkésve, ám annál nagyobb örömmel tudósíthatunk a Saga legfrissebb DVD-kiadványáról, amely minősége okán a diszkográfia utolsó vagy közbenső darabjaként egyaránt megállja a helyét. Persze a búcsúhoz vegyül egyfajta keserédes hangulat is, azonban úgy hiszem, az úriemberek jó pár olyan dokumentumot hagytak maguk után, amelyek kapcsán az elégedettség lehet úrrá rajtunk. A So Good So Far is ebbe a sorba tartozik.

Valahol egy kicsit szomorú látni, amikor manapság efféle professzionális őskövületek egyik pillanatról a másira kiállnak a sorból, még akkor is, ha ezt az elhatározást valamelyest azért érteni vélem. Mert ugyan mi itt a nézőtéren valóban nem igazán fogunk egyebet érzékelni a tátongó űrnél, odafenn a deszkákon – pláne a kulisszák mögött – azért icipicit más a szituáció. Kőkemény menetrend, állandó minőségi elvárások, az öregségi nyugdíjkorhatár pedig ugyebár ebben a szakmában elég képlékeny... Az sem elhanyagolandó körülmény, ha egy zenekar – mint például jelen esetben – mindehhez az életúthoz azért nem Rihanna turnéihoz mérhető költségvetéssel gazdálkodik, ráadásul az említett hölgyeményéhez mérhető keresletről sem igazán beszélhetünk produkciójuk kapcsán. Ha pedig már nekünk is feltűnik, hogy mintha sok-sok éve ugyanazokat a főként német koncerthelyszíneket látnánk a zenekar naptárában, akkor nagyjából elképzelhetjük, nekik mit jelent mindez, hozzászámítva azt a tényt is, miszerint itt zömében hatvan körüli úriemberek ténykednek.

megjelenés:
2018
kiadó:
earMUSIC
Neked hogy tetszik?
( 5 Szavazat )

Annak ellenére, hogy az utóbbi nyolc-tíz évben néhányan a bolondjukat járatták velünk a búcsúzkodó kampányukkal (khmmm... Scorpions, Judas Priest...), úgy gondoltam, hőseink szavahihetőségében megbízhatunk. Épp ezért tavalyelőtt egészen Augsburgig zarándokoltam, hogy megnézhessem, miként búcsúzik a szívemnek oly' kedves kanadai prog/AOR/new wave-formáció. Élményeim alapján pedig teljes magabiztossággal kijelenthetem: abszolút nem egy utolsó köreit futkorászó, megfáradt társaság benyomását keltette a zenekar, sőt, a műsor dinamizmusát látván-hallván az az érzése támadhatott az ember fiának, hogy lehetne ennek a csapatnak még jó pár dicsőséges éve a színpadon. Ennek azonban egyéb kondíciói is vannak, lásd fentebb.

Most pedig itt tarthatjuk a kezünkben ezt a DVD kiadványt, azaz tehetnénk mindezt már szeptember óta, azonban a kissé nehézkes beszerzés, illetőleg az évzárás/-nyitás körüli őrület okán most jutottunk el az élmények szavakba foglalásáig. Nos, ami a legelső (és egyben az egyik legfontosabb) benyomásom a koncertanyag kapcsán, hogy az eddigi talán legprofesszionálisabb kivitelezésű Saga-DVD-t tarthatjuk a kezünkben. Mondom mindezt a zenekar koncertjeit archiváló kiadványok nagy kedvelőjeként (különösképp a Contact: Live In Munich rendszeresen visszatérő eleme könnyed kikapcsolódásaimnak), azonban minden eddigi ilyen jellegű megjelenés kapcsán észleltem valamiféle kivitelezésbeli gyermekbetegséget, ezúttal viszont nem tudok ilyet felróni a zenekarnak. A hangzás kellőképp markáns és élő, illetve a képanyag is teljes mértékben átélhetővé teszi a koncertélményt. Külön dicséretes, hogy ezúttal egy szabadtéri fesztivál-fellépést örökítettek meg, nem csupán a dolog Saga-életműben atipikus mivolta okán, hanem mert ez a fajta képvilág egyfajta emelkedettebb, kvázi mozifilmes jelleget kölcsönöz a koncertanyagnak.

Persze a hangzás, illetve a képi megjelenés terén érzékelhető igényesség mit sem érne, amennyiben a rögzített előadás instabil lábakon állna. Nos, ilyesmiről – ha az eddigi, pozitív jelzőkben hemzsegő sorok nem utaltak volna elég egyértelműen rá – természetesen szó sincs, sőt! A magam részéről bátran ajánlhatom a Rock Of Ages fesztiválon adott műsort az ismerkedni vágyóknak, illetve a jól ismert motívumokat sokadjára megcsodálni vágyó vén rókáknak is (eközben azon agyalok, jómagam vajon hová tartozom a magam sihederi életkorával...). A veterán muzsikusok – és velük együtt az erősítés Mike Thorne dobos személyében – ugyanis egyszerre lenyűgöző eleganciával és az esetleges kétkedőket is könnyedén meggyőző energiával nyomulnak. Mindemellett még azon régi jó szokásukkal sem hagytak fel, hogy a stúdiólemezeken fényesre polírozott hangszereléseket a színpadon kellőképp harapósra, élőre alakítják, amelybe a pillanat varázsát adó apró gikszerek is beleférnek, anélkül, hogy bárki szívbajt akarna kapni akár a nézőtéren, akár pedig a „zenekari árokban". De az utóbb említett „maszatkák" miatt sem kell elbizonytalanodni a megvásárlást illetően, ugyanis ezek is a profizmus jegyében fogantak, mint az úriemberek minden megmozdulása.

Ha már professzionális attitűd, annak szinonimájaként is emlegethetnénk Michael Sadlert, akinek karizmatikus, ugyanakkor sosem tolakodó színpadi jelenléte tanítanivaló, nem mellesleg pedig úgy tűnik, hogy milliók közül felismerhető orgánumán sem képes fogni az idő. Minden dal eredeti hangnemben előadva, kristálytisztán...  én vinném tovább az élő show-ba! A hangszeres szekció (bár ugye Sadler is folyamatosan besegít szintiszőnyegekkel, illetve időnként basszusgitáron) ugyancsak tiszteletreméltó teljesítménnyel járul hozzá a program gördülékenységéhez, külön kiemelném az exhibicionista jelenségnek épp nem mondható, ámde a muzsika súlyát és rockzenei élét legintenzívebben képviselő Ian Chrichtont, illetve a Steve Negus rafinált dobtémáit tökéletesen élethű módon interpretáló Thorne-t. Kár, hogy utóbbi úriember számára a jelek szerint rövid ideg tartott ez a kollaboráció. Na, de majd a Spock's Beardben...

Mint említettem, a műsor definitív jellege okán nem csupán a hardcore közönségnek ajánlom a DVD megtekintését. Ebben a jól megválasztott szetlista is szerepet játszik. Ezúttal a turné tematikájának megfelelően főként a '70-es, illetve a '80-as évek munkássága kerül terítékre, azon belül viszont szerencsére ügyesen elhintenek kuriózumokat is a bevett műsorszámok mellett. Így például számorma különösen nagy örömre adott okot az egyébként is méltatlanul elhanyagolt Behaviour albumról elhangzó Take A Chance rögtön nyitásként, ráadásul élőben talán még sosem sikerült ennyire autentikusan elkapni a dal tempóját. Mindössze azt bánom, hogy a műsorszerkesztési elvek ezúttal háttérbe szorították a 2000-es évek ugyancsak óriási felhozatalát (House Of Cards, Trust, 10 000 Days stb.), az a poén pedig eleve elképzelhetetlen, hogy az egyedüliként Sadler nélkül készült Human Condition valamelyik dala műsorra kerüljön, pedig ugyebár efféle megmozdulásra is volt már példa a rocktörténelemben. Persze utóbbi gondolat már nem több a rajongó perverziójánál...

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.