Shock!

október 19.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Yes: Heaven & Earth

0615yescEz pontosan az a kritika, amely akkor is releváns lehetne, ha egyetlen mondatból állna. A recenziót elintézhetném kizárólag statisztikai adatok ismertetésével, mégpedig azért, mert egy olyan életművel rendelkező zenekar esetében, mint amilyen az ős progger Yes, a legtöbb szubjektív gondolat feleslegesnek hat. A kritika pedig még akkor is szubjektív, ha a szerző a tőle telhető legnagyobb objektivitással áll a feladat elvégzéséhez.

Kemény dió egy műfajteremtő zenekar negyvenöt éves munkásságában elhelyezni a huszonegyedik stúdióalbumot. Mert mégis, mi alapján, milyen etalonok mentén értékeljem a friss teljesítményt? Az 1972-es Close To The Edge, vagy az 1983-as 90125 legyen a mérce? Vagy helyezzem el a mai prog rock szcénában? Úgy gondolom, hogy mindegyik felvetés irreális és értelmetlen. Chris Squire, Steve Howe és a többiek már nem fognak eget s földet rengető mesterműveket alkotni, ahogy Usain Bolt sem lesz képes egy idő után megjavítani saját világrekordjait 100 méteren. Ám ettől függetlenül a Yes Yes marad, Bolt pedig Bolt, jöhetnek a technikásabb zenészek, a gyorsabb sprinterek.

megjelenés:
2014
kiadó:
Frontiers
pontszám:
7,5 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A lényeg itt az, hogy ez a Yes album is éppúgy beazonosítható, mint bármelyik elődje, a stílusjegyek eltéveszthetetlenek. Tudom, hogy némely diehard Yes-drukker számára ez édeskevés az üdvösséghez, hisz' számukra már az felért egy casus bellivel, hogy Squire-ék Jon Anderson énekes nyugdíjba vonulását követően tovább merték vinni a patinás nevet, de ők valószínűleg az 1980-as Drama albumot is kakukktojásnak tartják. Pedig a legendás brit csapat sem Rick Wakeman, sem Steve Howe, sem legutóbb, Anderson távozásakor nem került identitásválságba, ami egyébként nagyon érdekes, hiszen az individualizmus mindig is erősen rányomta a bélyegét a mindenkori Yes muzsikára, attól függően, épp mely zenei lángelmék tevékenykedtek a pályán. Ha jobban belegondolok, a korszakos egyéniségek szerencsés váltakozása, az egymástól határozottan elkülönülő, mégis egységet képező érák kezdete és lecsengése talán még elő is mozdította e páratlan karrier töretlenségét (a rövidebb pauzáktól most tekintsünk el).

A kvintett sokadik újjászületését dokumentáló, három évvel ezelőtti Fly From Here albuma egy egészséges társaságot mutatott, és a Kanadából importált Benoit David énekessel sem volt különösebb gond. Azt a lemezt szinte teljes egészében a Drama albumon bizonyított Trevor Horn – Geoff Downes páros hozta össze, ami hallatszott is. Azóta ismét történtek változások, a juharleveles srác helyére egy csillagos-sávos mezt viselő játékos került Jon Davison személyében, akit egyébként a Foo Fighters-es Taylor Hawkins ajánlott Squire figyelmébe. Davison nem akkora Anderson klón, mint elődje volt, de a falzett éneklésre vonatkozó instrukciókat hallhatóan ő is ugyanúgy megkapta. A srác nem kizárólag a hangját adta a produkcióhoz, alaposan kivette a részét a dalszerzésből, szinte minden nótában benne van a keze. Az Asia kapcsán elfoglalt Downes viszont most alig írt valamit, de a markáns billentyűs témákat azért odatette megint (itt legalább valami kreativitást felmutathat, ha már a borzalmasan sablonos legutóbbi Asia korongnál erre nem volt lehetőség vagy igény).

Persze, Steve Howe finoman jazzes gitározására sem lehet panasz, Squire bőgője pedig éppolyan jelentőségteljes, mint az elmúlt évtizedekben szinte mindig. A dalok között ezúttal nem találni olyan gigaeposzt, mint a legutóbbi anyag címadója, a viszonylag rövidebb dalok azonban nem feltétlenül nyújtanak több kapaszkodót. A dallamok ugyan fogósnak tűnnek elsőre, de igazság szerint meglehetősen kevés képes rögzülni a fejben. Összhatásában kicsit olyan a lemez, mintha a csapat nem tudta volna eldönteni, hogy a klasszikus Yes albumok világának megcélzása, vagy Trevor Rabin-fémjelezte, kvázi slágeresebb, közérthetőbb vonal mentén való haladás legyen a szamárvezető - naná, hogy két szék között a padlón találták magukat, se vérbeli progos momentumok, se refrénparádé.

Van viszont bohókás Roger Dean-borító, ami ugyanolyan, mint az összes többi, mégis jó ránézni, ahogy a korongot is kellemes forgatni – csak túlzott elvárásokat ne támasszunk...

 

Hozzászólások 

 
+2 #6 atlantiszi 2014-09-02 19:56
Számomra meglepően kellemes egy album a 2014-es Yes lemez. Davisonnal szerintem sikerült a megújulás.Igaz nem csodára várok, de ezek a zenészek nem felejtettek el zenélni,könnyed ,játékos dalok élőben is szívesen látnám őket.
Idézet
 
 
+4 #5 sziti 2014-08-14 20:53
Cassus - egy igazi freudi elírás, ugyanis pontosan olyannak minősíti ezt a lemezt, amilyennek én tartom...
Idézet
 
 
+2 #4 DanielJackson 2014-08-14 14:39
Csatlakozom az előttem szólókhoz, illetve a cikk véleményéhez: amennyire friss volt a Fly from Here, ez a lemez annyira felejtős. Unalom tekintetében majdnem egy szinten van a '97-es Open Your Eyesszal. Lehet, hogy érik a nyugdíjba menés.
Idézet
 
 
+6 #3 Chris92 2014-08-13 20:16
Nem várok már csodát az öregektől de ez tényleg batár gyenge lett, szinte végighallgatni is alig tudtam.
Idézet
 
 
+7 #2 JamesSmith 2014-08-13 17:10
Nagyon gyenge album lett és értetlenül állok a 7.5 pont előtt.
Az Asia legutóbbi albuma is jobb lett ennél.
Idézet
 
 
+3 #1 latinitas 2014-08-13 16:17
E roppant gyönge Yes album kapcsán csak egy megjegyzés:

Mint latinos mondom, a "casus belli" (a háborút kiváltó ok) nem cassus (két s-sel), a "cassus" jelentése ugyanis (1) haszontalan, hiábavaló, illetve (2) üres, tartalmatlan, ritkán (3) bukás, balszerencse.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.