Shock!

október 14.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Xentrix: Bury The Pain

xentrix_cTulajdonképpen már a nyíltan Ed Repka klasszikus munkáira hajazó – de valójában Dan Goldsworthy által készített – borító elárulja az összes lényeges információt a Xentrix visszatérő nagylemezéről. A brit thrasherek pont olyan zenével követelnek maguknak helyet huszonhárom évnyi lemezínség után, amilyet a rájuk emlékező maroknyi ember vár. Ez alighanem így is van rendjén, bár a pár évvel ezelőtti újjáalakulás óta két klasszikus arc, Chris Astley énekes/gitáros és Paul MacKenzie basszer is eltűnt a képből. Kristian Havard gitáros és Dennis Gasser dobos így Jay Walsh énekes/gitárossal és Chris Shires bőgőssel rúgta be ismét a gépezetet.

Noha – elsősorban a thrashesített Ghostbusters-feldolgozásnak köszönhetően – a maguk idejében nem számítottak éppen sikertelennek, a Xentrix igazából a klasszikus érában sem volt megkerülhetetlen csapat. Ezt most senki se vegye savazásnak, a '90-es For Those Advantage? lemezt például én is kedvelem, de ha csak az azévi termést vesszük, bizonyosan nem játszott egy ligában a Twisted Into Formmal vagy a Souls Of Blackkel, hogy a Rust In Peace-ről meg az Act III-ről már ne is beszéljünk. Rajta voltak a '80-as és a '90-es évek fordulóján a hullámon, nem is játszották rosszul ezt a zenét, de a produkció valahol azért mindig másodrendű maradt a nagy amerikai pályatársakéhoz képest. Nos, a helyzet azóta sem változott: korrekt stílusgyakorlatot tett le az asztalra a Xentrix, kellemes hallgatni a lemezt, de a szuperlatívuszokat továbbra sem indokolja náluk semmi.

megjelenés:
2019
kiadó:
Listenable Records
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 19 Szavazat )

A Bury The Pain fő erénye, hogy hallhatóan sok munka fekszik benne. Nem az egyszerűbb végéről fogták meg a műfajt, tök zenei az egész album, a riffeléstől kezdve a szólómunkáig, a hangszerelési apróságokig sok mindenre érdemes odafigyelni. Viszont a dalokat egyáltalán nem érzem kiugrónak, és ehhez képest sajnos többször is baromira túlnyújtják őket. Mindjárt a nyitó címadóval ez a helyzet, ezt egyenesen hat és fél percen át nyűvik, miközben bőven elég lenne belőle négy is, és akkor egy rossz szavam sem lenne... Nem megyek végig egyenként a témákon, de ez több helyen is probléma, itt-ott nyugodtan meghúzhatták volna a középrészeket, a levezető refrénismételgetéseket. És Walsh sajnos nem segít abban, hogy izgalmasabbá varázsolja a végeredményt, mert meglehetősen eseménytelenül kiabálja végig a lemezt. Nem rossz a hangszíne, de a témái lehetnének fantáziadúsabbak is. A slayeresen jeges gitárfutamokat is csatasorba állító Bleeding Out például sokkal izgalmasabb éneket kívánna meg ennél, a zakatolós-zúzós The Truth Lies Buriedben meg egyenesen kapufa a hamis refrén, pedig itt nagyon elkapták a zenei alapokat. Már persze ha leszámítjuk, hogy ezt is hat és fél percig húzzák. Ez a jelek szerint tényleg valami kényszerbetegség a mai Xentrixnél...

Legyalázni persze nem szeretném ezeket a derék old school thrashereket. Mint említettem, a stílus alapvető fogásait annak idején jól elsajátította a csapat, és mivel ezek a megoldások ma is a kezükben vannak, aki régen szerette őket, vagy a műfaj komplettistája, az egyértelmű hiányosságokkal együtt is nyugodtan meghallgathatja a lemezt. Főleg, hogy az Andy Sneap-féle telt, erőteljes sound távolról sem valami retrós bénázás, hanem ad az anyagnak egy mai húzást is. Mivel én magam is efféle muzsikákon nevelkedtem, jól elvagyok a talán legragadósabb Let The World Burnnel, a testamentes tempókkal operáló World Of Mouthszal, netán a lánccsörgető Evil By Design zárással. De ez azért összességében csak egy okés album pár régi jó ismerőstől, ráadásul egy nem túl jó énekessel a fronton, és nem több. Az újkori Onslaught-lemezek mániákus durvaságát, letaglózó erejét például semmiképpen se várd tőle.

 

Hozzászólások 

 
#2 DéeL 2019-07-16 16:59
Szerintem ez egy bitang jó lemez lett, 9 pont. Ellenben a Sacred Reich-től fázok, az Exhorder viszont briliánsnak ígérkezik. Aztán majd meglátjuk...
Idézet
 
 
#1 Chris92 2019-07-15 16:11
Nekem megért egy combos 7 pontot, de amúgy tényleg semmi extra. Mondjuk elég szomorú, hogy már ez is elég volt ahhoz, hogy a legjobb lemezük legyen a For Those Advantage? óta. A Sacred Reich-ot jobban várom.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.