Shock!

július 23.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Virgin Snatch: Act Of Grace

Metallica vagy Megadeth? Ez az álnok kérdés szinte minduntalan felüti a fejét, ha thrash metalról esik szó, s a válasz ilyenkor vagy az, hogy „há' mégis mit gondolsz, ember, még szép hogy a Talicska", vagy szimplán egy kisípolnivalóan cifra anyázás. Vagy Slayer. Én is sokáig gondban voltam, ha ezen kellett eltöprengenem, ám aztán megismertem a Testamentet...

megjelenés:
2010
kiadó:
Mystic Productions
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

Nyilván erősen szubjektív, ki melyik zenekart preferálja a másikkal szemben, mindenkinek meg is vannak erre a maga érvei, én például már elsőre belehabarodtam Alex Skolnick fantasztikus gitárszólóiba és Chuck Billy bivalyerős orgánumába, amely egyébként remek dallamokra is képes. Óriási, energiával telepumpált dalaikkal pedig egy életre megvettek maguknak rajongójuknak. Ám voltak, akik nem álltak meg az Over The Wall puszta léggitározásánál és a fehér edzőcipők koptatásánál.

Akár „a lengyel Testament"-ként is reklámozhatná kiadójuk a Virgin Snatch-et, olyannyira nyilvánvaló a kaliforniaiak hatása, amit a lengyel kiadó a sajtóanyagon meg se próbál letagadni. Teszem hozzá, balgaság is volna. A csapat 2001-ben formálódott át az állítólag hazai területen legendásnak számító Death Sea tagjaiból, idén pedig már harmadik lemezükkel állnak ki széles támadóterpeszben a világ elé. Arról nem szólhatok, milyen mérvű az előrelépés az előző anyagaikhoz képest, mivel csak az Act Of Grace-szel sikerült megismernem a csapatot, de hogy ez az eddigi legtestamentesebb anyag, amit Lengyelországból valaha is felénk sodort a szél, az hétszentség. A nyitó címadó tételben először azt hittem, maga Chuck Billy bömböl bivaly módra, s még a dinamikus és változatos riffelés is simán származhatna az újkori Skolnick/Peterson duótól. Csakhogy itt egy Warrel Dane-szerű power metalos orgánum is megjelenik, ami nagy meglepetésemre szintén a bömbölés forrásától, azaz Zielony frontembertől ered. A második, Slap In The Face viszont még ennél is jobb: egy nyaktörő thrash-zúzdával nyit, amit ötletesen megszakít egy Nevermore-os bridge, majd ismét átveszi a terepet a féktelen száguldás, hogy aztán elérkezzünk a poweres refrénhez. És a klasszikus ízű szóló még csak ezután jön!

Na, itt már azért elkezdtem gyanakodni, hogy mindez túl szép ahhoz, hogy igaz is legyen. S lőn, a harmadik daltól kezdve sajnos egyre ötlettelenebbekké válnak a témák, mintha a banda az első két dalban ellőtte volna az összes puskaporát. Pedig akadnak még kimagaslóbb dolgok, mint például a rendkívül hangulatos, visszafogottabb Walk The Line vagy a Low/Demonic korszakos Testamentet idéző Daniel The Jack. Ám mégis, valahogy elszaladnak mellettem a dalok, s a végére csak egy zavaros riffhalmaz marad meg bennem az egészből. S e helyzeten még az a tény se segít, hogy a lemezt záró It's Time-ot a Decapitatedből ismert Vogg írta a nemrégiben tragikusan elhunyt testvére, Vitek emlékére, és amiben természetesen közreműködik is a jeles gitáros. Nagy kár érte, pedig a hangzás is becsületére válna akármelyik nagy thrash brigádnak, és még a borító is kellemes a szemnek, noha jóllehet, eredetiséggel nem csúfolható. Veteránokról lévén szó, túl sok fejlődést már nem kell várni a lengyelektől, bár technikailag nincs is igazán ilyesmire szükségük. Ellenben egy saját ösvény kitaposását még célul lehetne kitűzni, elképzelések vannak, csak el kell szakadni a példaképektől.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.