Shock!

Ez a norvég, hét tagot számláló banda bizonyára sokak előtt ismert - már csupán azért is, mert kedvelhetik őket mind a dallamos/sötét északi metal hívei, mind a hörgős vonalat keresők, nem is beszélve az angyalhangú énekesnőkre vadászó fémfanokról...

A három énekest foglalkoztató Tristania zenei világa mindezt magában foglalja. Álmodozós, melankolikus melódiák úsznak tova egymás után, éteri hangulatukat blackes komorságú nóták törik meg időről-időre. A Libre szigorú, vámpirikus kezdése után különösen szépre sikeredettnek hatnak az Equilibrium lírai, mégis erőteljes percei. Ha korábban írják meg, Kurt Wimmer tán még filmzenének is örömmel elfogadta volna... A csapat durvább, vérmes fertályát képviseli az epehányós, szuroksötét The Wretched. Szaggató riffek, áradó kíméletlenség - némi elvontsággal párosítva. Ismét a távolba révedős, meditatív vonalat hozza vissza a szelíd-békés Cure. Hogy a változatosság, illetve a zenei hangulatingadozás érzékeltetése fennmaradjon, a Circus törvényszerűen mocskos és gonosz percei következnek. A Shadowman kicsit ködgomolyos, de azért épkézláb szerzemény. Mivel az albumon összvissz hét nóta található - legalábbis ezen a promo verzión - az Endogenisis egyben záró tétele is az anyagnak. Ez a részben károgós, ördögszarvas, részben szolid és légies dal nagyszerűen mutatja be a zenekar által képviselt zenei, illetve vokális repertoár esszenciáját.

Ha akarom, szép, ha akarom, alattomos. Ha akarom, andalít, ha akarom, megrémít. A Tristania palettáján a színek a szűzfehértől a hollófeketéig terjednek.