Shock!

szeptember 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Sweet & Lynch: Only To Rise

1102sweetlynchHa tavaly év vége felé valaki nekem szegezte volna a kérdést, hogy a 2015-ös esztendőre prognosztizálható melodikus rock-felhozatalból melyik albumot várom leginkább, nos, akkor látatlanban is nagy eséllyel a Stryper-frontember Michael Sweet és a hajdani Dokken gitárpápa George Lynch kollaborációja mellé tettem volna le a voksomat, még akkor is, ha ez csupán egy újabb olyan projekt, amelynek ötletét a Frontiers kiadó vezére, Serafino Perugino szülte.

Sweet és Lynch nem ismeretlenek egymásnak, dolgoztak már együtt George T&N bandájában, azt azonban nem lehetett megjósolni előre, hogy mi fog történni, ha egyenrangú felekként ülnek le dalokat írni. Valószínűleg számukra is izgalmasnak ígérkezhetett a feladat, számunkra meg főleg, hiszen míg Sweet hagyományosabb, metalosabb módon gondolkodik, addig Lynch inkább a bluesos, experimentális felfogást képviseli. Az elkészült album pontosan ennek tudatában, nagyon okosan domborítja ki a két főember erényeit, mégpedig úgy, hogy az eredmény inhomogenitása mellett is koherenciát mutat. Nyilván mindketten megkötötték a maguk kompromisszumait: Sweet nem erőltette Lynchre a konvencionális metaltémákat, cserébe pedig Jorge is háttérbe szorította zenei kalandvágyát (azt amúgy simán kiélhette legutóbb a KXM-lemezen, illetve a még inkább szerteágazó The Infidels soraiban). És egymás katalizátoraiként összehoztak egy csaknem hibátlan anyagot, ami kellően modern ahhoz, hogy ne lehessen azt mondani rá, akár 1986-ban is készülhetett volna, viszont bizonyos szempontból a régi Stryper- és Dokken-híveknek is képes a kedvére tenni.

megjelenés:
2015
kiadó:
Frontiers
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Az albumot indító The Wish rögvest egy kvázi köszönetnyilvánítás az ősrajongók felé, mégpedig olyan gitárdallammal és struktúrával, ami legalább annyira Maiden, mint Stryper. Egyértelműen Sweet szerzeménye, és a gitármunka java is az övé, Lynch nem így riffel. A szóló viszont óriási, de ne feledkezzünk meg Michael csodás énektémáiról sem, mert ezek teszik igazán emlékezetessé a dalt. A klipnóta Dying Rose viszont 100 százalékosan George bluesosan pulzáló vénájából való, itt végre úgy szól minden gitár, ahogy kell. A nóta simán felférne bármelyik késői Lynch Mob-munkára, még Oni Logannek sem kellene újraénekelnie... A hagyományőrzésre mi sem reflektál szebben, mint a magától értetődően harmadikként feltett power líra, a Love Stays, ami még jó is. Nem kicsit, nagyon. Egyébként szinte minden dal tartogat érdekességeket, a tempós Time Will Tell például egy Stryper-módra heroikus refrént, a finoman lüktető Rescue Me egy kis Hammond orgonát és elképesztő blues-lüktetést (ne feledjük: Bran Tichy a dobok mögött, James LoMenzo a négy húrnál!), a Me Without You pedig tonnányi Dokken-érzést és egy rendkívül ízléses akkordmenetet.

Az anyag második fele épp annyira izgalmas, mint az első. Dokken-hatás a feszes Recoverben is akad jócskán, eme témát egy hatalmas Lynch szóló koronázza meg. A Divine modern és groove-os, a refrénje pedig Beatles-módra pszichedelikus. Állat! Érdekes, hogy az elsőként nyilvánosságra hozott, patriotikus üzenetű September szerkezetében és melódiáiban ugyanúgy mutatja a Maiden-hatást, mint a The Wish, még Sweet éneke is, csak még nyilvánvalóbban. Elsőre kicsit úgy tűnt, hogy a himnikus billentyűkkel aláfestett Strength In Numbers kilóg a képből, de később megszoktam ezt a minden bizonnyal Sweet által körvonalazott ötletet. Feltehetően Lynch fejéből pattantak ki a Hero-Zero lebegős, keleties megoldásai, ilyesmit a Dysfunctional album óta minden egyes Dokken anyagon lehetett találni. Amit viszont nem, azt Lynch az utolsóként feltett címadóban megmutatja, a zakatoló Only To Rise ugyanis akkora vintage Dokken, mint a ház! Komolyan, utoljára az 1984-es Tooth & Nail korongon lehetett ilyesmi Lynch-riffeket hallani, és ennek megfelelően, ahogy kell, erre a négy percre Sweet istenigazából belebújt Don Dokken bőrébe. Briliáns, akárcsak Tichy, aki elképesztően nagyokat dobol a nótában.

Nagyjából ennyit tudok elmondani Sweet és Lynch közös produkciójáról, most már tényleg csak látni kéne őket – persze, kizárólag a Tichy/Lomenzo ritmusbrigáddal – élőben, bár, erre sok esély egyelőre nem mutatkozik. Reménykedni azonban lehet, mert az olasz kiadó ennél nagyobb fegyvertényt is elkönyvelt már...

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 Anomander 2015-02-01 17:09
Remek lemez, hiába van még csak év eleje, nehéz lesz idén a műfajban felülmúlni.
Én időnként Queensryche hatásokat is véltem felfedezni benne, pl. a September című dalban.
Idézet
 
 
+1 #3 garael 2015-01-31 19:01
Jó album, jó kritika - mondjuk az inhomogenitás helyett lehetett volna írni, hogy heterogén, vagy hogy nem egységes jelleg, de egyébként teljesen egyetértek a szerzővel.
A Fontiers másik összekalapált bandája, amelyik most nyomja ki a lemezt, a Level 10, ott sem kispályások (tízes szinten lévők) játszanak:).
Idézet
 
 
+7 #2 queensryche999 2015-01-30 17:06
Idézet - bogar:
Én nem érzem az említett dalokban a Maiden-t, de ez nem is lényeges.
Nálam is simán egy kilencest megér a zenekar. A kocsiban hallgatva mindig figyelnem kell, hogy ne nyomjam tövig a gázt! :-)


A Maident én sem, de annyi baj legyen. Nagyszerű lemez lett. A pontozás fontosságát nem túlbecsülve csatlakozom: simán hozza a kilencest.
Idézet
 
 
+7 #1 bogar 2015-01-30 13:15
Én nem érzem az említett dalokban a Maiden-t, de ez nem is lényeges.
Nálam is simán egy kilencest megér a zenekar. A kocsiban hallgatva mindig figyelnem kell, hogy ne nyomjam tövig a gázt! :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.