Shock!

szeptember 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Steve Lukather: All's Well That Ends Well

Steve Lukather nem okoz meglepetéseket ötödik (ha a furcsa karácsonyi izét is számítjuk, hatodik) szólóalbumával, a tőle elvárható színvonalat azonban megbízhatóan hozza – nagyjából így foglalhatnám össze az All's Well That Ends Well lényegét.

megjelenés:
2010
kiadó:
Mascot
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 9 Szavazat )

Bárki megbizonyosodhat erről már a Darkness In My World című nyitódal hallatán is, ahol a hangulatos bevezető után berobbanó szimpla, ám mágikusan pulzáló riff és az arra érkező dallamok már elsőre is libabőrt eredményeztek nálam. A világon semmi új nincs itt, Luke-tól is hallhattunk már hasonlót nem egyszer, de a hangulatot bizony megint cefetül eltalálta...

Ez itt az a lemez, ahol megspórolhatom a felesleges körmondatokat, mert egyszerűen nincs rájuk szükség. A Toto gitárosa – nem mellékesen a világ egyik legtekintélyesebb múltú session-muzsikusa – mindig is híres volt kiváló arányérzékéről, ami szerencsére most sem hagyta cserben, így ha szeretted az eddigi dolgait, ebben az albumban sem fogsz csalódni. Lukather itt is nagyjából ugyanazt a fúziós rockot nyomja, amit anyazenekarában vagy eddigi szólómunkáin: hard rock, AOR, soul, funk, blues, jazz elemekből összerakott hihetetlenül muzikális elegy ez, roppant változatos, okos és végig dalközpontú. Utóbbi erényét nem tudom eléggé hangsúlyozni, a Luke-hoz hasonló kaliberű muzsikusok ugyanis hajlamosak önmagukba borulni és emészthetetlen, csakis zenészeknek szóló hanghalmozásokba vagy kísérletekbe bonyolódni, rá azonban sosem volt jellemző az ilyesmi. A kivételes dalszerzői kvalitások mellett nyilván az is benne van ebben, hogy stúdiózenészi tevékenysége során Steve pontosan megtanulta, hogyan és mikor kell háttérbe húzódni, éppen ezért soha nem is szalad el vele a ló. Ebből a szempontból mindig is kivételes figurának számított, és ma is az. Mindenből pontosan annyit adagol, amennyire szükség van, méghozzá csak és kizárólag a megfelelő helyen.

Nekem ezúttal is a lendületesebb, rockos dalok a kedvenceim a lemezről (a már említett Darkness In My World mellett a kirobbanó Can't Look Back az abszolút favorit), de a Flash In The Pan vagy a címadó téma bluesosan jammelős témái is óriásiak, és persze a nyugisabb, lírai pillanatokról is csak felsőfokban lehet szólni. Pláne, hogy Steve kesernyésen érzelemgazdag hangja talán ezekben érvényesül a legjobban. A zenei alapok minőségébe nem megyek bele, akit érint, úgyis pontosan tudja, milyen nívót képviselnek. Csak azért nem adok magasabb pontszámot, mert sokadszorra kaptuk meg ugyanazt, de az All's Well That Ends Well színvonala ettől még egy szemmel sem marad el mondjuk a legutóbbi Ever Changing Times-étól.

Mivel hálistennek újra van Toto (kíváncsi vagyok, milyen könyvelési trükkök miatt oszlanak fel zenekarok két-három évekre...), gondolom, a következő években megint az lesz a fő vágány, de Lukather mindig is megtalálta a módját annak, miként dolgozzon egyszerre ezerfelé, így mindez aligha érinti majd a szólókarrierjét. Márciusban ráadásul ismét Budapesten koncertezik, szóval aki legutóbb lemaradt róla – mint például én –, annak ott a helye március 5-én az A38-on!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.