Shock!

szeptember 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Six Feet Under: Torment

sixfeetunder_cEheti hír, hogy Jack Owen lett a Six Feet Under új gitárosa, ami nyilván örömteli fejlemény a death metal műfaj egyik vezető bandájánál. Ám a Torment ismeretében azt kell mondanom, még örömtelibb lett volna, ha Chris Barnes mester korábban beveszi egykori Cannibal Corpse-kollégáját, és már az új albumot is vele írja meg, vagy netán – tudom, már önmagában is eretnek a gondolat – vár egy kicsit a megjelenéssel, és dolgozik pár hónapot további dalokon Jackkel. A végeredménynek bizonyosan jót tett volna mind az érlelés, mind a kissé frissebb megközelítés, a Torment ugyanis megint nem túl érdekfeszítő.

Az utóbbi években finoman szólva sem szenvedtünk hiányt Six Feet Under-kiadványokban, és valljuk be, ez azért nem a világ legizgalmasabb muzsikája, hosszabb távon könnyen unalmassá, egysíkúvá válhat, amennyiben valaki ellenállhatatlan késztetést érez rá, hogy évente-kétévente kiizzadjon magából egy újabb fejezetet. Az ilyesmi még akkor is kockázatos, ha a hátország folyamatosan változik közben, mint jelen esetben: miközben a legutóbbi Crypt Of The Devilen a Cannabis Corpse hangszereseivel dolgozott Barnes, most a Six Feet Under aktuális turnéfelállásának muzsikusai, Jeff Hughell gitáros/basszer és Marco Pitruzzella dobos segítették. Mindez nem hozott zenei váltást, de itt-ott azért akad pár furmányosabb megoldás, riff, amire felkapja az ember a fejét, összességében azonban maradt minden a szokásos mederben. És emiatt nem is igazán tudok lelkesedni.

megjelenés:
2017
kiadó:
Metal Blade
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 33 Szavazat )

A Six Feet Under nyilván sosem számított a földkerekség legizgalmasabb csapatai közé, de az első pár album teljesen rendben volt, különös tekintettel a Hauntedra. Aztán valahol menet közben gellert kapott a történet, Barnes csak tekerte a jointokat naphosszat, és egy idő után megelégedett az újabb és újabb meglassult zúzdákkal, amikben továbbra is volt súly, emlékezetes, karakteres dalok azonban egyre kisebb számmal jöttek szembe. Új társak ide vagy oda, a Torment sajnos nem jelent eltérést e tendenciához képest: meg lehet hallgatni a lemezt, de különösebb érveket nem tudnék mondani, miért tenné ezt az ember, amikor alapvetően megint egy nagy massza az egész.

Pedig érzésem szerint itt most kicsit több kakaó rejlett volna a dologban, mint mondjuk legutóbb. Az Exploratory Homicide fortyogó-kavargó, dögszagú lávaörvénye vagy a refrénjében jól elkapott, kenderillatú riffeket is felvillantó Schizomaniac pont annyival tempósabbak az átlagnál, mint amennyivel karakteresebbek is, ezek elég egyértelmű csúcspontok. De mindez nem sokat segít, ha a lemez nagy részét továbbra is az ilyen-olyan középtempókban betonozó, faék egyszerűségű, mindenféle extra jellegzetességtől mentes mészárlások teszik ki, méghozzá különösebb cél vagy értelem nélkül. Nem várok Christől mélyfilozófiát, de a legtufább, leginkább alapra vett betonozásokat is lehetne ennél színesebben tálalni, hogy legalább valami halvány nyomot hagyjanak maguk után. Példának okáért az In The Process Of Decomposingra sem lehetne ráfogni, hogy különösebben eredeti vagy nagy vívmányokat rejt, mégis van benne egy jól elkapott groove, amire rácsimpaszkodik az ember, és kellemesen utazik utána a hátán. Ugyanígy a Slaughtered As They Slept is üt lidérces, slayeres gitárdallamaival, majd buta, de hatásos zakatolásával, és hiába kell röhögnöm a Bloody Underwear címén, zeneileg ez is működik. Viszont a lemez nagyobbik része sajnos nem ilyen erős, és ezen nincs is mit ragozni tovább. A műsor a legunalmasabb pillanatokban olyan érdektelen, hogy itt-ott már a három-négyperces átlag játékidejű nóták befejezését sem egyszerű kivárni, és legszívesebben léptetnél. És ezt sajnos a kiemelt, tényleg erős pillanatok sem tudják ellensúlyozni.

A Zeuss hangmérnökösködése mellett rögzített Torment természetesen elég jól szól, Barnes meg persze Barnes, de azért ő is elég sok ideje van jelen a színtéren ahhoz, hogy az ember már ne csodálkozzon rá erre a teljesen sajátos hangra. Ha fanatikus death metalos vagy, akinél csak ilyesmi szól, nyilván nem kerülheted meg ezt az albumot sem, de mindenki más nyugodtan várhat az Owennel készülő következőre. Gondolom, jövőre, vagy legkésőbb 2019-ben azt is megkapjuk...

 

Hozzászólások 

 
+1 #10 cápaidomár 2017-03-04 03:12
Idézet - drughi:
Idézet - metálkezelés:
[quote name="Nonexistence"]Elképesztően unalmasak már az utóbbi 10 évek SFU lemezei, komolyan nem értem, miért erőltetik ennyire.

Mert annyi bejön belőle a Chris Barnes-nak, amennyiből meg tudja venni a napi szippantani valót.


A drog ártalmas?

Én se gondoltam volna... (hörömph-höb)
Idézet
 
 
+1 #9 drughi 2017-03-03 21:27
Idézet - metálkezelés:
[quote name="Nonexistence"]Elképesztően unalmasak már az utóbbi 10 évek SFU lemezei, komolyan nem értem, miért erőltetik ennyire.

Mert annyi bejön belőle a Chris Barnes-nak, amennyiből meg tudja venni a napi szippantani valót.


A drog ártalmas?
Idézet
 
 
+1 #8 metálkezelés 2017-03-03 10:11
[quote name="Nonexistence"]Elképesztően unalmasak már az utóbbi 10 évek SFU lemezei, komolyan nem értem, miért erőltetik ennyire.

Mert annyi bejön belőle a Chris Barnes-nak, amennyiből meg tudja venni a napi szippantani valót.
Idézet
 
 
+7 #7 James Smith 2017-03-03 01:59
A lemeznek 2 előnye van:
1./ Rohadt jól szól
2./ Barnes évről-évre szarabb "hangját" a képzett zenészek valamennyire kompenzálják. Tehát zeneileg egész tűrhető a korong.
Idézet
 
 
+2 #6 Nonexistence 2017-03-02 19:42
Elképesztően unalmasak már az utóbbi 10 évek SFU lemezei, komolyan nem értem, miért erőltetik ennyire.

Az új Immolation lealázza a komplett Six Feet diszkográfiát.
Idézet
 
 
+8 #5 Bubuf 2017-03-02 18:20
udvarias mondatok arról, hogy ez a zene egy ótvar fos
Idézet
 
 
+3 #4 Dead again 2017-03-02 16:18
Ez a lemez jobban tetszik, mint az előző. Viszont ezen a lemezen " énekel " Chris Barnes a legszarabbul. De akkor is előrelépés az előzőhöz képest, legalábbis számomra. Jobban szól, jobban esik hallgatni.

Az első pár hallgatásnál felmerült bennem két érzés:
- Sok helyen olyan, mintha japán dobossal dolgoztak volna
- Sok helyen olyan érzésem volt, mintha a Lulut hallgatnám: itt is valaki rádumál az amúgy nem rossz zenei alapra. Csak itt nem nyekeregnek, hanem ugatnak.

Erős hetes pontot adok erre az albumra.
Idézet
 
 
+1 #3 metanor 2017-03-02 13:44
Ekkora baromságot,mint aki a kritikát írta...........Jó a Haunted etalon.Tele jobbnál-jobb nótákkal.De ,ha a teljes munkásságot nézzük,ez a lemez tovább lépés mindenképpen.A slayeres riffeket meg hagyjuk már.A death zene ma nagyon leállt a fejlődésben,ők legalább próbálkoznak.És ez a groove-os irány telitalálat.
Idézet
 
 
+4 #2 Milan 2017-03-02 11:00
Nem tudom kinek a nyakába lehet varrni az unalmas témákat, mert Jeff Hughell egy kibaszott zseni, nézd meg miket művel a szólólemezén (https://www.youtube.com/watch?v=qHSY_dr8HgM), Barnesból nem nézem ki, hogy ő lenne a zenei agy, bár ki tudja... és akkor marad még szegény dobos, akiről semmit nem tudok, de akkor lehet, hogy ő volt?
Idézet
 
 
+3 #1 blackmagic 2017-03-02 10:18
Nekem nagyon bejön ez az album. Fura, de olyan and justice for all érzésem van.Én se értem....
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.