Szabályosan ódákat zeng az infólap a birminghami Sarpanitum bemutatkozó anyagáról, mely idén február végén látott napvilágot, sőt, a húszas éveik elejét taposó srácokat a Kerrang! egyenesen a brit underground új királyainak nevezte. Hát nem tudom, én meglehetősen átlagosnak tartom a lemezt.
Szélvész death metal hallható a brit srácoktól 35 percben, csak néhol van egy kis doomos lassulás, némi billentyűs szőnyegezés, amit persze rövid időn belül felvált a pusztítás. Ezerszer hallott, lerágott riffek, szakadatlanul pörgő duplázó és elég erőtlen hörgés hallható a lemezen; egyedül a gitárszólók tetszetősek, kár, hogy nincs belőlük túl sok. A hangzás is inkább elmegy kategória, nem vészes, bár kissé kásás. Helyenként némi black metal is van a dalokban, illetve károgás is társul Andy Techakosit dörmögése mellé itt-ott, de attól még egyik nótától sem mentem a falnak.
A lemez egyébként a sumér, akkád, babilóniai civilizáció örökségéből merít, a szövegek mitológiai témákat dolgoznak fel, tehát legalább ezen a téren sikerült egy picit mást csinálni. Semmi emlékezetes, semmi figyelemreméltó, semmi kiemelkedő. Átlag.
