Shock!

július 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Rush: Clockwork Angels

A Rushról kizárólag az őszinte csodálat és tisztelet hangján tudok szólni. Bár – koromnál fogva – aránylag későn, a Test For Echo idején ismerkedtem csak meg a kanadai trióval, azóta legnagyobb kedvenceim közé sorolom őket. Nagyon erősen próbálok gondolkodni, hogy van-e még olyan zenekar, amelyik csaknem negyven évnyi közös zenélés után, változatlan tagsággal úgy tud minden egyes lemezen újat mondani, hogy közben abszolút egyedi és utánozhatatlan marad, amit csinálnak. A Rush ugyanis immár huszadik (ha csak a saját nótákat tartalmazó albumokat számoljuk, tizenkilencedik) alkalommal tesz le olyan szintű mesterművet az asztalra, aminek más zenekar örülne, ha karrierje során egyszer összejönne.

Minden bizonnyal akkor is szívesen elhallgatnám őket még húsz lemezen keresztül, ha folyamatosan újra kiadnák a Moving Picturest, vagy újraírnák a Counterparts témáit, de ettől persze nem kell tartani, hiszen a kanadaiak szótárából hiányzik az önismétlés kifejezés, viszont a kreativitásra, változatosságra, zeneiségre annyi szinonimát tartalmaz, hogy azt felfogni is nehéz. Talán nem is baj, hogy a '90-es évek első fele óta leszoktak az egy-kétévenkénti lemezgyártásról, és beálltak egy kellemes négy-öt éves ritmusra (ezt más zenekarok számára is megfontolandóvá tenném). Ezúttal a felvezetés is meglehetősen hosszú volt: az album első két nótáját már évek óta játszották koncerten, sőt single-ként ki is adták őket még 2010-ben (ide viszont újra felvett változatban kerültek), és a Headlong Fight – amúgy tökéletes, mind a nóta, mind a koncepció hangulatát zseniálisan megragadó – klipjét is már néhány hónappal a lemez megjelenése előtt meg lehetett tekinteni. Ez mind-mind jó előjel volt, s azt kell mondjam, a végeredmény összességében is bőven megérte a várakozást.

megjelenés:
2012
kiadó:
Roadrunner
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 56 Szavazat )

Bár különösen a korai időszakban jellemző volt Lee-ékre, hogy a lemezeik egy-egy téma köré csoportosuló tételeket tartalmaztak, a Clockwork Angels meglepő módon mégis a zenekar első nyíltan konceptlemeze, méghozzá a szó legszorosabb értelmében. Itt ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy tematikájában összefüggő dalok sorakoznak egymás után, vagy pusztán egy történetet kapunk, hanem a zenekar dobos/szövegíró zsenije egy hétmérföldes lépéssel tovább viszi a koncepciót, és a lemez történetét kifejtő steampunk regény megírásába kezdett a sci-fi körökben ismert, a steampunk egyik úttörőjének számító Kevin J. Andersonnal, akivel inspiráló környezetben, a colorado-i Mount Evans 3500 méteres csúcsai közelében született meg a regény ötlete. A lemez dalai tehát nem bontják ki a sztori minden részletét, inkább a főhős kalandjainak egy-egy képét, hangulatát írják le a Rush páratlan zenei eszközeivel és Neil Peart zseniális, metaforikus szöveginek segítségével. A fiatal főhős a steampunk tematikának megfelelően az alkímia, kalózok, anarchisták, karneválok és elveszett városok között kalandozva követi álmait s küzd a „nagy testvér", a Watchmaker által megtestesített társadalmi elnyomás ellen. Peart értelmezésében ez a steampunk világ a „jövőt ábrázolja a múltból szemlélve", avagy „a jövőt, amilyennek lennie kellett volna". Aki kicsit is ismeri a trió eddigi munkásságát, annak nem lehetnek kétségei afelől, hogy ezt a sejtelmes, varázslatos világot semmi nem tudná jobban bemutatni a zene nyelvén, mint a Rush komplex, páratlan szerzeményei.

Vannak persze finom utalások a zenekar hatalmas életművének korábbi időszakaira, helyenként a Farewell To Kings, vagy a 2112 zenei világára villan be, s több remekül eltalált lírai szerzemény is helyet kapott a Clockwork Angelsen, nagyobbrészt azonban inkább az utóbbi két album súlyosabb, metalosabb vonala a jellemző. Talán egy fokkal nyersebb, borúsabb az összkép, mint az öt évvel ezelőtti Snakes & Arrowson, bár azért nem annyira, mint a sokak által fekete báránynak tartott Vapor Trailsen. Ahogy a '90-es évek óta minden lemezen, itt is egyértelműen gitárközpontúak a dalok (kifejezetten súlyos riffekre is akad példa szép számmal, halld például Carnies, Seven Cities, Bu2B), bár a Rush-hangzáshoz természetesen most is ugyanúgy hozzátartoznak Geddy olykor harsány basszustémái és a rendkívül ízlésesen megkomponált, de az utóbbi húsz évben inkább háttérben maradó billentyűk. Neil Peart továbbra is meghökkentően zseniális teljesítményét pedig már szinte közhely volna külön kiemelni.

Az viszont feltétlenül újdonságnak számít, hogy több dalban is élő vonószenekar közreműködik David Campbell irányításával, s ezek egyértelműen hozzátesznek a dalok amúgy sem alacsony színvonalához. Már előre irigylem azokat, akik élőben is láthatják, ahogy ezeket a dalokat, valamint az újrahangszerelt Rush-klasszikusokat vonósokkal felturbózva élőben is elővezetik az ősz folyamán. A ma is aktív favoritjaim közül azt hiszem, már mindenkit volt szerencsém legalább egyszer élőben is elcsípni valahol, a Rush ez alól sajnos továbbra is kivételt képez. Elég sokat megadnék érte, ha mondjuk ezen a turnén valahol a közelben játszanának, bár az eddigi információk szerint erre nem sok esély van.

Számomra a lemez csúcspontja a Halo Effect / Seven Cities Of Gold / The Wreckers hármas, ez utóbbi refrénje (szövegestül!) szerintem az egyik leggyönyörűbb szerzeményük, s még a hatalmas életművükön belül is kiemelkedik. De ugyanígy említhetném a már korábban megismert lendületes nyitótételt, melynek „Can't stop thinking big" sorát rosszkedv és lelki problémák kezelésére receptre adnám. Az Anarchist Steve Harris szellemét idéző témái, a Bu2B-nak a Depeche Mode „személyes jézusára" hajazó riffje, vagy a lemezt tökéletesen záró, szintén lírai The Garden sorai mind-mind olyan zenei momentumok, melyekre évtizedek múlva is örömmel emlékszünk majd vissza, nem is beszélve a címadó dal akkordbontós verzéiről. A hangzás ezúttal is mesteri, talán még a Snakes & Arrows természetes hangzására is rátesz egy lapáttal. Ez minden bizonnyal elsősorban Nick Raskulinecz munkáját dicséri, akivel a második közös munka – és a beszámolók szerint olykor heves, de konstruktív viták – során véglegesen egy hullámhosszra kerültek.

Néhány hétnyi folyamatos hallgatás után sem tudnám megmondani, hogy jobban tetszik-e a Clockwork Angels, mint a Snakes & Arrows, vagy hogy néhány év múlva ugyanakkora klasszikusnak fogom-e tartani, mint a 2112-t, a Power Windowst vagy a Counterpartsot. De talán felesleges is a hasonlítgatás. Maradjunk annyiban, hogy a Rush huszadjára is mesterművet tett le az asztalra, amit idén is igen nehéz lesz ezen a vonalon lepipálni.

 

Hozzászólások 

 
+3 #15 wovbagger 2012-08-04 11:19
Én a Presto idején szerettem meg őket, aztán rövid idő alatt beleszerettem az összes lemezükbe (mert rossz még nem került ki a akezük közül). A kilencvenes évek közepén volt egy-két év, amikor a cd-iket a MusicDome-ban 1990 Ft-ért lehetett kapni - anno így gyűjtöttem össze az életmű nagy részét.
Nekem egyelőre a Clockwork jobban tetszik a Test for Echonál, de a Vaporrel és a Snakesszel azért nem hasonlítgatom (egyelőre), mert teljesen más. Mind rétegzettségébe n, mind szövegeiben. Azt viszont biztosra veszem, hogy rövid időn belül fel fog írtakozni a legnagyobb klasszis Rush-lemezek (Fly by Night, 2112, Farewell, Hemispheres, Permanent, Moving, ...) közé.
Idézet
 
 
+4 #14 skanderson 2012-07-10 09:18
Irány Köln, 2013, június 4. - Ott a helyünk!
Idézet
 
 
+4 #13 kvzs 2012-07-09 09:05
Akinek nem tetszik a borító: megnéztétek, hogy mennyit mutat az óra? Nekem is lassan esett le, aztán nagyon jót röhögtem. Imádom, hogy poénkodnak saját magukkal :)
Az album szokásosan nagyon erős, valószínűleg lesznek részei, amik csak később esnek le; egyszerűen nem tudok ennyi ötletet egyszerre befogadni.
Idézet
 
 
+2 #12 szili 2012-07-06 05:26
Idézet - ujper:
Nekem is a Test for Echo volt az első. De igazából sosem lettem rajongó. A Roll the Bones még lement a fülemen, de mélyebbre nem ástam a diszkográfiában .


Ujper,
nyitott hozzaallasunak hangzol. Oszinte velemenyeddel egyetertek: amennyiben en is csak Test For Echo (1995 korul) ota ismernem oket, talan en sem volnek nagy rajongo.

VISZONT: en ezen nevelkedtem.
Eletem egyik legnagyobb elmenye a Rush! Azert mert a regiekkel kezdtem.
2112: hatborzongato!
Farewell To Kings: meses idoutazas..
Moving PIctures: legendas.

Ha van idod, hallgasd meg a RUSH 70-es es 80-as eveik zenejet!
Idézet
 
 
+1 #11 Equinox 2012-07-04 20:45
Idézet - simple:
Érdekes, hogy valaki a Vapor Trailset találná kakukktojásnak, hisz az egy kiemelkedő (visszatérő) rock album, a színtelen Test után. Ami szerintem a leggyengébb teljesítményük, és szerencse, hogy nem azon az úton folytatták munkásságukat, az a Counterparts. Hiába, a grung akkora hatalom volt akkoriban, hogy hatással volt rájuk is, én meg azt ki nem állhatom. Amúgy nekem az új album hangzásával van kisebb bajom, tudniillik annyira basszusos, hogy nem tudom hangosan hallgatni, sőt.

Roll the Bones és Counterparts rockossága és lendülete szerintem nagyon jól jött a Presto (és kisebb mértékben a Hold Your Fire) után
Idézet
 
 
+1 #10 simple 2012-07-04 15:42
Érdekes, hogy valaki a Vapor Trailset találná kakukktojásnak, hisz az egy kiemelkedő (visszatérő) rock album, a színtelen Test után. Ami szerintem a leggyengébb teljesítményük, és szerencse, hogy nem azon az úton folytatták munkásságukat, az a Counterparts. Hiába, a grung akkora hatalom volt akkoriban, hogy hatással volt rájuk is, én meg azt ki nem állhatom. Amúgy nekem az új album hangzásával van kisebb bajom, tudniillik annyira basszusos, hogy nem tudom hangosan hallgatni, sőt.
Idézet
 
 
+3 #9 Skeletron 2012-07-04 10:57
Eddig nem fogott meg a Rush pedig tényleg próbálkoztam sokszor de itt már az első szám amit a tecsőn találtam (címadó) egyből behúzott. A koncept is tetszik.
Gitárdörrentés - ez az öreg Geddy olyat dörrent itt prog-rockban amiről legtöbb metálos basszer csak ábrándozik! Nagyon nagy!
Idézet
 
 
+6 #8 Equinox 2012-07-03 20:51
Idézet - ujper:
Nekem is a Test for Echo volt az első. De igazából sosem lettem rajongó. A Roll the Bones még lement a fülemen, de mélyebbre nem ástam a diszkográfiában . Később a Vapor Trails, Snakes and Arrows is forgott pár hétig, de nagyon ritkán kerülnek elő.

Most ezzel az újjal sincs különösebb bajom (kivéve ugye a borító), de ez az énekhang hosszabb távon valahogy idegesít. (Ami azért érdekes, mert a szintén megosztó King Diamonddal meg el vagyok sokáig.)

Adok még neki egy kis időt. Egyelőre csak hetes :)

Szerintem a régieket kár h kihagytad. 2112, Hemispheres, Moving Pictures első körben mindenképp izaglmas lenne, aztán még Farewell to Kings, Permanent Waves és Signals mondjuk. Újak közül meg a Snakes and Arrows. Na közte meg Counterparts. Hatalmas banda, örök kedvenc
Idézet
 
 
+15 #7 JamesSmith 2012-07-03 19:53
Idézet - Velicoma:
mit szerettek ezeken a venembereken? meg a gitart sem tudjak rendesen megdorrenteni


Képzeld el eddig 25 millió lemezt adtak el a világon amiből 24 arany és 14 platinalemezt ért el. Szeretnél te úgy majd kinézni mint most Alex Lifeson 58 éves korában. Ennyit ezekről a "vénemberekről".

Nincs ezzel baj. Te is mondtál egy véleményt. Én is mondok egyet.
Az a bajod, hogy képtelen vagy befogadni a Rush által előadott igényes zenét. Azért mert a szar Nickelback,Tank csapda,Rózsaszí n Pitbull,Hétközn api csalódások és különböző indie (Britpop) zenekaroknak nevezett igénytelen förmedvényeket hallgatod, nem minket és a Rush zenekart minősíti.

Az album meg 10/10
Idézet
 
 
+2 #6 ujper 2012-07-03 19:20
Nekem is a Test for Echo volt az első. De igazából sosem lettem rajongó. A Roll the Bones még lement a fülemen, de mélyebbre nem ástam a diszkográfiában . Később a Vapor Trails, Snakes and Arrows is forgott pár hétig, de nagyon ritkán kerülnek elő.

Most ezzel az újjal sincs különösebb bajom (kivéve ugye a borító), de ez az énekhang hosszabb távon valahogy idegesít. (Ami azért érdekes, mert a szintén megosztó King Diamonddal meg el vagyok sokáig.)

Adok még neki egy kis időt. Egyelőre csak hetes :)
Idézet
 
 
+13 #5 robidog84 2012-07-03 15:28
Velicoma, már akkor megtudták dörrenteni a gitárt amikor még kosza gondolat sem voltál, te zenei analfabéta!
Egyébként nagyon jó cikk, lemez eddig az év albuma és pont.
Egyszerűen csoda hogy ez a három fickó még mindig milyen fantasztikus dalokat tud írni!
Idézet
 
 
-16 #4 Velicoma 2012-07-03 14:38
mit szerettek ezeken a venembereken? meg a gitart sem tudjak rendesen megdorrenteni
Idézet
 
 
+9 #3 tiBikEEe 2012-07-03 12:40
Tényleg nagyon jó lett a lemez!! Ebben az évben még a Tool-tól várok valami hasonlóan kimagaslót (esetleg jobbat :) ha végre ők is úgy gondolják hogy albumot kéne kiadni...
Idézet
 
 
+11 #2 dream.robi 2012-07-03 10:21
FANTASZTIKUS LEMEZ!!!
Idézet
 
 
+10 #1 Chris92 2012-07-03 08:56
Anno írtam egy cikkhez, hogy nagy dobásra készülhetnek ha másfél évig csiszolnak egy albumot és igazam is lett. Két hete pörög nálam ez a lemez és még most is megdöbbent az a zenei kreativitás ami árad belőle. A borítót leszámítva igazi mestermunka, amit a lehető legnagyobb mértékben lehet ajánlani nemcsak prog-rock fanoknak hanem akárki másnak is. Remélem még az még az unokáimnak is húzni fogják.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.