Shock!

október 16.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Running Wild: The Rivalry

Gyorsan zajló, változó világunkban kell egy biztos pont, egy fogódzó, amihez bármikor menekülhetünk, ha a túlságosan felgyorsult események magukkal ragadni látszanak. Ilyen biztos pont a Running Wild. Az a Running Wild, ami a 80-as években is az a Running Wild volt, mint ma.

megjelenés:
1998
kiadó:
BMG / G.U.N. Records
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

A csapat lelke/mindenese/gitárosa/énekese/ideológiai felelőse, Rock 'n' Rolf 1984 táján nagyon beleeshetett a saját játékstílusába, mert azóta egy hajszálnyit sem hajlandó változtatni rajta. Biztos nem olvasta ezeket a klasszikus sorokat: "Szerelem, szerelem, sötét verem...", mert bizony a főkalóz igen nehézkesen kászálódik kifelé saját sötét verméből.

A majdnem 70 percnyi anyag egy kétperces bevezetővel indul, ami rémesen emlékeztet egy nyolc évvel ezelőtti lemez, a Blazon Stone kezdő hangjaira. A folytatásban is egymást követik a már jól ismert, mindig egy másik albumuk valamelyik dalára emlékeztető témák. Egyetlen kivétel számomra a Kiss tagjainak ajánlott kakukktojás, a Kiss of death. Ez annyira nem Running Wildos, kicsit másmilyenebb a dallamvilága, és ettől nem is illik a lemez hangulatához. Kiemelkedő viszont a két hosszabb lélegzetvételű nóta, a Ballad of William Kidd, és az albumot záró War and Peace. Utóbbi balalajkás, oroszos kezdése és zárása igazi telitalálat és közben még az sem jutott eszembe, hogy melyik lemezükön hallottam a párját.

A Running Wild fejlődése egyetlen dolgon mérhető le; a hangzáson. Albumról albumra egyre tisztábban, egyre markánsabban szólnak, ez pedig elengedhetetlen követelmény itt a 90-es évek végén. Kell is a jó hangzás, mert prof zenészek játszanak, élvezet hallani minden egyes részletet, ami 10-15 évvel ezelőtt eltűnt volna a nagy kásában. A dobok mögött egy igazi világklasszis ül, Jörg Michael, aki már tucatnyi óriási zenekarban és lemezen bizonyította tudását, legutóbb a Stratovariusban. ha a többi zenész nem is ekkora név, de azért jó kis csapat verődött össze.
A végére hagytam az elejét, mégpedig a borítót, amiről messziről ordít: Marschall! Szegényebb lenne a metal társadalom, ha nem lenne egy Andreas Marschall, aki olyan mesterműveket alkot, mint egynémely Blind Guardian, In Flames, Hammerfall vagy legutóbb az új Covenant borító. A The Rivalry borító is bekerült ebbe a dicső sorba.

A Running Wild zeneileg nem lépett semerre, de talán jól is tették, mert ez olyan zene, minek hallatán az ember vitorlát bontana és kardot rántva indulna megváltani a világot. Ha a szöveget nem is értjük, mégis valamilyen hősi tettre sarkall, valami nagy, nemes cselekedetre, valami fennköltre, valami jóra - amire, ha jól emlékszem - a világnak nagy szüksége volna.

 

Még több írás a szerzőtől

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.