Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Rancid: Trouble Maker

rancid_cA rossznyelvek szerint a Rancid kizárólag azért válhatott a '90-es évek közepén felbukkant kalipunk vonal egyik legsikeresebb csapatává, mert anno jó időben voltak, jó helyen. A Green Day-es Billie Joe Armstrong éppen akkor kollaborált velük egy dal erejéig (Radio), amikor már küszöbön állt a Dookie minden várakozást felülmúló áttörése, az Offspring pedig éppen őket vitte el a Smash lemezt népszerűsítő turnéra előzenekarnak. Mindez persze azt eredményezte, hogy a Rancidet is magával ragadta a hullám, már második lemezük, a Let's Go is szépen fogyott (mára aranylemez lett Amerikában), az igazán nagy dobást azonban a hármas, 1995-ös ...And Out Come The Wolves jelentette. És igazából azóta is korrekt minőségű lemezeket szállítanak le a korrekt méretű rajongótábornak, mindvégig megőrizve underground hitelüket is.

megjelenés:
2017
kiadó:
Hellcat / Epitaph
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

Ezek a rossznyelvek egyébként pont csak azt felejtik el, hogy ugyan a Rancid – 1991-es indulásával – valóban az egyik utolsóként rajthoz álló volt a színtér igazán befutott bandái közül, csak hát volt ennek az egésznek egy Operation Ivy elnevezésű előzménye is, amiben a két főarc, Tim Armstrong (gitár/ének) és Matt Freeman (basszus/ének) már közösen nyomultak. Ez a ska punk banda volt a központi zenekar azon a berkeley-i punk szórakozóhelyen, ahonnan az egész későbbi „mozgalom" kinőtte magát. (Csak érdekességként: ez ugyanaz a hely, ahol '94-ben néhányan szarrá verték Jello Biafrát, a Dead Kennedys frontemberét.) Nem csoda hát, hogy mind Billie Joe Armstrongék – aki egyébként csak névrokona Timnek –, mind Dexterék ott segítettek az elődöknek, ahol tudtak.

Csak azért tartottam fontosnak elmondani mindezt, mert a Rancid a Trouble Maker lemezzel bevallottan a gyökerekhez akar visszatérni, nem hiába szerepel például a borítón az ősi logójuk – a debütáló lemez óta első ízben. És ez valamennyire sikerül is nekik, még ha nyilván bőven akadnak itt kissé poposabbra, rockabillysre, vagy éppen szimplán rockosra vett darabok. Nyilván, tizenhét (+ két bónusz) dal található a Bajkeverőn, szar is lenne, ha mind ugyanolyan lenne. A nyitó Track Fast mondjuk – nevéhez méltón – egy alig egy perc alatt elreszelt, szélvész darab, a punkos tételek közül ez is a legjobb, mert később sem az All American Neighborhood, sem a Molly Make Up Your Mind, vagy épp a záró This Is Not The End nem képes a nyomába érni.

Akkor már sokkal jobb, ha kicsit megvariálják a mókát, mint például az első klipnóta Ghost Of A Chance-ben, az echte clashes Telegraph Avenue-ban, vagy a ska Where I'm Goingban. A dallamosabb-együtténeklős darabok közül eléggé bejön a Say Goodbye To Our Heroes és az I Kept A Promise kettőse, a reszelősebbek közül meg a Cold Cold Blood, a könnyen rögzülő elnevezésű An Intimate Close-Up Of A Street Punk Trouble Maker és a Make It Out Alive is frankó. Utóbbiban különösen tetszik Lars Frederiksen gitáros reszelős, igazi brit punk jellegű hangja. Az olyan dögunalmakat viszont, mint mondjuk a Buddy, pláne a High Voltage egymilliószor felhasznált riffjét újrahasznosító Bovver Rock And Roll, igazán kár volt felpakolni. Amúgy is sok a tizenhét dal (még ha 37 perc alatt is fut le!), vagy ötöt-hatot simán le lehetett volna hagyni, és felrakni mondjuk helyettük azt a We Arrived Right On Time-ot, ami hivatalosan csak bónusz, pedig hát ez a legjobb az egész csomagban. Igaz, a másik bonus track, a Go On Rise Up cserébe tényleg iszonyat gyenge lett, egy hangra nem emlékszem belőle, pedig most hallgattam meg az előbb.

Korrekt lemez lett a Trouble Maker, semmi igazán durva, semmi igazán ötletes, volt már Armstrong bácsiéktól sokkal jobb is, meg jóval gyengébb is, de valljuk meg őszintén, egy kilencedik lemezénél járó, közel három évtizede nyomuló, elvei mellett mindvégig kitartó punk rock bandától ki a fene vár nagy revelációt. Na ugye.

 

Hozzászólások 

 
+3 #6 Draveczki-Ury Ádám 2017-09-14 09:43
Idézet - necromedve:
Kicsit off, de az említett zenekarokról jutott eszembe: valamelyik Offspring lemezről írtok majd a klasszikushockb a?

Nem szerettem őket kifejezetten, de olyan banda, ami tényleg a csapból folyt egy időben, így utólag meg olyan jókat írtok az ilyenekről, hogy szívesen olvasom. ;)

Smash mindenképpen lesz valamikor.
Idézet
 
 
+2 #5 draz77 2017-09-14 07:10
Idézet - necromedve:
Kicsit off, de az említett zenekarokról jutott eszembe: valamelyik Offspring lemezről írtok majd a klasszikushockb a?

Nem szerettem őket kifejezetten, de olyan banda, ami tényleg a csapból folyt egy időben, így utólag meg olyan jókat írtok az ilyenekről, hogy szívesen olvasom. ;)



Ez volt az első Rancid album, amiről megjelent itt kritika. Az biztos, hogy a Dookie / Smash / ......and out come the wolves hármasból valamelyik (akár mind) lassan megérik egy klasszikuShock cikkre, elég komoly hatással voltak a későbbiekre. (vagy egy cikk az eastbay/berkeley szintérről, de az ilyen cikkek itt nem annyira jellemzők). Meg hát a punk nem metál :)
Idézet
 
 
+2 #4 necromedve 2017-09-13 13:33
Kicsit off, de az említett zenekarokról jutott eszembe: valamelyik Offspring lemezről írtok majd a klasszikushockb a?

Nem szerettem őket kifejezetten, de olyan banda, ami tényleg a csapból folyt egy időben, így utólag meg olyan jókat írtok az ilyenekről, hogy szívesen olvasom. ;)
Idézet
 
 
+3 #3 draz77 2017-09-12 09:03
Én elfogult vagyok a Ranciddel, az ...out come (nálam) simán benne van a kilencvenes évek 10 legjobb albuma között (a szokásos albumonkénti 1 idegesítő dalt, ami itt a Junkie Man, leszámítva). A Greend Day / Offspring párosnál simán jobbak, jobbak a dalaik, csak hát Tim Armstrong hamiskás énekét elég nehéz bepakolni a mainstreambe, de igazából szerintem olyan nagy kísérletet nem is tettek rá, elég csak megnézni a félamatőr videoklipjeiket . Azt elismerem, hogy az utolsó három albumuk (Dominoes Fall, Honour és most a Bajkeverő) eléggé ugyanolyan, de nekem 1-2 tölteléket vagy idegesítő dalt kivéve ugyanolyan jót jelent. A mélypont az Indestructible, Fall Back Down, Red Hot Moon ide, vagy oda. Arra az albumra totál rányomta a bélyegét a Tim - Brody Dalle kapcsolat zátonyra futása, pár dalt leszámítva annak inkább szólóalbumnak kellene lennie (és a jobb dalokat akkoriban Pinknek adta). Az utolsó albumokon nincs már meg sem a wolves (jó értelemben vett) slágeressége, sem a Life won't wait sokszínűsége, sem a 2000-es selftitled agressziója, karcossága (és ott 22 dal volt harmincpárpercb en, a Radio Havana 3 és fél perce már progresszív volt :) ), sem a két korai lemez fésületlensége, valahogy olyan homogén az egész, meg nem mondom több hallgatás után sem, hogy ez a dal most melyik albumon van. De dalokat írni még mindig tud Tim és Lars is, az innen kilógó dalaikat meg valszeg elnyomják valamelyik projektjükben. Vagy lehet, hogy csak öregszenek, ránézésre is. Mindenesetre velük is úgy vagyok, mint egy csomó másik zenekarral, van egy(két,há) számomra örökérvényű albumuk, örülök, hogy nem álltak le és írnak még dalokat, adnak ki még lemezeket. És nagyon remélem, hogy eljönnek még ide egy normális koncerttel (és nem valami nagyobb zenekar elé, 25 perces műsorral). Mondjuk hozzák át Európába a "from Boston to Berkeley" turnét a Dropkick Murphys-el.
Idézet
 
 
+2 #2 Codename333 2017-09-11 09:31
Jó kis album lett.A végén tökéletesen össze is foglaaltad.Pont azt kaptam amit vártam tőlük.Laza,szerethető punk zenét korrekten tálalva.Én amúgy idén a Green Day előtt láttam őket életemben először.Bár szerencsétlenek sajnos nem valóak még msot sem egy arénába ráadásul rövid volt a koncert is,kb fél óra.Mire belejött nép meg mire bemelegedett rancid jöhettek is.Jó lenne ha erre is jönnének egy önálló bulival.
Idézet
 
 
+4 #1 torta 2017-09-11 09:08
Tul keves rajta a ska es a lars/matt altal enekelt szam :(
Egyebkent korrekt lemez. A regieken se nagyon volt soha 17-20nal kevesebb szam es azok kozul is mindig szar volt vagy hat.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.