Shock!

november 22.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Lukács Peta: War And Peace

1104lp9Nem kerülhetem meg, hogy a főszereplőhöz hasonlóan én is 1996-ban kezdjem a sztorit, ugyanis tisztán emlékszem arra, hogy tizenhat évesen milyen meghatározó hatást gyakorolt rám a nálam nem sokkal idősebb, a néptáncosok / versmondók / bűvészek / H40 között teljesen szürreálisnak ható Lukács Péter virtuóz fellépése a Ki Mit Tud akkori sorozatában. Már akkor emlékezetembe véstem a nevét, és bár utána évekig nem igazán lehetett róla hallani (legalábbis én nem hallottam róla azt leszámítva, hogy egy-egy látogatásom során tapasztaltam, hogy a Medgyesi-féle hangszerboltban dolgozik), evidensnek tűnt, hogy előbb-utóbb hallat majd magáról valamilyen formáció élén.

Így is lett, én pedig igyekeztem időről időre képbe kerülni a munkásságával kapcsolatban, és többé-kevésbé rendszeres látogatója voltam a European Mantra és a K.L.B. trió koncertjeinek (na jó, a Bikiniének nem). A Kaltenecker-féle alakulat pár évvel ezelőtti, vérprofi, de mégis intim hangulatú müpás előadása például simán ott van a legnagyobb koncertélményeim között. Igazából nem voltak pontos információim arról, hogy e formációk léteznek-e még egyáltalán, netán csak hosszú szüneteket tartanak, mindenesetre nagyon itt volt már az ideje, hogy friss szerzeményeket hallgassunk kis hazánk kétségtelenül egyik legjobb gitárosától.

megjelenés:
2013
kiadó:
Hunnia Records
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 17 Szavazat )

Tényleg durva belegondolni, hogy mennyire hosszú idő alatt és viszontagságos körülmények között született meg ez a lemez. Jóllehet nem a zene terén, de pontosan ismerem azt a nyomasztó érzést, amikor egy munkát újra és újra át kell dolgozni, mindig új szempontoknak és elvárásoknak kell megfelelni, hogy végül egy idő után az ember az egészet szívből meggyűlölje, és annyira megbánja, hogy egyáltalán belevágott, hogy legszívesebben a kukába dobná ki úgy, ahogy van. Hála a Tervezőnek, nem ez történt, és ha nem is mindent és nem is az eredeti formájában, de végül mégis sikerült „szalagra" rögzíteni az évek során felhalmozott – talán nem lövök le túl nagy poént: jobbnál jobb – ötleteket.
A lemez címe – még ha nem is minden idők legeredetibbje – mindenképpen jól jellemzi az egész anyag karakterét, hiszen valóban nagyon sok műfaj, hangulat, megközelítés harmonikus egyvelegének tűnik a végeredmény, amelyben a Korntól kezdve Steve Vai-on és a fúziós dolgokon keresztül a nettó popzenéig Peta összes, nyíltan felvállalt hatása kiválóan megfér egymás mellett. Ennek megfelelően egyet kell értenem abban, hogy bár a dobok és egy szám billentyűinek kivételével minden hangot Peta játszott fel, és ilyen értelemben kizárólag róla szól ez a lemez, messze nem tekinthető mégsem tipikus gitáros szólóalbumnak - és nem csak az ének miatt.

A lemez nagyobbik hányadát adó instrumentális számokat letudhatnám annyival, hogy mindegyik hibátlan és abszolút a helyén van, de ennél azért többet érdemelnek. Egyrészt egysíkúságról, pláne céltalan virgázásról szó sincs: természetesen vannak ufóisztikus és halandók számára megfejthetetlen tekerések, de ezek is inkább csak hangulatfokozó jelleggel, semmiképpen sem főszereplőként kerülnek elő. Másrészt az egyes nótákon belül is rengeteg hangulat, hangzás keveredik, amelynek a legszebb példája rögtön a címadó War And Peace, amelyben a Vai-féle hegyibetyárkodás mellett nagyon finom jazzes gitár/basszus futamok váltakoznak. De ugyanígy említhetném a Prayert is, ahol az érdekes dobritmikára és szintiszőnyegre építő lágyabb témát egy igen lendületes, überdallamos refrén váltja fel. A '90s Nights címének megfelelően hamisítatlan gitárhős-hangulatot áraszt, fülbemászó Satriani-ihletésű témáival, viszonylag egyszerű „verze-refrén" szerkezettel, amelynek hallatán egyáltalán nem lennék meglepve, ha a dal alapjai valóban még ebből az időszakból származnának, még ha Peta saját bevallása szerint igyekszik is elhatárolódni az akkori dolgaitól (amire szerintem semmi oka nincs, hiszen az akkor és úgy pont tökéletes volt). Ugyanígy szinte biztos vagyok benne, hogy a Slow Down egy kiadatlan European Mantra szerzemény lehet, legalábbis mind stílusában, mind hangulatában, de mintha még egy-egy témáját tekintve is egyértelműen a magyar fúziós színtér kiemelkedő zenekarának lemezeit idézi, nem utolsósorban Nagy János zongoraszólójának köszönhetően.

Érdemes kiemelni, hogy nemcsak a szólók kidolgozására, hanem a hangszerelésre is nagyon nagy hangsúlyt fektetett Peta, érdemes külön odafigyelni a basszustémákra például a Recollectionben, vagy a Complimentben. Utóbbi egyébként a címadó tétel mellett talán a „legvai-osabb" szerzemény a lemezen, és nem véletlenül ez a másik kedvencem az instrumentális dalok közül a Slow Down után. A Grief és az I Had A Friend jól illusztrálja Peta sokoldalúságát, hiszen ezekben a nótákban megint teljesen más zenei megoldásokkal, például latinos/jazzes akusztikus gitárral (melyről Snétberger, illetve a Trio Stendhal munkássága ugrott be), vagy éppen basszusszólóval teremt melankolikus hangulatot. Szinte felesleges külön megemlíteni, hogy Borlai Gergő továbbra is fölényesen a legjobb magyar dobos, mindenképpen megérte ragaszkodni az ő szerepeltetéséhez a földrajzi távolság ellenére is. Félelmetes erő, dinamika és fantázia rejlik a játékában még az aránylag egyszerűbb szerkezetű dalokban is.

Ellentétben az instrumentális számokkal, az énekes dalok esetében vegyesebbnek érzem a képet. Ezek közül szerintem minden értelemben a Tóth Gergő vendégszereplésével felvértezett It Deeply Hurts (József Attila Nagyon fáj című versének fordítása) a legütősebb, amelyben a letaglózó energia és a remekül eltalált dallamos refrén együttesen nagyon hatásos eredményre vezet. Kevésbé tetszik a hasonló koncepciót követő, de talán még a szükségesnél is tajparasztabbra fazonírozott témára épülő, erősen kornos Waltz, amellyel igazából sokadik hallgatásra sem igazán sikerült megbarátkoznom, bár Csongor Bálint refrénjét azért semmiképpen sem mondanám rossznak. A Pacziga Linda által énekelt dalok közül a lemezt nyitó Because Of You még kicsit elmegy mellettem, de a Funny a maga nagyon populáris megközelítésével együtt telitalálat, igaz, a vocoderes Cher-effekt alkalmazását már tizenöt évvel ezelőtt is nehezen toleráltam, 2013-ban pedig hatóságilag tiltanám. Összességében ugyanakkor mégis ez a legfogósabb dal, ami akár a rockzenét egyáltalán nem hallgató közönség körében is betalálhat – ha egyáltalán eljut hozzájuk valamilyen csoda folytán. A záródallal (Melletted) viszont Völgyesi Gabi egyébként kellemes hangja és az összképet helyrebillentő gitárszólók ellenére sem tudok mit kezdeni. Ez a popos/elektronikus vonal sajnos nagyon nem az én világom, bár azt meg kell hagyni, hogy rádiós potenciál valószínűleg ebben is rejlik. (Nem véletlen, hogy rádiót akkor sem hallgatnék, ha fizetnének érte...) De ha választhatok, inkább a Funny legyen a slágerszám.

Kétség sem férhet hozzá, hogy megérte ilyen sokat várni és évekig érlelni ezt az anyagot, amely az idei termésből nálam mind minőségét, mind változatosságát tekintve csont nélkül a legerősebb hazai lemez. Ha létezne igazság a földön, Lukács Peta már rég nemzetközileg is befutott és körülrajongott zenész volna, hiszen messze nemcsak technikás gitárosként, hanem több műfajban nagy magabiztossággal alkotó zeneszerzőként is az első ligához tartozik. Egyelőre viszont csak reménykedni tudok benne, hogy a „beavatottak" mellett e lemez révén külföldön is egyre többen megismerkednek majd a nevével. És persze csak támogatni tudom az élő produkcióra vonatkozó terveket, de ha ez valamilyen oknál fogva mégsem jönne össze, egy újabb Mantra buli ellen sem fogok aláírásokat gyűjteni, elvégre e nóták többségét akár ott is elő lehetne adni.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 s4tch 2013-12-02 11:17
örülök, hogy írtatok róla. peta tényleg kinőtte magát, amellett, hogy közvetlen, rokonszenves figura, egy állat, ha hangszer kerül a kezébe. csak a klipnótát ismerem eddig, de muszáj lesz meghallgatni az egész lemezt.
Idézet
 
 
+3 #3 vm 2013-11-22 20:57
Nagyon erős lemez lett, remélem minél több emberhez eljut, megérdemelné! :-)
Idézet
 
 
+3 #2 JamesSmith 2013-11-22 20:10
Idézet - Scud:
Érdekes, hogy nulla hsz van, pedig elég jó cucc lesz ez.
A war and piece című dal pl. elég ütős.


Meglepődtem én is. Tudod sokak szerint ez csak egy újabb szar hazai album...
Idézet
 
 
+5 #1 Scud 2013-11-22 14:24
Érdekes, hogy nulla hsz van, pedig elég jó cucc lesz ez.
A war and piece című dal pl. elég ütős.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.