Shock!

november 22.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Living Colour: Shade

livingcolour_cNem kényezteti el a tábort túl gyakran új lemezekkel a Living Colour. A legutóbbi The Chair In The Doorway 2009-ben jelent meg, a Shade pedig mindössze a harmadik stúdióalbum a 21. század elején megjátszott újjáalakulás óta, vagyis mennyiségileg csak most érték be első periódusos önmagukat ezen a téren. Nem mintha ezeknek a számoknak meg a statisztikáknak különösebb jelentősége lenne egy ilyen zenekar esetében. Vernon Reidék akkor szólalnak meg, amikor van mit mondaniuk, és mivel nem jártatják feleslegesen a szájukat, így szerencsére hibázni sem nagyon tudnak. Engem mindenesetre bőven kárpótol a nyolc év várakozásért az új album, ugyanis ismét olyan erényeket csillogtat, amelyek a mai felhozatalban párjukat ritkítják.

Az előző években bluesosabb, nyersebb anyagot emlegettek a banda tagjai, ami összességében meg is állja a helyét, bár egy Living Colour-lemezt azért elég kemény feladat lenne egyetlen skatulyába belegyömöszölni. Ez a csapat mindig is roppant változatos volt, és többek között épp abban rejlett a zsenialitásuk, hogy a legkülönfélébb zenei hatásokat tudták totálisan működőképes, organikus egységgé kovácsolni. Ez pedig olyasmi, amihez nem elegendő, hogy boszorkányos technikai képességekkel rendelkező virtuózokról van szó, az ilyesmit ugyanis nem lehet tanulni – ez a négy arc tényleg varázsló, és amikor közösen játszanak, abban mindig rejlik valami önmagán messze túlmutató. Nem akarok átmenni ezoterikus ködevésbe meg értelmetlen túlmagyarázásba, de aki ismeri a Living Colour munkásságát, annak aligha kell magyaráznom, hogy rejlik a muzsikájukban valami mélyen spirituális, valami olyan plusz töltés, amitől egyből oda kell figyelni rá. Na, hát ez a jelleg ettől a valóban bluesosabb megközelítéstől csak még inkább kidomborodik a Shade dalaiban mondjuk a legutóbbi albumhoz képest.

megjelenés:
2017
kiadó:
Megaforce
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 35 Szavazat )

Amúgy a maga sokszínűségével együtt is kimondottan harapós, durva hangzású a lemez. Vernon gitárja már a nyitó Freedom Of Expressionben úgy röffen rá az emberre, hogy önkéntelenül hátraugrik, és a Robert Johnsontól feldolgozott, töményen jammelős Preachin' Blues, illetve a slágeresebbre vett, libabőrös középrésszel ellátott Come On is ugyanezt az iskolát képviseli. Viszont nem merül ki ennyiben a műsor, természetesen baromi változatos és tarka az összkép. A Program egyenesen a Vivid idejébe repíti vissza a hallgatót, ugyanúgy a '88-as debüt hangulatára üt a riff és Corey azonnal fogós, szenvedélyes dallama, mint maga a szövegi téma is. Az egyik csúcspont Glass Teeth-ben is rejlik némi vivides húzás, de itt azért zorkóbb, döngölősebb a riffelés, és mondanom sem kell, nagyon-nagyon meggyőző a végeredmény.

A tavalyi EP-ről már ismert, Notorious B.I.G.-féle Who Shot Ya, illetve a Doug Wimbish éterien incselkedő basszusára épített Blak Out hip-hopos hatásokat is tükröz, míg a Who's Thatben kövér fúvósok erősítenek rá a fekete vudu-blues-metal egyvelegre. Az Invisible-ben szintén súlyos rock, funk meg blues feszül egymásnak ezzel az ellenállhatatlanul vastag, szaftos sounddal, a tempós Pattern In Time meg egészen olyan, mintha a Living Colour a maga eszközeivel ugrott volna neki egy fémesre vett punknótának. A végeredmény semmire sem hasonlít, csak a Living Colourre... És persze akadnak kevésbé robbanékony, visszafogottabb pillanatok: a finoman szép Always Wrong, Marvin Gaye Inner City Blues-ának alaposan felbikázott, mégis leheletfinom feldolgozása, illetve a záró Two Sides. Utóbbi darab igazi katarzis a lemez végére megbabonázó dallamaival, simán helyet követel magának a csapat csúcsnótái között.

A négy főszereplő képességeiről nyilván nem kell ódákat zengenem, Reid, Wimbish és Will Calhoun játéka ma is ugyanolyan megbabonázó, mint akármikor korábban. Bárhol és bármikor érdemes pusztán egy-egy hangszerre koncentrálva hallgatni a lemezt, tényleg zseniális zenészekről beszélünk, és ez itt most nem üres jelzőhalmozás, hanem szó szerint értendő. Corey Glover pedig – hihetetlen, de igaz – szinte jobb ma, mint valaha: hangterjedelme és jellegzetes szívből jövő előadásmódja megmaradt, viszont 52 évesen még érettebben, még mélyebb átéléssel tolmácsolja a sorokat.

Mint írtam, sokat kellett várni erre a lemezre, de a Living Colour nem alibizéssel szúrta ki a tábor szemét, hanem egy újabb mesterművel. Nem kérdés, hogy a mostani termésben ez a lemez simán etalon, és nálam nagy valószínűséggel egyben az év albuma is a Shade.

 

Hozzászólások 

 
+4 #4 Anomander 2017-10-20 08:44
Nagyon ütős cucc, a fekete zenészek lazasága és zeneisége tényleg utolérhetetlen! Néha nyomokban emlékeztet engem a KXM-re vagy a késői King's X-re is, de tényleg egyéni az egész, és utánozhatatlanu l feelinges.
Idézet
 
 
+4 #3 jimm 2017-10-19 07:05
"sNAMM-on"=szintén, de ha már szóba került a NAMM, érdemes megnézni, hogy játszották ott a Cult of Personality-t, azt hiszem tavalyi felvétel.
Idézet
 
 
+6 #2 lambertkoma 2017-10-19 06:59
A Two Sides az egyik legnagyobb dal amit valaha hallottam, a szövege egyszerű, akár klisés témának is tűnhet, de szívszaggató. Play on brother...
Idézet
 
 
+6 #1 jimm 2017-10-19 06:51
A megjelenés napjától nyomatom, egyelőre csak a torrent szaküzletekben beszerezhető formában, de képtelenség megunni. VR mára az elsőszámú kedvenc gitárosom lett, CG csúcsformában, Doug W és Will C pedig sNAMM-on utánozhatatlano k.
Örülök neki, hogy itt nem olvasni olyan blőd dolgokat, hogy mennyire "alulértékelt" gitáros Vernon Reid, vagy mennyire alulértékelt az egész csapt, mert ez nem igaz.
Remélem koncerten is láthatjuk őket minél hamarabb.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.