Shock!

Nemrégiben amiatt puffogtam, hogy míg a világ eszementül lohol az orra után, mi még ott tartunk, hogy egy-egy banda frissiben sült, ropogós korongja helyett kénytelenek vagyunk a régebbiekkel cöcmötölni. Nos, ezúttal nincs okom duzzogásra - itt az új Lanfear, amelyre már akkor is rém kíváncsi voltam, amikor az előzővel ápoltam le újra és újra az agyamat.

Újdonsággal aligha szolgálhatok, így megtörten bár, de ismét csak azt írhatom: ezek a német fickók igazán minőségit, agyasat és míveset alkotnak. Germanista jegyeket nagyítóval sem lelhetünk a muzsikájukban, amely finoman és módjával progos, egyébiránt pedig igazi power támadás. Tobias Althammer személyében kiváló, kifogástalan munkát végző énekessel büszkélkedhet a banda. Magas fekvésű, tisztán csengő hangját helyenként élvezetes vokálokkal sikerült megtámogatni.

Az albumot indító három nehéztüzérségű nóta (a címadó, valamint a The Unrestrained és a Dispraise) után a némileg elbolondultabb Transmigration csörtet végig rajtunk kíméletlenül. Rövidke, hangulatos, szimfonikus összekötőként szolgál az Eclipse, előkészítve, hogy a ránk dörrenő, black elemektől (!) sem mentes Shades of Black kellő energiával és a meglepetés erejével hasíthasson utána. Ez a nóta önmagában akkora 10-es, mint az Empire State Building... A The Voice Within, illetve az In Silence inkább progos, mintsem power jellegű tételek. Líraian lebegdez és álmodozik a szaxofont is megszólaltató Eternally, majd ereje teljében áramlik keresztül rajtunk a What... For. Az anyagot az összetett, változatosra formált Outliving the Ages zárja.

Az Another Golden Rage nagyszerű az album, király dallamokkal, változatos nótákkal, príma megszólalással. Gondolkodó típusú prog-power hívőknek kötelező, tartalmas és színvonalas hallgatnivaló.