Shock!

március 20.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Jason Becker: Triumphant Hearts

jasonbecker_cAmikor Jason Beckerre gondolok, kicsit mindig elszégyellem magam. Mert itt vagyok én, az átlagember a magam hétköznapi problémáival, kicsinyes játszmáimmal, esetleges munkahelyi és magánéleti konfliktusaimmal, miközben tízezer kilométerrel nyugatabbra magatehetetlenül, mozdulatlanságra kárhoztatva fekszik ez a csodálatos elme, az emberi nagyság, akaraterő, kitartás és életszeretet mintapéldája, majd' huszonöt éve. Jasont könyörtelenül megfosztotta a sors szinte mindentől, amire predesztinálva volt, mégis Dávidként küzd és harcol Góliát ellen, és bár jól tudja, hogy csupán időt nyerhet, nem adja fel. Meg sem fordul a fejében. Mert még rengeteg dolga van az életben a saját maga által kitűzött célokat pedig nem téveszti szem elől.

Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS), más néven Lou Ghering-szindróma, ez az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség ugyan elvette tőle a lehetőséget, hogy a '90-es évek legnagyobb gitárhősévé válhasson, a lelkét azonban az sem tudta megtörni, hogy saját teste vált elméje börtönévé. Stephen Hawkinghoz hasonlóan Jason évtizedek óta arcába nevet a halálnak, önnön létezésével cáfolja meg a tudományt, közben pedig rendíthetetlenül alkot. Ha valaki ekkora sorscsapás dacára is ennyire igenli az életet, akkor az ember óhatatlanul elgondolkodik és átértékel: vajon tényleg akkora tragédia, ha a gyerekek ezredszerre is csatateret csinálnak a nappaliból, ha a kutya szétrágja a lábtörlőt, vagy ha azon kapunk hajba, hogy éppen hová menjünk nyaralni? Addig örüljünk, amíg ilyen problémáink vannak, Jasontől pedig lehetne tanulni egy kis alázatot.

megjelenés:
2018
kiadó:
Mascot
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

Régebben sokszor feltettem magamban a költői kérdést: mi lett volna, ha Hendrix nem adagolja túl magát, vagy ha a repüléstől alapvetően tartó Randy Rhoads nem száll fel arra a gépre, amivel lezuhant? Sosem tudjuk meg a válaszokat, mint ahogy Jasont illetően sem, de mivel az ő esetében árnyaltabb a kép az új lemeze okán, ezért el is játszom a gondolattal: vajon Jason muzsikája akkor is ennyivel túlhaladta volna az instrumentális gitárzene korlátait, ha gitárral a kezében mehet végig azon az úton, amin egyébként fejben azóta is halad? Vajon kompozíciós szempontból akkor is ennyire kinőtte volna a műfaji kereteket?

Jason ugyanis manapság inkább kortárs komponista az én olvasatomban, annak ellenére, hogy örök barátai nem hazudtolják meg önmagukat, és Jason géniusza előtt adózva csodálatos rockgitározásokat csempésznek a dalaiba. Mindazonáltal ezek a szerzemények sokkal inkább szólnak hangulatokról és őszinte, tiszta érzésekről, mint virtuozitásról. „Minden a zene szeretetéből fakad″ – ezekkel a szavakkal zárta Jason legutóbbi interjúnkat, és feltétel nélkül el is hiszem neki ezt. Akinek a lelkéből olyan csodák törnek elő, mint a new age-színezetű címadó Triumphant Heart (Marty Friedman gitáron, a felesége, Hiyori Okuda csellón, Glauco Bertagnin pedig hegedűn játszik olyanokat, hogy a könnyem is kicsordul), annál teljesen világos az indíttatás és az inspiráció. Hasonló érzetű az ukulele-virtuóz Jake Shimabukuro által megformált Fantasy Weaver, de itt már filmzenés hatások is tetten érhetőek, akárcsak az ünnepélyességével elvarázsolni képes Once Upon A Melody percei alatt, amibe mesterien illesztették Jason korabeli szólóit. A Magic Woman is hidegrázós pillanat, Uli Jon Roth elektromos és Chris Broderick klasszikus gitáros témái alázattal simulnak a nagyzenekari kontextusba. Dalszerzői szempontból ezek a legizgalmasabb témák a lemezen, ám korántsem ennyiből áll korong. A kevésbé szerteágazó, célratörőbb szerzemények is fantasztikusak, csak másképp.

Mindjárt az elején ott a Hold On To Love, ami a késői, Gilmour-féle Pink Floydot is eszembe juttatja, pedig Jason gondolatait itt egy óriási fekete hang, Codany Holiday tolmácsolja, eszelős gospel-kórusoktól övezve. Centis libabőr áll a karjaimon, akkorákat énekelnek, de Daniele Gottardo Gilmour-hatású, gyönyörű szólói is elképesztőek, beszél az olasz fiú kezében a gitár. És ha már gitár, a Ben Woods spagettiwestern-stílusban fogant akkordfüzérére épülő Valley Of Fire a következő szólistákat sorakoztatja fel: Michael Lee Firkins, Steve Vai, Joe Bonamassa, Paul Gilbert, Neal Schon, Mattias IA Eklundh, Marty Friedman, Greg Howe, Jeff Loomis, Richie Kotzen, Gus G., Steve Hunter. Nem gondolom, hogy különösebb magyarázatra szorulna a dal, ahogy a River Of Longing sem, amelyben Joe Satriani, Guthrie Govan, Steve Morse és Aleks Sever teszi le a névjegyét. Annyit utóbbi dallal kapcsolatban viszont mindenképp meg kell jegyezni, hogy a Yes-legenda Trevor Rabin önálló verziója is helyet kapott a lemezen, a csak rá jellemző okos textúrákkal pedig szépen le is főzte Satrianiékat.

Az album talán legnagyobb kuriózumai azon tételek, amelyek eredendően David Lee Roth A Little Ain't Enough lemezéről maradtak le anno 1991-ben. A Taking Me Back egy nem meglepő módon erőteljesen Van Halen-ízű darab, békebeli staccato riffeléssel, vidámsággal. Jason hallhatóan nagy kedvvel játszotta fel anno, és így, ének nélkül is teljesen megállja a helyét. A másik tétel a Tell Me No Lies, ami egy laza blues-téma és érdekességnek elsőrangú, de itt azért elférne egy énekes. Roth akár meg is csinálhatta volna... A funkos We Are One szintén egy régi szám Jasonnel a gitáron, ezt még a Bissonette-tesókkal rögzítette, az éneket pedig a Flipsyde-os Steve Knightnak köszönhetjük. A végére a Hold On To Love alternatív remixe került, zongorával és egyéb billentyűs hangszerekkel, kevésbé gospelesen, viszont így is rendkívüli a dal érzékenysége.

Nehéz nem emelkedett hangvételben nyilatkozni Jason lemezéről, mert tényleg csoda, amit a körülményei dacára elért ezzel a koronggal, illetve azért, mert folyton átszellemülök, akárhányszor csak hallgatom. A Triumphant Hearts méltó folytatása a Perspective-nek, remélem, sokan megtisztelik Jason kreativitását és emberi nagyságát azzal, hogy megvásárolják ezt a korongot. Tiszta szívből kívánom, hogy még nagyon sokáig köztünk legyen, és kicsit önző módon azt is, hogy legyen ereje ehhez hasonló további ajándékokat adni az emberiség azon kicsiny szeletének, amelyet mi, gitárrajongók képviselünk.

 

Hozzászólások 

 
#4 kamikaze 2018-12-19 19:14
Nem egy szokványos gitárlemez, és nem is egy arcbamászó rocklemez, sokkal több annál. Egy érzésekkel, sőt érzelmekkel teli művészalbum, amin persze azért a gitár dominál. Amikor ezeken az oldalakon is viszonylag gyakran szóba kerül, hogy milyen kevés manapság az igazán újító, vagy legalább is újszerű muzsika, valami ilyesmire gondolnék. Ki hitte volna, hogy valaha is hallhatunk még Jasontól friss szerzeményeket? Tessék, most itt van, lehet belőle ihletet meríteni, megvan az inspiráció. A stílusa, dallamvilága továbbra is egyéni, azonnal felismerhető, ami a legnagyobbak sajátja. Már a felvezető két dalból lehetett sejteni, hogy itt valami nagy dolog készül(t), és a végeredmény be is igazolta a várakozásokat. A közreműködők névsora is impozáns, jól jelzi, hogy különleges albumról van szó. Nem mondom, kell azért hozzá valamiféle nyitottság, de ha pl. az említett két dal bejön, akkor irány a lemezbolt! Egyedi, garantáltan maradandó értékű darabja lesz minden zenegyűjteményn ek!
Respect Jason Becker!
Idézet
 
 
#3 Chris92 2018-12-19 10:33
Fantasztikus album egy fantasztikus embertől, aki minden nehézség ellenére nem adja fel és továbbra maximálisan él a zenének és alkot. Olyan erővel, hogy az nemcsak zenésztársaiból , de még a kritika írójából is kihozza a legjobbat. Az életigenlés, az örömzenélés legőszintébb kivonata a lemez, amit tényleg csak megköszönni lehet Jason-nek.
Idézet
 
 
#2 J 2018-12-19 10:01
Megdöbbentő érzés volt megtudni, hogy Jason új albumot készített, és még megdöbbentőbb volt meghallgatni a lemezt. Napok óta a hatása alatt vagyok, és igen, én is gyakran elszégyellem magam, mikor a saját problémáimat állítom szembe Jason problémáival. Példaértékű kitartás eredménye ez a valóban csodálatos album. Várom a CD-t, remélem minél hamarabb ideér.
Idézet
 
 
#1 ezrrl 2018-12-19 10:01
Azt hiszem mindenki nevében mondhatom...:

Köszönjük Jason!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.