Shock!

Nagyon gyorsan múlik az idő. Alig hiszem el, hogy Mark Briodyék előző albumának megjelenése óta már hét esztendő telt el, ám ez mégis így van, akárhogyan számolom. Def Leppardot idéző munkatempó ez, pedig – kultikus underground mivoltukból kifolyólag - náluk nyilván nem az a szitu, hogy két megjelenés és a turnék közt a banda tagjai különféle egzotikus országok tengerpartjain lógázzák a lábukat és szórják el dollárjaikat az éjszakában. Gyanítom, család, kemény civil meló, jobb esetben zeneoktatás mellett tartják életben a zenekart immáron épp három évtizede. Ez már önmagában sem kis teljesítmény.

Ami azonban igazán fontos, hogy ezúttal – még az önmaguk számára eleve magasra tett léchez képest is - egy kiugróan jó albumot sikerült összerántania a bandának. A csapat előző három sorlemeze – a 2000-es Thane To The Throne, a 2001-es Mechanized Warfare és a 2004-es Casting The Stones – is igen becsületes teljesítmény volt, a friss anyag azonban egyenesen a legjobb munka a '98-as The Age Of Mastery óta, ami a Jag Panzer műhelyéből kikerült. Pedig a brigádot akár meg is rogyaszthatta volna mind a zeneipar működésének felgyorsult, informatikai alapokon álló, lavinaszerű változása, mind pedig Chris Broderick gitárosnak a Nevemore-on keresztül a Megadeth-be történt katapultálása. Nos, ehhez képest úgy tűnik, sikerült egy az eddigieknél komolyabb szerződésre szert tenniük (a Century Mediától kerültek most át az SPV-hez), és egy igen masszív, meggyőző erejű lemezanyagot elkészíteniük a The Scourge Of The Light képében.

Alapból afféle esszenciális jellege van ennek a 49 percnyi tíznótás dalcsokornak: egyszerre idézi meg a nyersebb korai és a részletgazdagabb, komplexebb felfogású későbbi időket, szép összefoglalást adva a Panzer elmúlt 30 esztendejéről. Nem tudom, valamiféle tudatosság eredménye-e ez, vagy szimplán csak így alakult, de tény, hogy életművük legszebb hagyományainak kivonatát sikerült most lemezbe préselniük. Kapásból itt van az a fajta fifikásan tördelt, dob-basszus-riffelés alapú ritmizálás, ami ugyanúgy védjegyszerű elem náluk, mint mondjuk a Maidennél a Harris lüktető bőgőzésén alapuló galoppozós témázások. A gitármunka színvonalában Broderick távozása ellenére sem következett be törés, az új srác (Chris Lasegue) méltó utódként áll helyt Mark Briody mellett a hathúrosok frontján. Kettőjük furfangos riffelését és okosan elosztott szólóikat épp úgy külön élmény figyelni, mint Harry „The Tyrant" Conklin pazar, erőtől duzzadó éneklését. A metal műfaj egyik leginkább alulértékelt torka az övé, pedig teljesítménye alapján kezdetektől fogva ott van a helye a legnagyobbak között.

A CD elejétől végéig igen élvezetes szórakozást kínál, azonban három kiemelt favoritom így is akad. Az epikus oldalt erősítő The Setting Of The Sun és az albumzáró The Book Of Kells sajátos, egyfajta időn és téren kívüli hangulatot árasztanak, ami valahol rokon a korai (John Arch-os) Fates Warning albumok különleges atmoszférájával. Mindkét kissé pszichedelikus felhangú dalban hallhatók vonósok, valamint sejtelmes, misztikus női énekfoszlányok is, ezek azonban – szerencsére - köszönőviszonyban sincsenek pár mai szimfo-bombaszt csapat esetenként giccsesen dagályos megoldásaival. A kilencedikként megszólaló Burn pedig egy lassú, zongorás intro és outro közé beékelt igazi marcona, szaggatós power metal zúzda, a verzékben Tyrant mester abszolút Painkiller-kompatibilis, sikolyos énektémáival. Állat. Számomra ezek a lemez csúcspontjai. De klassz a himnikusan fogalmazó Overlord is, vagy a nyersen horzsoló gitársounddal megáldott, kimondottan az Ample Destruction-érára visszautaló, ős-US metal ízű Cycles. A korongot indító Condemned To Fight és a középtájt megdörrenő Let It Out pedig a gyors, kétlábdobos vonalat erősítik, ugyancsak magas színvonalon.

A párját ritkítóan csodaszép borítóba csomagolt kiadvány (micsoda gyönyörűség lehet a bakelitverzió!) igazi manna a hagyományos, európai fém alapú US metal szerelmeseinek – csak ajánlani tudom! Nálam az Ample Destruction és a The Age Of Mastery a két abszolút tízpontos Jag Panzer produktum, de utánuk bizony ez az album következik. Számomra az esztendő eddigi legjobbja.