Shock!

szeptember 19.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

In This Moment: Ritual

inthismoment_cNoha az Atlanti-óceán e partján ebből keveset vettünk észre, a tengerentúlon az utóbbi évek egyik lassan, de biztosan kiépült sikersztorija az In This Moment nevéhez köthető. A bő évtizede elstartolt csapat mára kialakított magának egy elég jellegzetes megszólalást, ami igen rendesen be is ütött odaát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az öt évvel ezelőtti Blood nemrég aranylemez lett az Államokban, a banda pedig most már évek óta az Atlantic istállójában dolgozik, márpedig a nagykiadóknál manapság fehér hollónál is ritkábbak a metalcsapatok. A sikerben persze nyilvánvalóan az is alapvető szerepet játszik, hogy az In This Moment élén egy igen karizmatikus figura áll Maria Brink énekesnő személyében, aki tökéletesen el tudja adni a produkciót, ráadásul automatikusan megakad rajta a szem, szóval poszterarcként is tökéletesen bevált. Mindezt egyébként nem emelném ki külön, ha a csapat nem építene a kezdetektől fogva nagyban az imázsra, a vizualitásra is.

megjelenés:
2017
kiadó:
Atlantic
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 16 Szavazat )

A Ritual immáron a zenekar hatodik stúdióalbuma, és pont olyan, mint amilyennek az ember a fentiek alapján várná. Rejlik benne egy nagy adag kommersz íz, az a fajta, amitől az amerikai rockrádiókban repülőrajtot tud venni egy csapat, ha úgy írták meg nekik a csillagokban, ugyanakkor kellően agresszív ahhoz, hogy azok is rákattanhassanak, akik azért ennél harapósabb dolgokat kedvelnek. És persze az In This Momentet, illetve Mariát mindig is jellemző szenvedő-önkínzó-pszichopata érzésvilág sem tűnt el, szóval tényleg minden a helyén van. Ha még soha az életben nem hallottál In This Momentet, hatásokat, egyértelmű viszonyítási pontokat tudok éppen sorolni a Marilyn Mansontól a White Zombie-n át egészen a Kornig, de ezek tényleg csak viszonyítási pontok, ezt a csapatot mindenképpen fel lehet ismerni. Ez pedig máris több, mint amit a többség elmondhat magáról a mai színtéren, szóval hurrá.

Ezzel együtt sem nevezném magamat rajongónak, de összességében, kisebb dózisokban mindig is bírtam a bandát, és alapvetően ez a lemez is tetszik. Ennek elsődleges oka maga Maria: az énekesnő tényleg baromi jól csinálja, amit csinál, nemcsak jellegzetes az orgánuma, de nagy hangterjedelme és számos oldala is van, szóval tényleg nem lehet rá nem odafigyelni. Viszont a kisebb dózisos terhelhetőségről is ő tehet, mert összekeverhetetlen, szenvedős-nyögdösős, egy számban akár többször is idegösszeroppanó-meghaló stílusa hosszabb távon azért tud fárasztó is lenni. De párszámos adagokban jól elvagyok velük, mert van hangulata annak, amit csinálnak, és ezúttal hallhatóan a változatosságra is alaposan odafigyeltek.

Néhol már-már vicces amúgy, mennyire hagyományos arénarockos formulákat követ a banda egyes dalokban, és ennek ellenére milyen jól álcázzák ezeket a Kevin Churko-féle digitális, vastag effektszőnyegesre rétegelt, poszt-apokaliptikus hangzásvilággal. Viszont ez sem baj – ez végső soron modern arénarock, még ha Mariának köszönhetően azért ezzel együtt is mélyebbre mennek néha. A zajozós intróból kibontakozó Oh Lord például valahol a velejében klasszikusan bluesos fogásokat cincál ízekre, majd rak össze újra, és az eredmény azzal együtt is teljesen meggyőző, hogy kissé Frankenstein szörnyetegére hajaz ebben a formában. Van húzása, egyből a fülbe ragad, szóval jó. Hasonlóan azonnal ható sláger a Billy Idol White Weddingjének refrénjét újrahasznosító Black Wedding is, benne vendégként Rob Halforddal, aki mondjuk nem tesz hozzá túl sokat a végeredményhez, de legalább itt van. A River Of Fire meg tényleg olyasfajta arénahimnusz az In This Momentre jellemző, vérmocskos szaténköntösbe csavarva, hogy az ember egyből látja lelki szemei előtt a hatalmas pirók között vetődő Mariát. Aztán persze akadnak kevésbé nyilvánvaló, de hasonlóan finom darabok is, mint például a Witching Hour szomorkás, elektro-elszállós rockja, a zongorapittyegtetős, szépen építkező No Me Importa, netán a Lay Your Gun Down szimpla, de szívbemarkoló zárása. Nem minden dal egyformán erős, de ez sem újdonság, és az In The Air Tonight feldolgozása sem az igazi, bár legalább megpróbálták a saját képükre formálni. Arról mondjuk nem ők tehetnek, hogy az eredetihez nem nagyon lehet mit hozzátenni.

Korrekt album lett a Ritual néhány kiugró dallal és pár átlagosabbal, amely összességében teljesen rendszerben van, és egy olyan csapat képét rajzolja ki elénk, akik pontosan tisztában vannak vele, mit akarnak csinálni. Ha csak kettővel több nóta gyarapítaná az említett kiugró momentumok sorát, már magasabb pontszámot adnék, de azért így is elhallgatom a cuccot, ha éppen olyanom van.

 

Hozzászólások 

 
-1 #5 metanor 2017-10-16 09:18
Ekkora nyűglődést...huh,aki végig bírta hallgatni ,írjon...Ez tipikusan az a zene és zenekar,akiknél a kiadó tutira akar menni,ezért mindent bele akar tenni,hogy eladható legyen.Kinézet,profi hangzás,reklámo k...csak a dalok harmatosak ....
Idézet
 
 
#4 cápaidomár 2017-09-24 13:47
Talán egy, maximum két éve hallgattam bele a zenéjükbe, és az égvilágon nem maradt meg bennem semmi. Most megint megtettem, és ugyanez lesz.
Szerintem majdnem olyan ripacskodó mint az "Evöneszensz", csak gonoszabb kivitelben. Hogy Ádám pedig mit ért a pszichopata érzésvilág alatt, az végképp rejtély.
Idézet
 
 
+3 #3 Kpkg 2017-09-22 11:09
Eddig nem ismertem a zenekart, most belehallgattam, és semmi nem volt ebben a zenében, amire felkaptam volna a fejem. Aztán szerencsére adtam egy esélyt a Blood-nak is... Azt most pörgetem negyedszerre két nap alatt.
Idézet
 
 
+8 #2 nihilak 2017-09-22 10:41
Ideje kijelenteni, hogy Kevin Churko az utóbbi idők egyik legnagyobb zenegyilkosa, az In This Moment pedig az egyik legélesebb kés a kezében, melynek nyelébe két csöcs van gravírozva. Köszönöm, hogy ezt leírhattam.
Idézet
 
 
+1 #1 P 2017-09-21 20:41
Egyszer végigment, semmi nem fogott meg rajta elsőre engem, pedig az előző kettőt rongyosra hallgattam az előző pár hónapban. Nyilván nekimegyek majd még párszor, de én valahogy most hiányoltam róla azt a zsigeri mocskos szemétládaságot , ami az előző két lemezt jellemezte. A Black Widow pl. szerintem egy majd' hibátlan lemez, ahol nekem pl. attól függetlenül, hogy a slágerek az elején sorakoznak, a második fele annyira jól össze van rakva, ami ritkán jellemző nem csak a mai, de a régi lemezekre is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.