Shock!

január 29.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hatebreed: Hatebreed

Az utolsó Hatebreed lemezzel, a 3 évvel ezelőtti Supremacyvel igazából csak egy bajom volt: hiába sikeredett az anyag a connecticuti hardcore/metal ötöshöz méltó módon agresszívre és lekerekítettre, kissé úgy tűnt, fogyóban van a puskapor, hiszen sokadszorra vezették elő rajta ugyanazt a műsort. Jamey Jasta Kirk Windsteinnel összehozott Kingdom Of Sorrow albuma sokkal nagyobb favorit lett nálam, mint a Supremacy, és az idén kiadott bivaly, de összességében azért elég céltalan For The Lions feldolgozáslemez is csak azt a képet erősítette bennem, hogy a Hatebreed beállt alapjáratra.

megjelenés:
2009
kiadó:
Roadrunner / Warner
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Nos, az új album ehhez képest elég kellemes meglepetés. Stílusváltásra persze nem kell gondolni, a hangsúlyt továbbra is a koffeingazdag tempókra, vastag gitárokra, durván elüvöltött kórusokra helyezik, ha le akarod vezetni a dühödet, továbbra sem találsz ennél megfelelőbb zenét, saját viszonylag szűk kereteik között azonban ezúttal bátrabban tapogatóztak a dalokkal. A címből ítélve ők maguk is amolyan definitív kinyilatkoztatásnak, új kezdőpontnak szánták ezt a lemezt, és a friss elemeknek köszönhetően sikerült is új szintre helyezni a bandát.

Nem mondanám, hogy dallamosabb vagy kompromisszumkészebb lett a Hatebreed, de több a dalokban a finomság, mint eddig gyakorlatilag bármikor, és sokszínűbb is az összkép, mint a korábbi lemezeiken. Az alapvető üzenet persze egy teli torokból elüvöltött kurvaanyád maradt, itt vannak a megszokott ideges, pattanásig feszült gyűlölethimnuszok (Become The Fuse, Not My Master, Hands Of A Dying Man, As Damaged As Me), de még ezzel együtt is változatosabban variálnak a tempókkal, témákkal, mint azt megszokhattuk tőlük. A harmadikként érkező Between Hell And A Heartbeat mindjárt jó példa erre doomos, harangzúgásos kezdésével, szólisztikus gitárdíszítéseivel és súlyosan vészterhes hangulatával, bár a zenekarra olyannyira jellemző nyers, zsigeri agresszió ebben is ott van. Ugyanígy a csapat kevésbé nyilvánvaló oldalát mutatja a No Halos For The Heartless meglepő óóó-zós kórusa vagy a punkos intenzitású, kifejezetten slágeres Every Lasting Scar is. Utóbbi meglepően szellős a Hatebreedtől, de talán éppen ezért irgalmatlanul nagyot is üt. Jameyék egyik fő erőssége régen is az volt, hogy minimál eszközökkel, kevés dallammal tudtak azonnal fülbemászó dalokat írni, de ez itt már a következő lépcsőfok, és jól is áll nekik.

Összességében maga a méregzsák frontember is többet hoz azokból a minimál dallamokból, amikre képes, de túlzásba azért nem viszi a dolgot, alapvetően megmaradt a szigorú, bevörösödött fejű üvöltözésnél. A legmeglepőbb húzás ugyanakkor egyértelműen az Undiminished, ami eleve instrumentális, a dalt átszövő finoman doomos hangulatok, ízes szólók pedig a napnál világosabban mutatják meg, hogy a banda nem kizárólag az agyvelő-loccsantó brutalizáláshoz ért. Jó kis darab, és tényleg komoly újdonság tőlük! Ha viszont a legnagyobb slágert kell megneveznem, az csakis az In Ashes They Shall Reap lenne kiirthatatlan kórusával és vérforraló ütemeivel, ez hamarosan felzárkózik majd az I Will Be Heard, a Doomsayer meg a Live For This mellé a koncerteken tuti csúcspontként. A lemez végére még a From The Lionsról ismert Metallica feldolgozást is felpakolták, itt piros pont jár azért, hogy a Ride The Lightning méltatlanul elfelejtett Escape-jére esett a választásuk, azt azonban továbbra is tartom, hogy Jastának nem igazán sikerült elkapnia a nóta eltökélten dühös feelingjét.

A Zeuss-féle sound a megszokott agyzsibbasztóan tömény Hatebreed hangzás, ezen a téren nincs változás, zeneileg azonban önmagukhoz képest sikerült előrelépniük egy méreteset, méghozzá úgy, hogy a dolog veleje sértetlen maradt. Hálistennek a töltelék mennyisége is elenyésző, szóval csalódás kizárva. Remélem, élőben is mielőbb eljutnak hozzánk megint.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.