Shock!

június 19.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

God Forbid: Earthsblood

Az utóbbi évek egyik legkomolyabb rejtélye számomra, hogy miért nem ismerik többen a God Forbidot. A New Jerseyből elszármazott ötösfogat zenéjében minden szükséges elem együtt volt egy nagyobb szabású underground áttöréshez, de valahogy mégsem sikerült kitörniük a kultstátuszból, és mivel mára szinte teljesen kifutott a metalcore trend, ez már vélhetően így is marad.

megjelenés:
2009
kiadó:
Century Media / EMI
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

Nagy kár, mert számos pályatársával ellentétben a kezdetek óta változatlan felállásban nyomuló God Forbid tényleg eredeti és izgalmas banda, akik ráadásul soha nem is elégedtek meg a szokásos klisék eregetésével. A meglepően hosszú, 3 és fél év kihagyás után megérkezett Earthsblood is ékes bizonyíték a csapat kreativitásra.

A 2004-es metalcore slágergyűjtemény Gone Forever után a 2005-ös IV: Constitution Of Treason konceptlemezre a God Forbid kialakított magának egy olyan stílust, ami csak és kizárólag az övéké, az Earthsblooddal pedig még tovább merészkedtek ezen az ösvényen. Már legutóbb sem lehetett őket csak úgy lemetalcore-ozni, ma pedig még kevésbé állja meg a helyét e skatulya: ez itt egyszerűen 2009-es metal zene, amiben tisztán tetten érhetőek a műfaj szerteágazó gyökerei, de teljesen korszerű, modern, sőt, előremutató is a maga nemében. Ez pedig valljuk be, elég ritka dolog manapság... A lemez nagyon sűrű, a dalok hosszúak, nem ritkán 6 perc fölé kalandoznak, ráadásul mindegyikben rengeteg dolog történik, de ha egyszer ráéreztél a banda sajátos zenei- és hangulatvilágára, többé nem nagyon fognak elereszteni.

Ha sosem hallottál még God Forbidot, egy thrash, hardcore és klasszikus heavy metal gyökerekkel rendelkező súlyos csapatot képzelj el, ahol a gitárosok – Dallas Coyle és Doc Coyle – kezében egyaránt ott vannak a klasszikus thrash mesterek a Slayertől az Exoduson át a Testamentig, illetve az előző évtized nagyjai Panterástól, Machine Head-estől, Fear Factorystól és In Flames-estől, a megközelítés azonban mára határozottan progossá vált. Erről az új lemezről néhol még az Opeth neve is beugrik nemcsak érzés, de itt-ott konkrét témák, dallamok szintjén is... Igazi témázgatós, a hagyományos dalszerkezeteket sutba dobó epikus hangulati utaztatásban mozognak, ahol minden egyes pillanatban történik valami érdekes és váratlan, öncélú hokizásnak, hangszermaszturbálásnak azonban nyoma sincs. A zenekarban emellett hárman is énekelnek, a terebélyes fekete frontember, Byron Davis mellett a két gitáros is folyamatosan ott van valahol a háttérben vagy éppen a fronton, így aztán a vokálmunka is igen ütős, a brutális, bevérzett tüdejű-torkú üvöltésektől a roppant hatásos, jellegzetes melodikus kórusokon át a néhol színesítésként felbukkanó károgó-hörgő témákig. A sűrűségtől egyébként nem szabad megijedni, mindegyik nótában akadnak mérgezően fogós dallamok, riffek, témák vagy éppen virtuóz, heroikus gitárszólók, amikkel könnyen bele lehet kapaszkodni a lemezbe.

Az eddigi God Forbid anyagok is remekül szóltak, de az Earthsblood még azokon is túltesz, Eric Rachel és az énekproduceri teendőket ellátó Fear Factory gitáros, Christian Olde Wolbers igazi etalon soundot kreáltak a csapatnak, ami végtelenül erőteljes, dögös és vastag, ám egyszersmind gyönyörű tere is van benne az összes hangszernek. Nem lehet szó nélkül elmenni a gyilkos gitárhangzás mellett, amitől egyszerűen cidrizik az ember, annyira duzzad az erőtől. Ami a dalokat illeti, ritka az ilyen egységben egészet alkotó, minden pillanatában erős album, így aztán nehéz csak egyet-egyet kiemelni közülük, mert tényleg mind ott van a szeren, ráadásul egyik sem írható le pusztán néhány szóval. Ha a kvázi-slágert kell megneveznem, az egyértelműen a Walk Alone címet viseli, és olyan bivalyként húzó metalizált rock'n'roll groove-val áldotta meg a sors, ami párját ritkítja, a szenvedélyes gitárdallamokkal alázengetett méregerős refrén pedig azonnal kiüti az embert. Ugyanakkor ez is több mint 6 perces, vagyis garantáltan nem fenyegeti a vad rádiós rotáció... Hasonló azonnali K.O.-hatással bír az örvénylő War Of Attrition, az Empire Of The Gun sajátosan ütemezett, érdekes belassulásokkal ellátott szerkezetével tarol, a Bat The Angels brutálisan döngölő, lánctalpas szaggatott riffjeivel gyalulja le az ember agyát, és így tovább. A legizgalmasabbak azonban mindenképpen az epikus, kísérletezős nóták, legyen szó akár a hipnotikus dallamokkal, óriási feszültséggel teli The New Clearről, a 9 perces címadó mestermunkáról vagy a záró Gaia (The Vultures)-ről. Nem is szaporítom a szót, ezek tényleg mesterművek, és pont.

Még nagyon az év elejét tapossuk, de simán meg merem kockáztatni, hogy ez a lemez 2009 egyik csúcsalkotása. Elég régóta nem adtam maximális pontszámot semmire, de az Earthsblood megérdemli. Kíváncsian várom, mire jutnak vele.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.