Shock!

április 15.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Hiba
  • Delete failed: '5e430bab3643fa57c2d61b22b7738559.php'

Fight: A Small Deadly Space (újrakiadás)

Rob Halford az utóbbi években igyekszik mindent aprópénzre váltani, amit csak talál a padláson, így aztán akadnak erősen megkérdőjelezhető értelmű kiadványai is. A War Of Words vagy a Halford lemezek máig etalon hangzásának átbuherálása, majd több verziós piacra dobásuk például tök felesleges húzás volt, szerepel azonban az életműben egy album, aminél nagyon is volt miértje a fazonigazításnak.

megjelenés:
1995 / 2009
kiadó:
Metal God Entertainment
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

A Fight kettes anyaga, az eredetileg 1995 tavaszán kiadott A Small Deadly Space az énekes pályafutásának egyik legvitatottabb állomása volt (nyilván az értelmezhetetlen Two project után, de mindenki jobban jár, ha azzal kapcsolatban inkább Alzheimer-kórost játszunk), annak idején a többség teljes értetlenséggel fogadta, most azonban az átgenerálozási munkálatokat vezető Roy Z segítségével Rob igazságot szolgáltatott a lemeznek.

Először is, a túlhangsúlyozott mély tartományokkal operáló, fejfájdító eredeti hangzás teljes egészében a múlté. Nem tudom, mit csinálhatott Roy a felvételekkel, de most végre nem érzi úgy az ember három dal meghallgatása után, hogy percek kérdése, és az orrlyukain keresztül távozik az agyveleje a bárdolatlan, feleslegesen túlbrutalizált soundtól. Ez már eleve nagyon jó, akárcsak a régen simán elvesző, most azonban kidomboruló háttérszólamok, díszítések kihangsúlyozása, amitől jóval cizelláltabb, aprólékosabb az összkép. De nemcsak a hagyományosabb, a War Of Words és a Halford szólóanyagok hangzásvilágához jobban közelítő megszólalás miatt kelt egészen más hatást az A Small Deadly Space, mint 14 évvel ezelőtt, hanem a szinte teljesen átvariált számsorrend okán is.

A furcsa hangzástól elvonatkoztatva én kedveltem az eredeti albumot is, de megértem, hogy az énekes Judas Priestben elkövetett lemezein felnőtt idősebb réteg nem nagyon tudott mit kezdeni ezzel a '95-ös korszellemhez közelítő anyaggal. Eleve furcsa volt az énekestől, hogy egy-két sort leszámítva egyáltalán nem emelkedett a magasabb tartományokba, és a lemez sötétebb, ködösebb, borongósabb (szándékosan nem írok alternatívabbat) alaptónusát is szokni kellett. Ezzel a friss kiadással viszont még azoknak is érdemes tenniük egy próbát, akik annak idején csalódtak, ugyanis ez a Small Deadly Space kis túlzással tényleg olyan, mintha egy másik albumot hallgatnánk. Alapból jelentős differencia, hogy a lemez az egyik leghagyományosabban power metalos témával, az óriási Beneath The Violence-szel indul, majd a szintén ezt az iskolát követő Legacy Of Hate-tel folytatódik. Az eredeti nyitónóta, a meglassult, elborult I Am Alive csak középtájt érkezik meg, és ez a jótékony csere már az első pillanatoktól kezdve más fényben láttatja a dolgokat.

A legjobb nóta mai fejjel is az iommisan radírozó Blowout In The Radio Room a maga leplezetlen '70-es évek-hangulatával, itt vélhetően a szóló első része alatt sem véletlenül, hanem a szöveghez igazodva, tisztelgésből nyomják a Whole Lotta Love riffjét, és nem is zavaró. Ellentétben mondjuk a Never Againnel, ahol a Symphony Of Destruction védjegyszerű gitártémáját sikerült lenyúlni... Ez a dal sem rossz amúgy, de ma sem nagyon értem, hogy kaphatott annak idején zöld utat az albumra egy ennyire nyilvánvaló kopipészttel. Az örvénylő riffelésű, érdekes dallamvilágú címadó dal, a nekikeseredett, drámai énekdallamokkal ellátott Human Crate vagy a zongorás bevezetőből kibontakozó szomorkás In A World Of My Own Making zárás ugyanakkor 2009-ben is rendesen kárpótolnak a fiaskóért. Az mondjuk fülbeötlő, hogy a gitárhős Russ Parrisht a War Of Words turnéi után felváltó Mark Chausse mennyire fantáziátlanul szólózott elődjéhez képest, de ettől függetlenül is rendesen hallgattatja magát az anyag ebben a formában.

Az A Small Deadly Space annak idején megpecsételte a Fight sorsát: a trendek eleve nem kedveztek a metal bandáknak, ráadásul itt még a Halford-hívek is elfordultak istenüktől a módosult zenei irányvonal miatt. A csapatot a gyenge eladások miatt aztán elég gyorsan ki is hajította a Sony, Európába emlékeim szerint már át sem jutottak ezzel az anyaggal. Nem is csoda, hogy nem sokkal később Halford szélnek eresztette a fiatalokat, bár nem állítom, hogy a következő logikus lépés mindenképpen a tollboa és az I Am A Pig lettek volna... Mindegy, fátyolt a múltra: ez az újrakiadás igazi gyűjteménybe illő extra jóság, tényleg megéri beszerezni. Egyetlen dolgot sajnálok csak: hogy a remasterre sem a rejtett európai bónusznóta, a Psycho Suicide, sem a japán extra Acid Test nem került fel...

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.