Shock!

október 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Eyehategod: A History Of Nomadic Behavior

eyehategod_cA hét évvel ezelőtti, önmagukról elnevezett utolsó stúdióanyag óta igen sok könnyes búcsú zajlott le New Orleans leg(ön)pusztítóbb fattyai, az Eyehategod háza táján. Szegény Joey LaCaze elköszönt az árnyékvilágtól (tudom, hogy ez valamivel korábban történt, de azon a lemezen még Joey dobjátéka volt hallható), a csapatot negyedszázadon át erősítő Brian Patton szólógitáros elköszönt a bandától, Jimmy Bower (állítólag) elköszönt az ópiátok iránti szenvedélyétől, Mike IX Williams pedig elköszönt a májától. Kevés kellett hozzá, hogy ez a még rockzenészi mértékkel is súlyosan önpusztító alak kövesse LaCaze-t, és hogy ez mégsem így történt, nagyrészt a szerencsének, az életmentő májátültetésnek, az annak tetemes költségét összekalapozó rajongóknak, és talán kis mértékben az általa olyannyira gyűlölt Istennek volt köszönhető. Istennek, aki valóban nem túl sokszor hordozta tenyerén hősünket, de most az egyszer megkegyelmezett neki.

megjelenés:
2021
kiadó:
Century Media
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

A Nomád Históriát – majd' három és fél évtizedes története során először – négyesben készítette el a csapat, azaz Patton helyére nem került be senki, ami két jelentősebb következménnyel is járt: egyrész az eddig sem túl gyakran felbukkanó szólók száma erősen konvergálni kezdett a nullához, másrészt pedig a jó Bower testvér (és mellette nem mellesleg Mike IX is) egyre nagyobb teret nyertek maguknak. Jimmy gitárja talán még sohasem szólt ennyire vaskosan és tisztán, a szokásosnak mondható, Sabbathban, bluesban és hardcore-ban egyaránt megmártott riffjei, témái olykor tényleg szinte agyonnyomják az embert, cserébe viszont természetszerűen veszített némi szutykot és mocskot az összkép. Ami azért tőlük akár meglepőnek is mondható, hiszen pont emiatt tartják őket sokan az úgynevezett NOLA-hangzás egyik alapító atyjának – persze Mr. Bower központi szerepén túl. Az új májjal, de régi vehemenciával bömbölő Mike témáiról ugyanez mondható el, hogy mást ne is említsek, többnyire teljesen kivehető, hogy miket „énekel", ami mindenképpen újdonságnak számít tőle. És amíg ez a viszonylagos letisztulás James Joseph Bower III gitárjátéka élvezeti értékét mindenképpen megnövelte, a dalnok esetében már nem jelenthető ki ennyire egyértelműen.

Kétséget kizáróan a lemez első fele az erősebb: a nyitó Built Beneath The Lies iszonyatosan tömény, középtempós gyalulása és a haláltusáját vívó vadállat bömbölése minden EHG-fan számára jóleső érzéseket fog előhívni, mint ahogy a Fake What's Yours és a Three Black Eyes némileg koszosabb hangulatvilága is hasonlóan fog tenni. A Current Situation azonban hiába tartalmazza kábé a lemez legszutykosabb riffjét, ha a dal elején (és közepén) nem is rövid ideig élvezhetünk egy noise-os recsegtetést, ami azért bőven alkalmas egy leharcoltabb idegrendszer teljes leamortizálására. Ezzel együtt is frankó tétel ez, de még jobb a világ jelenlegi helyzetéről és a saját démonjainktól való megszabadulásról egyaránt elmélkedő High Risk Trigger, ami egy tökéletes sludgecore-darab, és ha csupa ilyen figyelne itt, még a maximális pontszámot is kiosztanám.

Csak hát nem csupa ilyen van, sőt, az Anemic Robotictól kezdve szürkülni kezd a játék, és hiába van kivétel nélkül minden számban egy-egy remek Bower-power-riff, ha például a The Trial Of Johnny Cancer alatt már kimondottan unalmas Mike egyhangú és egy hangon történő kántálását hallgatni. Ráadásul a hasonló tempójú tételek sorát alig töri meg valami: a lemez elején ott van a helyenként gyorsabb The Outer Banks (egyik favoritom), tizediknek meg az alig egyperces Smoker's Piece jazzes-bluesos játszadozása, de kábé ennyi. A belassult Circle Of Nerves beteg világot elénk táró beteg dala még egyszer megragadja a lényeget az „I live in a hole in the ground" tételmondattal, azonban a záró Every Thing, Every Day konstans evridéjezése (ha ötvenszer nem üvöltik el, egyszer sem) egy kicsit újfent mellément, pedig a doomos málházás zeneileg tökéletes lezárást jelentene.

Örülök, hogy a NOLA-szcéna veteránjai majdnem mindannyian újra itt vannak, örülök, hogy majdnem mindenki jól van (az újfiú Aaron Hillt Mexikóban azért pár éve megkéselték egy csoportos rablás során, talán csak hogy ő is szokja a csapat jellemzően mázlista életútját), és az Eyehategod soha nem adott ki még csak közepes lemezt sem, így ez sem az. De azért az igazság az, hogy ennél izgalmasabb anyagaik is bőven akadnak a sorban.

 

Hozzászólások 

 
#4 GTJV82 2021-04-29 08:59
Minden szó igaz, amit leírtatok. Mike egysíkú bömbölése már az előző lemezen is szürkévé tett bár jobb dallamra érdemes számot, de összességében tényleg örülni kell annak is, hogy még léteznek. Így szeretjük őket, na! :)
Nálam 9/10.
Idézet
 
 
#3 Codename333 2021-04-23 00:12
Én már annak is örülök h egyáltalán léteznek. Ez sem lesz gyenge anyag.Nekem bejön. Kimondottan üdítő volt valami újat hallani tőlük végre.
Idézet
 
 
#2 RózsaTomi 2021-04-19 15:37
Egyik legunalmasabb anyaguk, szerintem. Szenvedés rajta végig menni. Mike bácsi azért vicces, hogy májátültetés után koncerten is két üveg borocskát leküld a torkán :D :D Nem aprózza el. Mondjuk kezdheti elölről a májgyilkolást :D
Idézet
 
 
#1 Asylumcave 2021-04-19 09:38
Jó és szép(hogy mi van?!) az új lemez de tény,hogy az előzőre valahogy több fogós tételt sikerült összehozni. A The Trial Of Johnny Cancer pedig jó szám. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.