Shock!

Négy szám ötven percben "eldarálva". Gondolom, már mindenki sejti, hogy nem az új NOFX lemezről van szó éppen. Bárcsak így lenne, ez esetben ugyanis ezen sorok írója egy ilyen szürke, zimankós hétfői nap után is egy életerős fiatalember képét tudná mutatni a külvilág felé, viszont az Esoteric zenekar albumát végighallgatva (mert bizony megtettem, később ecsetelem, miért is hatalmas teljesítmény ez) egyenesen azon gondolkodik, vajon nem lehet-e a Duna dermesztően hideg egy esetleges öngyilkossági kísérlet erejéig.

De félreértés ne essék, ezzel most nem a lelki tényezőkre gyakorolt hatását méltattam, szó sincs itt arról a jóleső melankóliáról, ami pl. a Tiamat Wildhoney-jának hatására szállja meg az embert. Itt kérem a mérhetetlen unalom megzenésítésével találkozhat a mélyen tisztelt hallgató.

A funeral doom műfaj fontos jellemzője, hogy két pergőütés között egy komplett sakkpartit le lehet játszani a dobossal. Nos, jelen esetben el lehetne hívni a város másik végébe sörözni, jól berúgatni, és miután kijózanodott, lazán visszaérne a következő taktusig. Ez ugye nem feltétlenül lenne baj, csak hogy a zenekar többi tagja is a világon mindent elkövet azért, hogy ne lehessen se egyéniséggel, se fantáziával vádolni őket. Meg kell hagyni, mesteri fokon csinálják. Az énekes hörög, morog szakadatlan, dallamokra még véletlenül sem vetemedik, nehogy egy icipici izgalmat is csempésszen a zenébe (hélló, há' nehogymá átmenjünk kommerszbe!), ezek a tíz éve lejárt szavatosságú témák kb. annyira érdekfeszítőek, mint két egymásra fektetett féltégla, vagy egy vízállásjelentés Vitray Tamás felolvasásában.

A leírtakból úgy tűnhet, hogy nem különösebben szívlelem a doom stílus ezen ágát, pedig nem így van, a korai csigalassú Cathedral pl. a mai napig nagy kedvencem, ezt viszont ultratrue doomstereknek is csak akkor ajánlanám, ha nagyon utálnám őket. Amiért mégis jár a három pont, az egyrészt második szám nyitó témája, ami egy jópofa ős-Anathema nyúlás, a másik meg, hogy két számcímből (Morphia, Grey Day) arra merek következtetni, hogy rendelkeznek a srácok némi öniróniával.