Shock!

április 26.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Entombed A.D.: Back To The Front

0525entombedadcA hírekben nálunk is elég alaposan nyomon lehetett követni, mi minden történt az Entombed környékén az elmúlt egy évben, és hogy mi végre is szerepel a klasszikus svéd death'n'rollerek neve mögött innentől fogva az A.D. toldat, így ebbe most külön nem megyek bele, úgyis tud mindenki mindent. Illúziórombolónak persze illúzióromboló a dolog, de azt azért ne felejtsük el, hogy ez a csapat elég sok alapember távozását élte már túl: ott volt mindjárt a legendás láncfűrész-gitárhangzás szülőatyja, Leffe Cuzner dobbantása még az első lemez előtt, de megmaradt a banda Nicke Andersson, majd Uffe Cederlund távozása után is. Sőt, a szerelvény egy ideig a mostani utolsó hídpillér, L.G. Petrov nélkül is elég jól futott... Vagyis én nem temetném (...) a bandát Alex Hellid nélkül sem. Ha utóbbi nem kezd el Uffével meg Nickével karöltve, nagy erőkkel nyomulni Entombed néven Petrovékkal párhuzamosan – mert ez azért tényleg lehangoló lenne –, akkor szerintem nincs igazi érdemi jelentősége ennek az egész kavarásnak.

megjelenés:
2014
kiadó:
Century Media
pontszám:
7,5 /10

Szerinted hány pont?
( 17 Szavazat )

Mindezt már csak azért is merem ilyen biztosan kijelenteni, mert a Back To The Front ismét vérbeli Entombed-lemez lett, hiába hívják kicsit máshogy a bandát, és hiába maradt a temetőben egyedüli riffemberként Nico Elgstrand. Azon persze el lehet kezdeni fanyalogni, hogy elég jó-e az anyag a hétéves szünethez képest, meg úgy általában véve is mennyire ér fel a régi alapművekhez, de ha ebben a cipőben jársz, szerintem lépj hátra egyet: mára az Entombed is besorolt a régi nagyok közé, és kész. Vagyis ez a banda soha többé nem fog 21. századi Left Hand Patheket vagy Wolverine Bluesokat készíteni, azok az idők egyszerűen elmúltak. Én nem is reméltem tőlük ilyesmit, így simán elvagyok a Back To The Fronttal: ez itt tizenegy új szerzemény a jól megszokott stílusban, ráadásul elég jók is a maguk nemében, szóval igazából minden a legnagyobb rendben.

Már a legutóbbi lemeznél is elég nehezen tudtam volna regényeket írni a zenéről, és most sem fog könnyebben menni. Az Entombednak a maga mezsgyéin körülbelül ugyanolyan védjegyszerű hangzása van, mint saját pályán a Motörheadnek vagy a Judas Priestnek, szóval aki ismeri a csapatot – márpedig ha olvasod ezeket a sorokat, bizonyára ebbe a körbe tartozol –, pontosan tudja, mire számíthat: mocskos, dzsunga hangzású gitárokon alapuló, erőszakos és romlott muzsikára, amelyben teljesen organikusan egyesül a meglassult, Celtic Frost-hatású durvulás a néhol kifejezetten punkos, crossoveres, csuklóból reszelt témákkal, a slayeresen gonosz harmóniákkal meg a füstbe burkolózott, doomos borulatokkal. És ennek az egésznek még Petrov bömbölése is ad egy extra-dekadens ízt. Én zsigerileg vonzódom a csapat világához, így nem tagadom, nagyon jólesik ennyi év után olyan remekül megformált darabokat hallani tőlük, mint a Bedlam Attack, a Pandemic Rage, a The Underminer vagy a Soldier Of No Fortune. Sőt, még közepesebbeket is, mert ilyenek is akadnak.

Összességében nem tökéletes ez a lemez, de kicsit úgy vagyok vele, mint az új Priesttel: még a maga hibáival, átlagosabb momentumaival együtt is sokkal szívesebben rakom be, mint egy újabb egyenhangzású, agyontriggerelt, breakdown-túltengéses mai modern brutál muzsikát vagy valami más, hasonlóan totálisan érdektelen aktuális zenét. Az Entombed sem vált már világot 2014-ben, de nekik legalább van egyéniségük, amit ennyi viharon át is sikerült maradéktalanul megőrizniük. És a lényeg bizony elsősorban ma is ebben rejlik. Ha szereted a bandát, szerintem te is ugyanolyan jól elleszel ezzel a lemezzel, mint én, pláne, hogy októberben megint jönnek Magyarországra is.

 

Hozzászólások 

 
+1 #6 Szathmári Zoltán 2014-11-14 23:46
Az elődjénél nálam is előrébb való anyag ez. Sőt! Szerintem egy kitűnő Entombed lemez. Igen. Elég hányattatott sorsú zenekar ők, akik már a kezdetek óta a kedvenceim népes táborát gazdagítják. Az első CD, amit megvettem eredetiben a Wolverine Blues volt. (csak később került beszerzésre a többi). Agyszaggató zúzdákkal, és Nicke Anderson változatos, ízes dobolásával. Sajnos ő is a távozás mezejére lépett anno, bár számomra csak egy jellegtelem, semmit mondó zenekarba. Aztán Uffe-jék is bedobták a törölközőt. Láttam őket élőben Mezőtúron is az "X-edik" felállással. Akkor sem voltak azért rosszak. Azóta jó sok víz lefolyt a Körösön, jó néhány lemez a lemezboltok polcaira került, de most ez az új, ez nagyon ütősre sikeredett tényleg. Csak így tovább Petrov úr(ék)!!!
Idézet
 
 
+1 #5 testament68 2014-10-25 11:33
A kritikával maximálisan azonosulok. Örülök, hogy ez a lemez ezekkel a háttérproblémák kal is, de elkészülhetett, és nagyon jól készült el! Ott a helye a gyűjteményemben , természetesen eredeti CD-n, nem szemét, internetről letöltött mocsok Mp3-ban!!!
Idézet
 
 
+2 #4 Kifli 2014-09-27 20:52
Ez aztán a döngölés! Leviszi a fejedet!
Igazi mocskos Entombedes betonozás!
Idézet
 
 
+2 #3 pacalospizza 2014-09-04 07:55
Jó svéd szokás szerint, ugyanis ők nem használnak zsebkendőt(hane m mint Petrov papa: leszívja kiköpi vagy kifújja a nagyvilágba), ha kimész svédekhez és Stockholm főterén kifújod az orrod egy zsepibe akkor kb. akkora megvetést fogsz kapni mintha legalábbis odaxartál volna. :)
Idézet
 
 
+7 #2 neal and jack and me 2014-09-02 07:59
"...pláne, hogy októberben megint jönnek Magyarországra is."

akkor lgpetrov megint takonyt fog a hajára kenni? :D
Idézet
 
 
+6 #1 OutbreakOfEvil 2014-09-01 18:12
Nekem jobban bejön, mint az elődje. Kiváncsi voltam a ti véleményetekre is :).
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.