Shock!

november 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Dir En Grey: The Insulated World

direngrey_cA japán Marilyn Mansonba oltott Slipknottal kevert Cradle Of Filthszel átitatott Deftonesra emlékeztető Dir En Grey visszatért. Fogas kérdés, hogy idehaza hányan kapják fel a fejüket erre a hírre, pedig manapság, az országhatárokat kiradírozó és a nemzeti falakat eltörlő negyedik, virtuális síkba lépve aligha lehet bármelyik rock/metal-zenekart is egzotikusnak nevezni. A Dir En Grey pedig aztán tényleg nem a legidegenebbül hangzó banda egy nyugati metalrajongó számára, a fent felsorolt csapatok mind komoly hatással voltak a japánok zenéjére. Valahogy a szigetországukon kívül az elmúlt huszonegy évben ugyanakkor mégsem jött össze a nagy, globális áttörés. Pedig jók, és még furák is. S talán utóbbi állt leginkább a nagy áttörés útjába. Japánban viszont népszerű a banda, és ennek köszönhetően a The Insulated World immáron a tizedik a sorban a kezdetektől változatlan felállásban nyomuló zenekartól. Bár azért valamilyen szinten mégiscsak sikerült meghódítaniuk a nyugati világot is, hiszen a neten elég sokfelé írnak az új lemezről, mint ahogy a korábbiakat is jegyezték a szbukultúrán belül.

megjelenés:
1998
kiadó:
Firewall Div. / SMEJ
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

A Dir En Grey a szó legszorosabb értelmében öntörvényű, ez a fajta hozzáállás pedig automatikusan elutasít mindenfajta skatulyázást. Az első mondatomba besűrített zenekarok hatása mellett sokminden egyéb stílus és megoldás is megfordul egy-egy Dir En Grey-lemezen, köztük a saját kultúrájukból merített zenei jegyek, s mindebből a fortyogó, bugyborékoló és izzó fémmasszából tör elő végül az az új forma, amit ilyen alakban még soha nem hallhattunk, és olyan anyagból áll össze, amit hiába is kerestünk a zenei periódusos rendszerben egészen addig, amíg az ötös be nem jegyezte oda.

A csapat zenéjével még akkoriban hozott össze a sors, amikor a Shock! stábjához csatlakoztam. Akkoriban faltam a furcsábbnál furcsább zenéket, a Dir En Grey pedig már eleve a nevével fennakadt a hálómon. Ami miatt mégsem sikerült elsőre barátságot kötnünk, az az énekes Kyo hangja volt. Javarészt amerikai, de legalábbis nyugati zenei konvenciókhoz szokott fülemnek szokatlanul, sőt, bizarrként hatott Kyo japános énekstílusa, jellegzetes dallamairól nem is beszélve. Azért az évek során vissza-visszatértem a lemezeikhez, hátha elkap a gépszíj, és ez végül a 2014-es Arche albumnál következett be. Ott minden a helyére került, megértettem ezt a jelenséget, és onnantól a korábbi dolgaikat is két pofára habzsoltam be.

Mindezt azért is írom le, mert nagyon úgy tűnik, hogy aki hozzám hasonlóan az Arche lemezre esküszik, annak, elsőre legalábbis, a The Insulated World csalódásként fog hatni. Hogy rossz-e a lemez? Francokat. Hosszú? 50 percével a rövidebb Dir En Grey anyagok sorát erősíti, de ennek ellenére sem tűnik túlnyújtottnak, sőt, inkább mintha túl hamar véget is érne. A gondom elsőre inkább a lemez relatíve egysíkúságával volt. Az elődökhöz képest ezúttal mintha szikárabb és puritánabb arcát mutatná a társulat, az egyébként mind megjelenésében, mind pedig előadásmódjában extravagáns Kyo most ritkábban megy el a falig, de társai sem lendülnek annyira ki a szélsőségek felé, mint mondjuk az Arche-on. Először épp ezért színtelenebbnek éltem meg az albumot, még kajánul dörzsölgettem is a tenyeremet, hogy majd a recenzióban milyen elmésen cinikus megjegyzést fogok tenni a lemez borítója és a zene közötti ellentmondásra etéren. Aztán elkapott.

Ha egy korábbi dalukkal próbálnám leírni az új korongot, akkor a Lotust használnám a Dum Spiro Speróról. Nekem legalábbis azt a vonalat hozza a The Insulated World: nyers riffek, amik mintha a legutóbbi Slipknot-lemezre íródtak volna, ám a keleties (japános?) dallamok és témák egyből az eszünkbe juttatják, mit is hallgatunk. Kyo refrénje erőteljes és komor egyszerre, és az egészre rá is nyomja a bélyegét ez a fajta mélyen sötét hangulat, ami már-már túlmutat a szokásos borongáson. A The Insulated World is épp ilyen: egyszerű, mély és fogós, vagyis némileg visszatérés a csapat korai időszakához, de annál jóval kerekebb és koncentráltabb a végeredmény.

A zenekar szokásához híven ezt a lemezt is egy olyan dallal indítja, ami inkább ízelítő abból a jó adagnyi őrületből, ami a továbbiakban vár ránk. Azonban még így is meglepett az a zabolátlan acsarkodás, ami a másodikként felcsendülő Devote My Life-ot jellemzi. Eleve az album hangzása is roppant ápolatlan, amitől az itt felsorakoztatott dalok is mogorvábban szólnak. Talán emiatt sem tűnik olyan negédesnek az olyan ütős dallamos refrén, mint amilyen a Ningen Wo Kaburut dísziti, vagy írhatnám akár az Utafumit is, ahol a refrén egy alteres környezetben még akár poposan szelíden is hatna, itt azonban szépen belesimul a hardcore-os csordavokálokat is felvillantó, metalcore-ízű dalba.

És ha már dallamok: a The Insulated Worldre ezúttal is jutott épp elég belőlük ahhoz, hogy az elsőre talán nem annyira szembetűnő, ám igencsak okos hangszeres megoldások mellett érdekesebbé tegyék a lemezt. Hogy mennyire dallamos is ez az extrém banda, jól példázza a Followers, ami a Dir En Grey szelídebb, ha úgy tetszik, poposabb arcát mutatja. Az ilyen pillanatok ellenpontozásaként persze ott vannak az olyan dühödt kamikazecsapások, mint a Downfall, vagy a kaotikus Rubbish Heap. Érdekes módon a már addig is meggyőző album a vége felé válik igazán erőssé. A Keigaku No Yoku pontosan olyan szerzemény, amit csak ez a csapat írhatott volna meg: nyomasztó és felemelő, sötét és mégis reménykeltő, és persze beteg. Az ordas nagy, keleties csavarral megbolondított doomriffért pedig már önmagában plusz pont járna. A zárás sem elhanyagolható, a Ranunculus ugyanis egy olyan veretes slágernóta, ami rendszerint a lemezek első felében csendül fel.

Úgy tűnik, hogy az együttes jó érzékkel vett vissza a teatralitásokból, mert bár odafigyelést igényel a The Insulated World, de talán épp ez mutatja, hogy a csapat még mindig képes fejlődni, és a reakciókból ítélve ezzel meg is lepték a rajongóikat. Ha két hallgatás után kellett volna értékelnem a lemezt, valószínűleg a 6-os és a 7-es ajtó között toporogtam volna, mára azonban a helyzet odáig fajult, hogy az év végi listázásokra talán még a 9,5-es ajtót is berúghatja nálam a banda.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.