Shock!

2019-ben adott ki utoljára nagylemezt a Metallica-influenszer Diamond Head. A The Coffin Train anno kiválóan sikerült, akárcsak a három évvel azt megelőző, mostani frontemberük, Rasmus Bom Andersen debütálását jelentő, szimplán csak Diamond Headre keresztelt anyag, amit a magam részéről hosszú pályafutásuk egyik legerősebb eresztéseként tartok számon ma is. Azóta viszont eléggé eltűnt a James Hetfieldékre az ősidőkben hatalmas hatást gyakorolt zenekar: az eltelt években csak legelső lemezük, a Metallica által 4/7-edrészt feldolgozott Lightning To The Nations 2020-as, újravett változata jött ki.

Ezt leszámítva teljes a csend a banda körül, amiben nyilván az is erősen közrejátszik, hogy alapító főnökük és fő dalszerzőjük, Brian Tatler 2023 óta a Saxon tagja. Márpedig a Saxon egyike a legkeményebben gürcölő bandáknak, akik gyakorlatilag állandóan úton vannak, ha esik, ha fúj. Még akkor is csak pár hónapra álltak le, amikor énekesüknél, Biff Byfordnál rákos megbetegedést diagnosztizáltak. A Diamond Head pedig ugyan hivatalosan nem oszlott fel, de 2023-óta, fentiekre figyelemmel szüneteltetik működésüket. És bár hivatalosan ez a koncertlemez sem búcsúajándék, azért a közeljövőben új dalokra nem nagyon számítanék tőlük, koncertezésről pedig a Saxon telített naptárja miatt nyilvánvalóan szó sem lehet.

Érdekesség, hogy a két banda összefonódása pont azon a turnén kezdődött, aminek a Live And Electric emléket állít: 2022-ben, az Egyesült Királyságban futottak egy kört közösen, ahol a Diamond Head melegített a Saxon előtt, a bookletben olvasható turnés sztorik szerint pedig ennek londoni állomásán Briant már felhívták a színpadra, hogy a Denim And Leathert együtt tolja el Biffékkel. Olvasgatva a pár mondatos kis visszaemlékezéseket, azt is abszolút megértem, miért döntött saját zenekarának jegelése mellett a már ekkor is hatvan feletti Tatler, hogy egy jóval nagyobb csapatban epizodista lehessen. Nyilván a Saxon tagjai sem tartoznak az univerzális rocksztárok táborába, de a Diamond Head fűtetlen kisbuszához meg a saját öltöző nélküli fellépésekhez képest azért jóval komolyabb szintet jelent velük turnézni. És persze az sem hátrány, ha nem kell kimenni a sarki kínaiba kajálni, mert az előzenekarnak valamiért épp nincs catering...

De vissza 2022-be, amikor is a Diamond Headnek lehetősége nyílt arra, hogy a koncertsorozat mind a tizennégy állomását rögzítsék, és ennek legjobb pillanatait összeválogatva született meg a Live And Electric, amihez végül összesen hat helyszín felvételeit használták fel. A hatvanperces anyag a csapat csaknem ötvenéves (!!!) pályafutásának első kettő, illetve utolsó két lemezére koncentrál. A kihagyhatatlan korai klasszikusok (The Prince, Helpless, It's Electric, Am I Evil?) mellett itt van a Bones és a Set The World On Fire a 2016-os nagylemezről, meg a The Messenger, a Belly Of The Beast és a Death By Design a Coffin Trainről. Igazi különlegességként előásták demós korszakukból az eredetileg még 1980-ban felvett Sweet And Innocentet, de az 1987-es Borrowed Time-ról előkapott Dead Reckoning és In The Heat Of The Night is a ritkábban hallott cuccaik közül való. A zenekar és Rasmussen persze kiváló, mint mindig: utóbbi nemcsak a vele készült dalokat, de az örökzöldeket is remekül hozza, jól is szól a cucc, és lejön belőle a Diamond Head élő energikussága is.

Nem tudom, várható-e még komolyabb aktivitás a bandától bármikor, de ha nem így lesz, az utolsó két nagylemez anyaga meg ez az élő cucc abszolút méltó lehet akár lezárásnak is.