Shock!

július 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Devildriver: Winter Kills

devildriver_cTulajdonképpen csak egyetlen problémám van a nu metalos halálmadárból beundergroundolódott Dez Fafara által vezetett Devildriverrel, ez azonban a kezdetek óta kísért minden egyes lemezüknél. Baromi intenzíven játszik az ötös, emellett nagyon jól zenélnek, és élőben is igazi gőzhengerként gyalulnak – viszont a „változatosság" szó egyszerűen hiányzik a szótárukból. Ebből fakadóan szívesen hallgatom az albumaikat, időről időre elő is szokott kerülni az első lemez vagy a Pray For Villains, viszont hosszabb távon menthetetlenül egybefolyik nálam a zenéjük. És nyilván kitaláltad, miért ezzel kezdtem a Winter Kills kapcsán is: mert a helyzet ezúttal sem változott. Néha persze olyan, mintha maga Dez is szeretne kiugrani a dobozból, de aztán a végén mindig visszakozik, és ott marad benne a többiekkel együtt.

megjelenés:
2013
kiadó:
Napalm
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

Mivel ezt az egysíkúságot nem csak én vettem észre, a csapatot sokan hajlamosak leírni, és igazából ritkán esik róla szó, hogy a Devildriver összességében még ezzel együtt is roppant jól kitalált sztori. Zenéjük valahol határmezsgyén helyezkedik el a '90-es évek extrém, groove-os fémzenéje és a floridai death metal meglassultabb, mocskosabb irányzata között, amelyet elsősorban az Obituary képvisel, és ezt a zsigereket remegtetően elementáris, tömény és súlyos muzsikát igen erős ráérzéssel nyomják. Pont ilyesmiben nem is nagyon utazik rajtuk kívül senki más, ráadásul Dez elsőrangú zenészeket vett maga mellé, akiknek a kisujjában van a műfaj minden csínja-bínja (különösen John Boecklin dobos döbbenetes, egy igazi vadállat, aki mindkét élő találkozásunk alkalmával mellbevágott zseniális teljesítményével). Vagyis a zenéjük összességében jól hallgatható most is, csak éppen hosszabb távon megint unalomba fullad – még úgy is, hogy a Winter Kills egyértelműen jobban sikerült, mint például a legutóbbi Beast, amely számomra egyértelműen a csapat történetének mélypontját jelentette.

A hatos számú Devildriver lemez abból a szempontból biztonsági játéknak tekinthető, hogy a zenekar most sem frissített egy jottányit sem a recepten, most is vért hányva, maguk körül mindent kíméletlenül lezúzva brutalizálják csaknem teljesen végig az ötven perces játékidőt. Intenzitását tekintve a lemez ugyanolyan tüskés, a világ minden dühét az arcodba okádó gyűlöletbomba, mint a korábbiak: ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy éppen befékezett, lassú középtempós, közép-középtempós vagy gyors középtempós szögelőgépként passzírozzák bele a fejedet a 21. századi Amerika összes frusztrációjának melléktermékét magával sodró lelki szennyvízcsatornába. Nem tagadom, jól is esik hallgatni ezt a barátságtalan, mocskos és romlott zenét, csak hát az a baj, hogy az energia sajnos most is csak részben párosult könnyen megjegyezhető, az agyba gyorsan beülő dalokkal. Ebből a szempontból bizony a Winter Kills sem veheti fel a versenyt az első két lemezzel vagy Pray For Villainsszel, vagyis egyértelműen elmarad a csapat eddigi legjobb teljesítményei mellett.

Pár színesítéssel persze azért Dezék is készültek: a Gojirára emlékeztető atmoszférikus-melankolikus díszítések megjelenése a Ruthlessben vagy a címadó témában például már elsőre is feltűnő, és működnek is igen rendesen, hiszen sikerül velük valami extra fazont adni a folyamatosan, szinte megállás nélkül pörgő-csapkodó dalszörnyetegeknek. Szintén muszáj kiemelni az ízes szólóval ellátott The Appetite-ot vagy a Haunting Refraint, amely címének megfelelően egy fogósabb kórussal emelkedik ki a tömény gyűlöletmasszából. Az Awolnation Sailjének feldolgozása zárásként ugyanilyen kísérletezősebb darab: szerintem az eredeti dal sem rossz, Dezék értelmezésében viszont kifejezetten nagyot üt, tök jól megcsinálták. Az anyag nagyobbik része azonban inkább csak a pillanat muzsikája. Bizonyos hangulatokban baromi jó betenni, mert tényleg levezeti a felgyülemlett feszültséget, de így is kevés nyomot hagy maga után. Talán Dez is színesíthetne egy kicsit az előadásmódján, bár tudom, klasszikus énekhang nélkül az ilyesmi kemény dió, neki meg abból nem jutott túl sok. Mindenesetre egy kicsit változatosabbra vett énektémákkal könnyedén lehetne segíteni a megjegyezhetetlenség problémáján, és nem gondolok itt nagy világmegváltásokra, csak valami oly módon sokrétűbb vokalizálásra, mint amiről anno a Coal Chamberben már bebizonyította fodrász barátunk, hogy igenis képes rá.

Noha mint mondtam, kedvelem őket, folyamatosan azt érzem, hogy a Devildriver még mindig nem készítette el a saját magnum opuszát, és valahogy mindig azt várom a lemezeiktől, hogy „na, majd most". Ez a bizonyos „na, majd most" a Winter Killsszel sem érkezett el, így elsőre kicsit csalódtam is, de aztán gyorsan tovatűnt az érzés, hiszen ahogy említettem, a legutóbbinál például mindenképpen jobb ez a lemez. Szóval felemás az összkép: Fafaráék egy szemernyivel sem hoznak többet a saját kliséiknél, de azért rendesen oda tudnak csapni, ahová kell. Szóval jó ez, csak hosszabb távon kicsit unalmas.

 

Hozzászólások 

 
+2 #4 Fenrir333 2013-10-02 08:51
Idézet - Sárvári Gábor:
Én csíptem a Beast-et is! Nekem bejött egyből az a lemez, hallgatom azóta is rendszeresen. Nekem a Pray for Villains volt nehezen emészthető. Pár dal egyből megtetszett, de az album egésze nem. És a Devildriver-rel én mindig úgy voltam, hogy az egész album bejött egyből, minden szám. A Pray lemez kivétel volt ebből a szempontból. Nekem azt kellett szoknom. A Beast egyből beütött nálam. Ez is jó, csak azt nem értem hogy a Back Down To The Grave miért bónusz szám!? Szerintem simán az albumon lenne a helye.

Én a Back Down To The Grave-et valamint a Shuddert talán hagyományosabbn ak, kevésbé atmoszférikusna k tartom mint az albumon szereplőket, esetleg ez lehetett az oka hogy csak bónuszuk.
Idézet
 
 
+2 #3 Sárvári Gábor 2013-10-01 18:03
Én csíptem a Beast-et is! Nekem bejött egyből az a lemez, hallgatom azóta is rendszeresen. Nekem a Pray for Villains volt nehezen emészthető. Pár dal egyből megtetszett, de az album egésze nem. És a Devildriver-rel én mindig úgy voltam, hogy az egész album bejött egyből, minden szám. A Pray lemez kivétel volt ebből a szempontból. Nekem azt kellett szoknom. A Beast egyből beütött nálam. Ez is jó, csak azt nem értem hogy a Back Down To The Grave miért bónusz szám!? Szerintem simán az albumon lenne a helye.
Idézet
 
 
+2 #2 Vox 2013-10-01 10:41
Mikor legelőször meghallgattam, csalódás volt. Azt éreztem, hogy nem tanultak a Beast hibáiból, reakcióiból, hanem csak mentek előre.

De adtam neki még egy lehetőség és valamiért megfogott. Azóta én is naponta hallgatom és bár nincsenek meg benne azok a fogós dalok, amik az első három albumon már az első hallgatáskor beleivódtak az ember füleibe, mégis szórakoztató anyag lett.

A kritikával és az értékeléssel maximálisan egyetértek.
Idézet
 
 
+1 #1 Fenrir333 2013-10-01 09:50
Nekem nagyon bejött az új album, napi rendszerességge l hallgatom, magukhoz képest szerintem kifejezetten változatos, sőt azóta a Beast album is sokszor lemegy a Pray for a villians-el és egyre jobban tetszik.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.