Shock!

december 12.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Cradle Of Filth: Nymphetamine

Undergroundképző Egyetemen kötelező, megkerülhetetlen és szigorúan számonkért alaptantárgy a brit Cradle Of Filth, valamint a norvég Dimmu Borgir együttesek gyalázása, alázása, rühellése és köcsögözése. Olyan ez, mint énekszakon a zongora.

megjelenés:
2004
kiadó:
Roadrunner / Record Express
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

Régebben az árulózás is általános tárgy volt, de mára inkább arra az álláspontra helyezkedik az intézmény vezetősége, hogy ezek az elemek soha nem is voltak részesei a mozgalomnak. De azért az alapvető ismeretekkel minden lánghitű trútanulónak tisztában kell lennie. Ezek itten kérem szépen úgynevezett megélhetési zenekarok. Fúj.

Nekem az első lemezzel sikerült megismernem a társaságot, és a The Principle Of Evil Made Flesh hálás anyag volt. Akkoriban nagy újdonság és izgalmas hallgatnivaló volt még a legelvetemültebb igazak között is ez a sötét, sokkal inkább death metal hatású, igen kemény, beteg album, amit még az akkori Anathema énekes Darren White is megtisztelt. Vagy pont akkoriban került ki? Nem tudom, de jó volt hallani azt a fájdalmasan mély hangot. Aztán jött a Vempire EP és a Dusk, amivel nálam be is fejeződött egy korszak, a Fekete Lyukban sikerült elcsípni azzal a turnéval a bandát (előzenakar: Opeth). Innentől kezdve nem tudott komolyabban felzaklatni a Cradle, pedig voltaképpen mindig igényes dolgokkal álltak elő, az ipari méretű hülyepólógyártás mentálisan minimum közepesen retardált, tizenötéves, karmosújjú lázadóknak nem bőszített fel annyira, hogy ezt ne vegyem észre, de akkor is.

És akkor itt a Nymphetamyne. Az eredeti tagok közül már csak Filc Dani, a Szopósszájú maradt hírmondónak, illetve unalmas kalandok árán visszatért Paul Allender, aki majdnem őstag. Az elmaradhatatlan intro (Satyriasis) elég ijesztő, jól sikerült. Az azt követő, irodalmi igényű címmel ellátott Gilded Cunt valamivel pőrébb, hogy azt ne mondjam egyszerűbb, mint egy átlagos COF dal, rövidebb is, alig négy perc és kevés benne a szinti. Viszont igen direkten oda van téve. Adrian Erlandsson azért nem egy rossz dobos, lássuk be, még ha a dagadt kopaszt nem is lehet utolérni. A Nemesis dallamosabb, és igen, tetszik. Ó, a francba, hát most mi legyen? Van egy ilyen ártalmatlanul butuska, de bűbájos epikus szál benne, egy olyan kapcsoló, ami pont akkor kapcsol be mindig, amikor hallgatom, hogy azt érzem, hogy jó hallgatni. Lehet, hogy ilyen egyszerű az egész? Lehet, hogy ha egy hónappal korábban hallgatom, vagy később, akkor elmegy mellettem, mint a villamos, de most pont olyanom van, hogy még arra is szigorú arccal vagyok képes bólogatni, hogy Black Is My Heart. Hogy lehetek így lepukkanva? És a végén is milyen jó kis alap tukatuka téma van, hát ez bosszantó.

A Gabrielle tök ugyanolyan tempóban indít és tulajdonképpen semmi különös nincs benne, a közepén kicsit lelassul az a fekete szív, aztán vissza az egész. Absinthe With Faust. Martin Powell ezúttal nem igyekezett mindenhol ott lenni, mint a Damnation albumnál, viszont jókat játszik, amikor annak eljön az ideje. Ez a dal meg megint milyen helyre kis témákból áll. Nincs is benne gyors rész, még középtempósnak sem nevezném. Setét romantikus hangvétel, annak rendje s módja szerint, korrekten. A címadó jó hosszú és nem véletlen, hogy a középrészből készült a klip, ahol ugyan Filc Dani ismét mindent megtesz, hogy minél ellenszenvesebb legyen mindenki számára, viszont a hintázó Liv Kristine hangja úgy csodálatos, ahogy van. Olyan ez a dal, mint egy lázas, hagymázas mese, egy minden furasága és perverzitása ellenére igazi mese. Emlékeztet Nick Cave és Kylie legendás duettjére a Murder Balladson. Kösszép!

A Painting Flowers White Never Suited My Palette egy szimfonikus átvezető, szépen szól ez is, sejtelmes, meg vagyok véve kilóra, az a helyzet. A Medusa and Hemlock viszont még így is felejthető. A Coffin Fodderben jön egy kis blastbeat és dallamos heavy metal riffek, a refrénszerű rész nem tetszik, száraz, Martinnak az égegyvilágon semmi nem jutott az eszébe ennél a számnál. Megértem én. Viszont az English Fire! Majdnem a kedvencem. Ez például nem egy tipikus COF dal, sokkal inkább rock, de jól áll nekik. Ugyanakkor a keretes zongoratéma megadja azt a pluszt, ami miatt "gótikusnak" nevezhetnők ezt is. Ha tudnám, pontosan mit is jelent ez a szó a zenében. De valami ilyesmi lehet mégiscsak. A Filthy Little Secrets ellenben szimpla heavy metal, olyan mint a Maiden, csak nem annyira tatás. Van benne szilaj lendület, meg egy ilyenolyan szóló. Mondjuk a Cradle sosem a féltérden előadott, tátottszájú szólókról volt híres és ezután sem arról lesz. Hanem a buzi pólóikról, hahaha. Mindegy, ez a szám póver.

A Swansong for a Raven is erős, ez már talán túlzás, ezt még én sem hiszem el magamnak. Hát... de legalább a Mother of Abominations eleje béna, ez a mantrázás már a Midianen is nagyon idegesített és itt sem jobb. Aztán zúzda történik, esküszöm, ez is tetszik. Most már kapjátok be. Hülye angolok. A végén még ott a Nymphetamine videoverziójának audiováltozata, a dal leglényege tulajdonképpen, megfosztva a cafrangtól.

Hiába lett tömörebb a zene, most sem tudtak rövidek lenni, 75 perc ez is, de könnyebb, mint a Damnation. A hangzás tökéletes, Rob Caggiano és Colin Richardson, aki előtt minden jóérzésű ember a földre veti magát a Carcass magasságos Heartwork albuma óta megtette, amit meg lehetett.

Összességében ezek után nehéz lenne letagadnom, hogy jóban lettem a lemezzel, még akkor is, ha a korai anyagokat soha az életben nem fogják felülmúlni. De hát ez talán nem is elvárható. Meg különben is, engem arról az egyetemről már régen kirúgtak, szóval az, hogy hogy adták el magukat, kinek, mennyiért és mikor, az egyáltalán nem izgat fel. Nem az én dolgom ugyanis.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.