Shock!

Ez itt a harmadik Aura Noir lemez, 2004-es kiadás, de pont úgy szól, mintha a nyolcvanas évek közepéről került volna elő valami rossz lengyel kazettáról újrakiírva. Pedig a zenészek ugye nem akármilyen zenekarokban játszanak jelen formáción kívül, Vannak itt DHG-ből, a szépemlékű Ved Buens Endéből és Blasphemer a Mayhemből. Itt azonban mindent elkövetnek annak érdekében, hogy minél pocsolyábbat gyártsanak.

Nyilván nem fakezű egyikük sem, ez kérem szándékos és céltudatos nosztalgia, a korai Sodom, Destruction és Celtic Frost világának megidézése, szigorúan figyelmen kívül hagyva a műfaj fejlődésének minden eredményét 1985 óta. 8 dal 27 percben, még így is túlszabták. Most már túl vagyok tizenakárhány hallgatáson, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy ha csak a köldökömet néztem volna mereven ennyi ideig, akkor is gazdagabb lennék élményekben. Thrash metal a legegyszerűbb fajtából, ami a rombolásra és a lendületre megy rá a komplexitás és a technikázás helyett.

Ez rendben is lenne, de a primkó dob és az ének abszolút dominálnak, olyannyira, hogy a gitárok a sarokban, sikerült ezzel minden energiát száműzni a megszólalásból, pedig a thrash pont nem erről szólt akkor sem és most sem. Van itt némi black metal is természetesen és nem is véletlen, hogy a Darkthrone-érdekeltségű Tyrant Syndicate-nél jött ki a lemez, leginkább a döbbenetesen újszerű című Hell's Fire-ben érezhető egy kis Mayhem hangulat, na ott van a legjobb riff az albumon. A legkreténebb énekhang pedig a Funeral Thrashben hallható, ahol Apollyon megpróbál továbblépni a Tom Warrioros/Cronosos orgánumon, elég szerencsétlenül.

Béna ez az egész, az a helyzet. Ha ilyen zenét akarok hallgatni, sokkal inkább régi Sodomot vagy Celtic Frostot, nem pedig egy hangulat nélküli, ötlettelen és unalmas kapkodást. Ez pedig az.