Shock!

április 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Cradle Of Filth: Cryptoriana: The Seductiveness Of Decay

cradleoffilth_cA két évvel ezelőtti Hammer Of The Witches jó ideje a Cradle Of Filth legimpozánsabban sikerült albuma volt, ráadásul a banda változatlan felállásban fordult rá a folytatásra, így okkal reménykedhetett benne mindenki, hogy nem lesz nagy gond az új lemezzel. Engem első blikkre ugyanakkor kicsit megijesztettek a hétperces átlagidejű szerzemények. Nem mintha nem lettek volna mindig is hosszú témáik, de Dani Filth néha azért hajlamos beleborulni a filmzenés hangulatokba, ami általában azt eredményezi, hogy a sok teátrális megoldás közepette elvesznek maguk a dalok. Nos, a Cryptoriana: The Seductiveness Of Decay szerencsére rám cáfolt: a hosszabb számok és az ezekhez passzoló komplexebb jelleg ellenére a lemez ismét egy remek formában alkotó Cradle Of Filth képét rajzolja ki.

Dani előzetesen többször is a Cruelty And The Beast és a legutóbbi album keverékeként jellemezte ezt a lemezt, ami akár helytálló párhuzam is lehet, bár nem állítom, hogy magamtól feltétlenül eszembe jutott volna. De igazából eleve nagyon nehéz ennyi év után újat mondani a zenekarról, pláne, hogy a stílusuk összekeverhetetlen, és mint legutóbb ismét fényesen kiderült, elsősorban Dani a letéteményese, játsszanak rajta kívül akárkik a bandában. Maradjunk annyiban, hogy a Hammer Of The Witches fogósabb, önmagát hallgattató megközelítése most is domináns maradt, viszont eközben is érezhetően bonyolultabb, színházasabb az anyag, mint az előző volt. Vagyis sikerült létrehozni egy olyan egyensúlyt, amit sok korábbi lemezen nem tudtak maradéktalanul megvalósítani: a Cryptoriana többé-kevésbé hozza a Cradle leggrandiózusabb célok felé törő oldalát, viszont közben nem fullad bele önnön szövevényességébe.

megjelenés:
2017
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 29 Szavazat )

Minderre egyébként rögtön a rövidebb, de Cradle-albumnyitóként cseppet sem tipikus Exquisite Torments Await bevezetés utáni Heartbreak And Seance is tökéletes példát szolgáltat. Hat és fél percesre nyúlik a téma, de ezzel együtt is simán a zenekar 21. századi korszakának egyik legfogósabb darabja, amelyben áradó gitárok és bombaszt-kórusok érkeznek a nyaktörő tempókra, bizonyos részletek pedig már elsőre a fülbe ragadnak. Méghozzá riffek, gitártémák is, ami azért, valljuk be, nem mindig volt jellemző rájuk... Vagyis a legutóbbi albumon debütált gitárduó, Marek „Ashok" Smerda és Richard Shaw hallhatóan elemében van, és két anyag után nyugodtan ki merem jelenteni: érkezésük kimondottan jót tett a csapatnak. Még akár azt is megkockáztatom, hogy nemcsak változatosabb és izgalmasabb, de markánsabb is a riffelés meg a szólómunka a mostani Cradle-ben, mint korábban gyakorlatilag bármikor.

A Heartbreak And Seance egyébként nem az egyetlen azonnal ható, kiugró kvázi-sláger a lemezen, mert például a maidenesen folyós gitárokkal operáló The Seductiveness Of Decay vagy a bombasztikus kórusmegoldásokat is bevető You Will Know The Lion By His Claw egyaránt rendelkezik az ehhez szükséges tulajdonságokkal. De még a banda színházas oldalát csúcsra járató, temetős-vámpíros-gótblackes Wester Vespertine-be vagy a csaknem kilencperces Death And The Maidenbe sem nehéz belekapaszkodni. És ahogy említettem, ez jó, mert az utóbbi bő másfél évtized Cradle-jével néha pont az volt a gond, hogy a zenéjüket mindig is jellemző hatásvadászat mögül hiányoztak az igazán izmos dalok. Most viszont maradéktalanul ott vannak ezek is. Sőt, még a lemez végére felcsapott Alison Hell feldolgozást is sikerült a saját képükre formálniuk úgy, hogy az eredeti hangulata is megmaradt. A gitárszóló persze nem Jeff Waters, de szerencsére nem is akartak vele túlnyújtózni a takarójukon.

Mindezzel természetesen nem azt mondom, hogy aki eddig hányt a Cradle Of Filth dolgaitól, az most majd varázsütésre másképp áll hozzájuk. Ezen a lemezen továbbra is megbízhatóan hoznak mindent, ami annyi embert irritált bennük korábban is, a túlpörgetett hangulatoktól kezdve Dani ezer hangon károgó-sivító-szavaló előadásmódján át az időnkénti csipkekesztyűs halálmadár-giccsességig. Azt is elfogadom, hogy másoknak a töménysége miatt fekheti meg a gyomrát ez a szokásosan részletgazdag hangszerelésű, Bram Stoker és Anne Rice hangulatait zenére lefordító album. De aki kedveli a bandát, annak ugyanúgy nincs oka panaszra, mint ahogy legutóbb sem volt.

A Cradle Of Filth január 21-én Budapesten koncertezik a Moonspell társaságában. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#6 free444 2019-12-19 23:31
Eddig valahogy elmentem a zenekar mellett, aztán pár hónapja belehallgattam a lemezbe. Döbbenet, minden benne van, amitől egy zene jó, ki se került a kocsiból, gyakorlatilag folyamatosan megy
Idézet
 
 
#5 Grunder 2017-11-30 08:41
Korábbiak is hozták a szintet.Igazábol az összes.
Csinálják amihezbértenek meg van a szimfonia és alá a
Black metálos néha heavys thrashes megoldáokal
Kiegészítve
Idézet
 
 
+2 #4 Andor 2017-10-24 08:39
Kétségtelen hogy az előző lemez kiugróan jó volt az elődeihez képest de ez szerintem azon is túl tesz.
Vannak tényleg olyan riffek és részletek melyek visszahozzák itt ott a régi COF zenéjét mint egy modern hangzásba csomagolva.
Aki jól ismeri a bandát az kihallja ezeket a részeket.
Annak idején ami megfogott és különlegessé tette számomra a COF zenéjét az Dani hangja. Ezért is hallgatok meg minden olyan projektet és bandát amiben szerepel mert az valahogy feldobja az adott nótát. Az hogy most ilyen jó dalok születtek bizonyíték arra hogy koránt se kell leírni a bandát. Eddig is nagyon jó és igényes dalokat csináltak csak talán nem ilyen fogósakat mint most. Valószínűleg befolyásolja az embert kikkel dolgozik hisz mindenkiből mást hoz ki a másik és jelen esetbe Dani olyan társaságot gyűjtött maga köré akik a legjobbat hozzák ki belőle.
Ami még szerintem említést érdemel az a penge hangzás most valahogy azt is sikerült hihetetlenül eltalálni mert sajnos volt olyan is mikor az is gyengébbre sikerült. Minden tökéletesen szól mindent hallani talán Dani hangja kicsit elöl van de ezt nem bánom.
Végezetül a feldolgozás is remekre szabott lett zeneileg is nagyon passzol a lemezre jó választás volt.
Amit várok most már az az új projekt (Temple Of The Black Moon) valamint az új Devilment lemez.
Idézet
 
 
+2 #3 asvader 2017-10-15 19:25
Az utolsó 3 COF albumon számomra egy emlékezetes dal sem szerepel. Utoljára a Godspeed albumon találtam fogósabb témákat de azután dögunalom.
96 óta lelkesen várok minden COF megjelenést, és hosszú évek óta végre elégedetten mondhatom, hogy Na végre bmeg!

Bírtam Paul-t, de egyértelműen jót tett a bandának a vérfrissítés.
Idézet
 
 
+4 #2 ThrashDeb 2017-10-15 10:24
Vártam már a cikket! Mindig is kedveltem a zenekart, de az utóbbi időben egymást után mentek el mellettem a lemezeik, olyannyira, hogy az ezt megelőzött csak egy év késéssel hallgattam meg, de annál nagyobbat szólt. Bizakodva kezdtem neki ennek az előző hallatán és nem csalódtam. Elejétől a végéig 10 pont nálam! Valamit nagyon eltaláltak, és remélem nem kell nagyon sokat várni az új anyagra, üssék a vasat amíg meleg!
Idézet
 
 
+15 #1 Szálasihónaljszőre 2017-10-14 09:39
Nagyon köszönöm. Mondjuk nálam simán az év egyik legnagyobb meglepetése. Elég kevés zenekar képes önmagához képest megújulni ennyi év után ... még ha ez azt is jelenti, hogy újra magukra találnak :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.