Shock!

július 09.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Cirith Ungol: Forever Black

cirithungol_cKultikus. Roppant jól hangzó jelző ez, amely zenekarok esetében egyszerre hordozza magában a különlegesség ígéretét, illetve rajongói oldalról azt, hogy aki efféle csapatokat hallgat, valami beavatott, ha úgy tetszik, kiválasztott kör tagja lesz. Talán mi is gyakrabban dobálózunk a kelleténél a cikkekben ezzel a szóval, és nyilvánvalóan azért pont a Cirith Ungol esetében hozakodom elő a témával, mert ha valakikre, hát rájuk tényleg megáll a kifejezés. A kaliforniai banda még a '70-es évek legelején alakult, és bátran nevezhetjük őket az első tengerentúli heavy metal csapatok egyikének. A személyi összetétel csak az évtized második felére tisztult le, de az 1981-es Frost And Fire debüttel, az 1984-es King Of The Deaddel és az 1986-os One Foot In Hell-lel a Cirith Ungol nem túl népes, ám annál elkötelezettebb underground követőtáborra tett szert. Ezek a doomos elemekkel átszőtt vészterhes, sötét és borongós, sajátos hangulatú, fantasy-tematikájú anyagok vérbeli US metal klasszikusok, ehhez nem is férhet kétség.

megjelenés:
2020
kiadó:
Metal Blade
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

A csapat már a hőskorban sem aprózta el magát: nem adtak ki évente lemezt és nem turnéztak lankadatlanul, így aztán soha nem is váltak igazán ismertté. A '90-es évek elején, mindössze négy nagylemez után jó időre le is álltak, és csak 2016 óta aktívak ismét, a Forever Black pedig az 1991-es Paradise Lost óta az első teljesen friss anyag a műhelyükből. A kultpozíciót pedig nem tudnám mással jobban érzékeltetni, mint hogy az idei lauda-königshofeni Keep It True fesztiválon dupla headlineri státusz várta volna a zenekart, ha nem üt be a koronavírus. Ráadásul számos hasonló visszatérővel ellentétben a Cirith Ungol mai felállása szinte teljesen autentikus: Robert Garven dobos, Greg Lindstrom gitáros és Tim Baker énekes már a '70-es években is a fedélzeten voltak, Jim Barraza gitáros pedig a '80-as évek második felében csatlakozott először. Az egyetlen ténylegesen új arcnak a Night Demonból ismert Jarvis Leatherby basszer számít, aki egyébként elég komoly szerepet játszott a banda tartós visszatérésében, és a menedzselésüket is kézbe vette. Mindez már csak azért is vicces, mert Jarvis barátunk '81-es születésű, vagyis pont egyidős a Frost And Fire-rel...

Egy ilyen zenekarnak csaknem harminc év után kizárólag olyan lemezzel szabad visszatérnie, amely méltó a hírnévhez, és szerencsére senki sem volt jobban tisztában ezzel a tagoknál. Ennek megfelelően a Forever Black minden másodpercében száz százalékos Cirith Ungol, amely tényleg, szó szerint simán megjelenhetett volna 1983-ban, 1985-ben vagy 1987-ben is. A stúdiótechnika nyilván rengeteget fejlődött a '80-as évek óta, de hallhatóan még ezen a téren is igyekeztek olyannyira visszaásni, amennyire csak lehetett: ma divatos, dobozszerű egyenhangzásnak természetesen nyoma sincs, és nem is olyan körvonalazott, tiszta a sound, mint azt a 21. században elvárnánk egy-egy lemeztől. Viszont sikerült korrekt egyensúlyra lelniük, és ehhez a muzsikához eleve ez a békebelibb, melegebb tónusú, kicsit koszos, természetesen nyers megszólalás passzol.

Maga a zene pedig klasszikusan olyan, ami vagy azonnal bejön valakinek, és otthonos érzéseket kelt benne, vagy soha az életben nem fogja megérteni, mitől jó ez az egész. A The Call intróból kibontott Legions Arise galoppos-epikus nyitása, majd a lopakodósabbra vett tempókat alkalmazó, sötétebb The Frost Monstreme a maga ősrockos-bluesos szólórészével szerintem azonnal dűlőre viszi, össze tudsz-e haverkodni ezzel a lemezzel vagy sem. Tulajdonképpen már Tim Baker hangján is eldőlhet ez az egész, az énekesé ugyanis klasszikus „szereted vagy gyűlölöd" orgánum: összekeverhetetlen, kicsit hisztérikus hang, mintha csak valami kripták között kóborló gúl süvöltözne, ugyanakkor így is roppant kifejező. Szerintem tökéletesen passzol a muzsikához, de garantáltan sokan kiborulnának tőle...

A zene pedig olyan módon ódon szabású fémzene, amihez foghatót tényleg nem nagyon lehet hallani ma már. Többek között épp ezért mondom: ezzel a zenével nemhogy egy lánglelkű, ifjú Sabaton- vagy Powerwolf-rajongó, de lehet, hogy még egy kicsit korosabb Sabbath-, Priest- vagy Maiden-hívő sem feltétlenül tudna mit kezdeni, mert rejlik benne valami határozottan bizarr is. A Cirith Ungol keretei között azonban kellően változatos az album. A kántálós, archaikus bevezetőből kibontakozó Stormbringer például a doomos ízekkel dolgozó oldalt erősíti, itt még a szólók is erősen iommisak, a Nightmare meg szakasztott olyan, mintha csak a '70-es évek Judas Priestje betévedt volna a Stranger Things Upside Downjába, hogy aztán megnyomorítva, megtébolyodva térjen vissza onnan. Az egyik legragadósabb The Fire Divine például rockosabb, pattogósabb ütemekre épül, a Fractus Promissum patinás ősmetált hoz, a záró címadó pedig ismét a banda legkísértetiesebb hangulatait villantja fel, mégis könnyen beül a fülbe. Ráadásul a derék veteránok telepakolták a dalokat szebbnél szebb riffekkel, ízes szólókkal, a Before Tomorrow például egyértelműen a gitármunka miatt lett nagy kedvencem.

Nem árulok el nagy titkot a fentiek után azzal, hogy nekem baromira bejön ez a lemez, és persze Michael Whelan Melibonéi Elricet ábrázoló, old school borítója is zseniális. Szóval aki valaha is hallgatott Cirith Ungolt, nyilván széles vigyorral az ábrázatán döngeti az utóbbi hetekben ezeket a nótákat, aki meg nem ismeri őket, tegyen egy próbát. Nem garantálom, hogy tetszeni fog, de ki tudja, lehet, hogy új kedvencre lelsz... Nem adok magasabb pontszámot, de ez úgyis másodlagos, garantáltan az évvégi húszas listámon is találkozhatsz majd a Forever Blackkel.

 

Hozzászólások 

 
#10 ntsouth 2020-06-05 20:48
Nálam "új kedvenc" lett a csapat, köszönöm az ismertetőt! :)
Idézet
 
 
#9 Draveczki-Ury Ádám 2020-06-02 05:47
Idézet - Xanadu:
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Xanadu:
Én becsülettel próbálkoztam ezzel az albummal, de az énekes vernyogását egész egyszerűen nem bírtam elviselni. Ha így "énekel" a régi, kultikus lemezeken is, akkor ez nem nekem szól, pedig csípem ezt az epikus heavy/doom vonalat. Inkább maradok a Sorcerernél. Tényleg, arról lesz krityó?

Holnap!


Na, ennek örülök! Meg gondolom Ti is, hogy nem "cseszegetünk" érte, mint anno a Primordial- meg a My Dying Bride-kritikáért. :)))

Nincs gond a cseszegetéssel, sőt, de itt azért annyira nem lett volna még indokolt, tekintve, hogy pénteken jelent meg hivatalosan a lemez, és sosem írunk semmiről a hivatalos megjelenés előtt. :)
Idézet
 
 
#8 saszi 2020-06-01 14:39
Idézet - Xanadu:
Én becsülettel próbálkoztam ezzel az albummal, de az énekes vernyogását egész egyszerűen nem bírtam elviselni. Ha így "énekel" a régi, kultikus lemezeken is, akkor ez nem nekem szól, pedig csípem ezt az epikus heavy/doom vonalat. Inkább maradok a Sorcerernél. Tényleg, arról lesz krityó?

nekem sokkal jobban tetszik, mint a Sorcerer. Az énekkel sincs semmi baj.kicsit néha King Diamondra is emlékeztet
Idézet
 
 
#7 Xanadu 2020-06-01 14:38
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Xanadu:
Én becsülettel próbálkoztam ezzel az albummal, de az énekes vernyogását egész egyszerűen nem bírtam elviselni. Ha így "énekel" a régi, kultikus lemezeken is, akkor ez nem nekem szól, pedig csípem ezt az epikus heavy/doom vonalat. Inkább maradok a Sorcerernél. Tényleg, arról lesz krityó?

Holnap!


Na, ennek örülök! Meg gondolom Ti is, hogy nem "cseszegetünk" érte, mint anno a Primordial- meg a My Dying Bride-kritikáért. :)))

Remélem, egy izmos 8 pontra jó Nálatok a Sorcerer. Az előző kettő nekem jobban tetszett, de azért ez is nagyon rendben van! Folyt. köv. holnap.
Idézet
 
 
#6 Draveczki-Ury Ádám 2020-06-01 05:41
Idézet - Xanadu:
Én becsülettel próbálkoztam ezzel az albummal, de az énekes vernyogását egész egyszerűen nem bírtam elviselni. Ha így "énekel" a régi, kultikus lemezeken is, akkor ez nem nekem szól, pedig csípem ezt az epikus heavy/doom vonalat. Inkább maradok a Sorcerernél. Tényleg, arról lesz krityó?

Holnap!
Idézet
 
 
#5 redriot 2020-05-31 21:52
Eddig nekem kimaradt a Cirith Ungol, de a kritika meghozta a kedvem egy próbához.
Most tartok kb. az album felénél és egész jó. Ami tetszik benne hogy egyszerre nagyon antik de van benne valami friss.
A riffek és a nyers ének, a nem túlkomplikált ritmusszekció a 70-es évek első felének proto metalját idézi meg (valahogy a Bedemon neve ugrott be). Ugyanakkor hallható az ihlet a nótákban. Nem túl technikás zene, de jól be van lőve a dalok szerkezete, minden szóló pont elég hosszú, a díszítések pont jó helyen vannak. Hallható hogy van benne munka.

A hangzás pedig kurvára passzol ehhez a zenei világhoz - ilyen ős-metal nagyon hülyén hangzana egy tiszta, éles modern hangzással, kell egy kis koszosság bele, és ennek a mértékét pont eltalálták.

Mint említettem nem ismerem a korábbi lemezeiket, de ez egy erős visszatérő albumnak tűnik.

Az ének meg állat. :) (csak belehallgattam egy régi anyagba: az énekesnek '84-ben is pont ilyen hangja volt :O)
Idézet
 
 
#4 Equinox 2020-05-31 17:04
Nagyon nehéz megszokni ezt az éneket, aláírom, de nekem sikerült, a korai lemezeken még. Cirith Ungol hétvégét tartottam, az újjal nem tudom hányadán állok még, de a régiek még most is tetszenek. Hisztérikus, furcsa ének, de pont zavaró a fél black metal színtér is, ha énekhangokról beszélünk, aztán mégis hallgatunk black metalt is.
Idézet
 
 
#3 Asidotus 2020-05-31 16:24
Csatlakozom Xanadu-hoz, zeneileg nekem is tetszik, de ezzel az énekkel megmaradnak egy underground műfajban is undergroundnak. Kár érte, mert ez nagyon jó is lehetne, de így közel élvezhetetlen
Idézet
 
 
#2 Thasaidon 2020-05-31 16:23
Irtóra jólesett meghallgatni ezt a lemezt, számomra kicsit kicsit nosztalgikus volt, felidézte azt az időt, amikor elkezdtem felfedezni a metált és átfutottak rajtam az első bizsergések a riffek, a szólók, az ének hallatán. Itt nem tűnnek komplikáltnak a szlók, viszont valahogy nagyon hangulatosak, nagyon nagy érzéssel tolják őket. Nincs bajom a thrash metálos énekkel sem. Pacsi a mérsékelt, 39 perces játékidőért.

Viszont The Frost Monstreme cím-refrénjét úgy értettem először, hogy "balls of steel", és azt hittem, ezek írtak egy dalt Duke Nukemről.
Idézet
 
 
#1 Xanadu 2020-05-31 13:18
Én becsülettel próbálkoztam ezzel az albummal, de az énekes vernyogását egész egyszerűen nem bírtam elviselni. Ha így "énekel" a régi, kultikus lemezeken is, akkor ez nem nekem szól, pedig csípem ezt az epikus heavy/doom vonalat. Inkább maradok a Sorcerernél. Tényleg, arról lesz krityó?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.