Shock!

Kicsit megtévesztő az új Blues Pills címe, a Birthday ugyanis nem a banda valamely kerek szülinapját ünneplő válogatás vagy koncertanyag, hanem a negyedik nagylemezük. Kapcsolódik azért hozzá valamiféle jubileum, hiszen éppen tíz évvel követi a 2011-ben alakult zenekar legelső nagylemezét, a koncepció mögött azonban nem ez, hanem Elin Larsson gyermekének születése áll. Ahogy az énekesnő a lemez megjelenése kapcsán elmondta, épp hazatértek az Airbourne-nal közös turnéjukról, amikor világossá vált számára, hogy állapotos. Hamar be is ugrott nekik az ötlet, hogy ha már így alakult, akkor az új anyagot is Elin, illetve születendő gyermeke köré építik fel. Mindez persze csak laza koncepciót jelent, azaz szó sincs a teljes lemezen átívelő történetmesélésről, de a vizuális körítés, az Elint abszolút középpontba állító borítóval azért elég hangsúlyos. Ettől függetlenül a címadó nem a kis Larsson baba világra jöttét meséli el, hanem egy pincér meg Elin általa tönkretett szülinapja ihlette, és ahogy ez, úgy a dalok többsége is személyes élményeken, teljesen hétköznapi eseményeken alapul.

A Birthday egyébként abszolút nyerő címadó és tökéletes indítás, hiszen instant sláger, és abszolút illeszkedik a csapat zenei világába is. Ami már csak azért is fontos, mert később azért ez nem mindegyik tétel esetében van így. Az már a 2020-as Holy Moly! kapcsán is abszolút érezhető volt, hogy elkezdtek távolodni az első anyagokat jellemző és az ismertséget számukra kapásból meghozó, még egyértelműen blues dominálta zenétől. Ez a folyamat pedig csak tovább folytatódik a Birthdayjel, ami egyértelműen a csapat legszerteágazóbb, legszínesebb anyaga. Ahogy megjelenése után egy interjúban elmondták: ezúttal semmit sem akartak kiszórni csupán csak azért, mert nem elég Blues Pills-ízű. Szóval így fordulhatott elő, hogy a Piggyback Ride-ot például a Gorillaz munkássága ihlette, de van itt feldolgozás egy jobbára ismeretlen, svéd csapattól is, akik Elin kedvencei voltak tinédzseréveiben (ez a Grande Roses és az I Don't Wanna Get Back On That Horse Again).

Megijedni azért nem kell, a Birthday minden egyes pillanatáról azonnal nyilvánvaló, hogy a Blues Pillst halljuk, csak kicsit most szélesebb sávban húzogatták a dalszerzői potmétert. A végeredmény így is kifejezetten erős, egyedül az olyan zsíros, súlyos, zsigeri blues nótákat hiányolom róla, mint anno mondjuk a Devil Man vagy az Astral Plane volt. Mert ilyen, talán az egy szem Somebody Bettert leszámítva most bizony nincs, és nekem azért ez az íz hiányzik. Viszont vannak kifejezetten filmzenés tételek, amik sokszor olyanok, mintha a Kill Bill soundtrackjéről maradtak volna le, és tők jól is állnak a bandának. Ilyen például a szomorkás Top Of The Sky vagy a gospeles Shadows, de az autózáshoz is tökéletes aláfestő Holding Me Back, a lüktető basszusfutamokra épülő Don't You Love It is ugyanúgy kiváló, mint a hammondos Bad Choices vagy a számomra Janis Joplint idéző Like a Drug és személyes kedvencem, a Somebody Better.

Elin meg persze bármit énekel, mindig kiemelkedő, és nem csak technikailag. Valóban gyönyörű, képzett hangja van, de talán még fontosabb, hogy az érzelmek és hangulatok igen széles palettáját tudja közvetíteni vele. Ezért is különleges élmény őket hallgatni, ezalól pedig a mostani, szűk 40 perces korong sem jelent kivételt. Nem tudom, ez-e az eddigi legjobb Blues Pills-anyag, de hogy a legváltozatosabb, legszínesebb, az biztos.

A Blues Pills november 29-én, azaz ma este Budapesten, a Barba Negrában koncertezik. Részletek itt.