Shock!

október 28.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ayakasi Kagura: Zan Kyo

ayakasikagura_cAz ember rendszerint akkor talál rá valami csemegére, amikor egészen mást keres. Csak annyit láttam a leírásból, hogy japán, brutális, technikás death metal, és máris elkezdtem a keresgélést, mi lehet ez. A stílust eleve szeretem, Japán pedig gyerekkorom óta meghatározó számomra, így nem is lehetett kérdéses, hogy ezzel mindenképpen meg kell ismerkednem. Sok infót nem sikerült begyűjtenem, a lemezt viszont igen, és tulajdonképpen ez a legfontosabb.

A lemez egy Soichi művésznévre hallgató gitáros/énekes egyszemélyes projektje, a zenét és a szövegeket egyaránt ő jegyzi. Az Ayakasi Kagura először 2013 és 2015 között létezett, egy demó és két split kiadása után feloszlott, és csak 2017-ben éledt újjá, hogy ugyanazon év decemberében a világra szabadítsa első nagylemezét. A szövegek a manga, az anime és a japán folklór témaköréből merítenek (a „Kagura" szó egyaránt utal az ősi shinto zenei- és táncelőadásra, valamint egy népszerű anime egyik figurájára), a japán népzenei motívumok a zenében is felbukkannak. Akit ez esetleg elriasztana, talán sikerül némileg megnyugtatnom, hogy a zene nem a metal és a folk hagyományos értelemben vett keresztezése: az említett elemek a lemez mintegy 80 százalékában csak színesítésként jelennek meg, és az utolsó három dalban kapnak nagyobb hangsúlyt, de itt sem törik meg a lemez lendületét. A többi tétel esetében a folkos megoldások az extrém énekbe és a brutális zenébe ágyazva vannak jelen. A dalok többségénél észre sem vehetők, csak amennyiben a hallgató kicsit ismerős ezen a téren. Főleg a gitártémákat gazdagítják, külön tradicionális hangszerek (valószínűleg samplerek) nem szerepelnek az albumon két egész rövid részt leszámítva.

megjelenés:
2018
kiadó:
Stillbirth Records
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 8 Szavazat )

Egy rövid népzenei ihletettségű bevezető után (csak hogy tudjuk, hol vagyunk) berobban az első dal, hogy megkezdődjön a mintegy 52 percnyi tömény pusztítás, ami elsőre kissé hosszúnak tűnhet, de aki ad elég időt az albumnak, annak meghálálja az ismerkedést. Két-három hallgatás után már kezd megnyílni a zene, hogy felfedje az igencsak izgalmas mélységet. A műfaj követelményeinek megfelelően baromi sok témát sikerült egy-egy dalba pakolni, az album egyformán erős mind a gyors (amiből az én ízlésemnek megfelelően szerencsére sok akad), mind az átvezető progos vagy groove-os részeknél. A sok tempóváltás és a fogós, erős témák miatt egyetlen dal sem fullad unalomba a hosszú játékidő ellenére sem.

Soichi hangja kellően extrém, a death metalos mély, öblös hörgésen át a grindes malacvisításig minden hallható itt. Persze nem veszi fel a versenyt például Travis Ryannel, a Cattle Decapitation véráztatta torkával, de szégyenkezésre messze nincs oka, a végeredmény meglehetősen izgalmas lett. Akik kicsit jártasak a japán zenében, az extrém énekdallamokban felfedezhetnek nem kevés tradicionális megoldást, akik nem, azoknak lehet, elsőre kissé furcsának hathatnak az efféle elemek. A szövegek a Metallumon is csak kanji formájában elérhetőek, egyedül a számcímeket tüntették fel latin betűkkel. Mint említettem, a szövegek mangákból, animékből építkeznek, így több ismerős szót is felfedezhetünk a számcímekben. Ilyenek például a „shinobi" és az „Oboro", melyek a Basilisk: Kouga Ninpou Chou című mangából lehetnek ismerősek, amiből készült animesorozat, illetve 2005-ben egy élőszereplős film is. Ez a dal az egyetlen középtempós tétel az albumon, nem tartalmaz blastbeatet, ennek ellenére nem lóg ki a többi szerzemény közül, sőt, jó egy kis szusszanásnyi idő az album közepe táján.

Mivel ez egy egyszemélyes projekt, a borítón pedig nem tüntettek fel dobost, erős a gyanúm, hogy gépi dobbal van dolgunk, de ez nem zavaró, főleg manapság, a túlpolírozott lemezek korában. A művi hatás nem arcbamászó, a dobtémák tisztességesen kidolgozottak, a blastbeatek igencsak megdörrennek, a középtempóknál megfelelő húzása van a daloknak. A lényeg egyébként is a gitártémákon van, azok pedig kivétel nélkül magas minőséget képviselnek, legyen szó mind a riffekről, mind a szólókról. Ez utóbbiból lehetne esetleg több is, ezen a téren nekem mindenképpen hagy kívánnivalót maga után a produktum, annál is inkább, mivel a japánok köztudottan gitárszóló-fanatikusok.

Lassan elérünk a lemez végéhez, az említett folkos részekhez. A Harawata Asariban még csak a refrénben csendül fel tiszta ének a hörgés színesítéseként, az ezt követő Yasuna az album legextrémebb dalaként viszont ellensúlyozza ezt. Ezután egyre több tradicionális elem bukkan fel, éles kontrasztként a death metalos elemekkel. Engem ez egyáltalán nem zavar, egyébként is sok japán zenét hallgatok. A japánok pedig híresek a stílusok keresztezéséről, gondoljunk csak az utóbbi évek legtöbb vitáját kiváltó őrületére, a Babymetalra. Itt erről szó sincs, amikor tiszta, tradicionális ének hallható, azokban a pillanatokban is a brutalitásé a főszerep. Az egyetlen negatívum talán az effektelt tiszta ének az utolsó előtti tételben, a Renjóban. Szerintem abszolút nem illik ide, de szerencsére nem hosszú, és ezeket a részeket remekül eltalált durvulatok törik meg. Kár ezért, mert bár töltelékdalnak abszolút nem mondanám, de mindenképpen ront az összképen. Szerencsére az utolsó dal a helyére billenti az egyensúlyt, és az egyik leghangulatosabb, legváltozatosabb tételként felteszi a koronát az albumra.

Ayakasi Kagura lemezét bátran ajánlom a technikás, brutális death metal szerelmeseinek, valamint azoknak, akik a stílust nemcsak a merev sablonok szerint értelmezik (nem mintha azokkal baj lenne), és valami érdekesre, izgalmasra vágynak. Simán kilenc pont, reménykedve a folytatásban.

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 19EmpEroR75 2018-03-06 23:57
Idézet - iLane:
Nem nagyon tolonganak a japán tech death rajongók itt a kommentekben, de ha már ez a téma muszáj megemlíteni személyes kedvencemet a Gotsu Totsu Kotsu-t... zseniális:

https://www.youtube.com/watch?v=XF-PCe3--6I

Őket én is bírom. Meg a Desecravity-t is (ha már death metal). Japán szerintem hemzseg a brutálisan jó bandáktól, műfajtól függetlenül. De az tény, eléggé kívül esnek a látókörön. :)
Idézet
 
 
+4 #1 iLane 2018-03-05 16:08
Nem nagyon tolonganak a japán tech death rajongók itt a kommentekben, de ha már ez a téma muszáj megemlíteni személyes kedvencemet a Gotsu Totsu Kotsu-t... zseniális:

https://www.youtube.com/watch?v=XF-PCe3--6I
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.