Shock!

szeptember 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Ötven éve mutatták be Az élőhalottak éjszakáját

1225nold1Sétáló hullák, lassan, agyatlanul mozgó élőhalottak, foszló, rothadó húsú szörnyek, amik emberhúst esznek. A horror manapság divatos válfaját George A. Romero első, egész estés műve hívta életre, de a zsáner egyéb alműfajaira is felbecsülhetetlen hatást gyakorolt. Idén ötven éves a Night Of The Living Dead.

A film természetesen nem az első horror volt. Az irodalomnak a 18. század óta része, előfutára az angol gótikus stílus, a német és francia noir volt, de eredete visszanyúlik egészen a népmesékig (a Grimm-fivérek gyűjtései bizony nem Disney-féle felhabosított lányregények voltak, hanem felnőtteknek szóló rémtörténetek – amikkel persze az akkori gyerekeket is rémisztgették). Mozgóképen pedig gyakorlatilag az első filmekkel együtt ez a műfaj is megjelent. Nem az első horror, és még csak nem is az első zombifilm. A Night Of The Living Deadben gyakorlatilag a modern horror megszületését tisztelhetjük, a gore és a slasher filmek korai előfutárát – máig meghatározva a zombihorrort, mint zsánert. Itt nincs sejtetés, nincsenek az árnyékok mélyén rejtőző kísérteties mitikus lények, mindent az arcunkba tolnak. Azóta persze eltelt ötven év, az ingerküszöb megemelkedett. Ami akkor ultrabrutális volt, azt egy mai esti tévéhíradó bejátszása is simán lekörözi – mégis, ez az 1968-as remekmű mit sem vesztett frissességéből, az újítás mindent elsöprő lendületéből, tabudöntögető erejéből.

gyártó:
The Walter Reade Organization - Continental Distributing, 1968
amerikai bemutató:
1968. október 1.
Az élőhalottak éjszakája (Night Of The Living Dead)

rendezte:
George A. Romero

forgatókönyv: John Russo, George A. Romero
operatőr: George A. Romero
vágó: George A. Romero
főszereplők: Judith O'Dea, Duane Jones, Marilyn Eastman, Karl Hardman, Judith Ridley, Keith Wayne
játékidő: 96 perc
 
Neked hogy tetszett?
( 9 Szavazat )

Ez persze kissé ellentmondásosan hangzik – mint ahogy a film is az. Romero alkotása ugyanis messze nem tökéletes. Kezdetleges effektek, mára inkább parodisztikusnak is hatható sminkek, megkérdőjelezhető tehetségű színészek. És igen, logikai bukfenceket sem nélkülöző forgatókönyv. Mindezek ellenére (vagy ezzel együtt) a film évtizedekkel megelőzte korát, új irányt szabott a horrornak, új képi megjelenítést alkalmazott – és nem kétséges, óriási vitákat vált ki a mai napig. Vagy istenítik, vagy borzalomnak tartják. Középút nem nagyon van, legalábbis én még nem beszéltem olyan emberrel, aki az „egynek elmegy" véleményt osztaná.

A történet nem túl bonyolult (és azóta is tucatnyi, újabb és újabb bőrt nyúztak róla). A film elején egy testvérpár (Barbra és Johnny) látogatja meg apjuk sírját egy vidéki temetőben, miközben egy lassan, tétován mozgó, fura alak támad rájuk. Johnny beveri a fejét, Barbra pedig egy elhagyatott (illetve annak tűnő) házban talál menedékre. Ide menekül az afroamerikai Ben is, akinek ott fogyott ki az autójából a benzin. Ben (mivel egyre több lény veszi körül a házat) deszkákkal erősíti meg az ajtókat és ablakokat, közben a rádióból értesülnek arról, hogy egy járványszerűen terjedő gyilkossági hullám söpört végig Amerikán. A kormány egyelőre tehetetlen, a hírek ellentmondásosak: a gyilkosokat egyes szemtanúk hétköznapi emberekként írják le, mások arról számolnak be, hogy olyanok, mintha valamiféle transzban lennének. Később persze a híreket hallgatva egyre többet tudunk meg mind az elkövetőkről, mind a lehetséges okokról). Időközben kiderül, a házban nincsenek egyedül, a pincében még öten bujkálnak: két házaspár, Harry és Helen Cooper 11 éves, sebesült lányukkal, illetve Tom és Judy. Az igazi dráma tulajdonképpen itt kezdődik. Ben és az idősebbik családfő, Harry egyaránt a csapat vezetője akar lenni – természetesen – eltérő elképzelésekkel és stratégiával (Harry a pincében akar elrejtőzni, míg Ben a felső szinteket akarja megerősíteni), ami persze konfliktust és robbanást okoz a társaságon belül. Közöttük pedig a náluk jóval szelídebb, békésebb Tom, aki egyre őrlődik a két ellentétes felfogás között, de inkább Ben igazsága mellett tenné le a voksát.

1225nold2

Romero a filmjében (akarva, vagy akaratlanul), több szabályt is felrúg. Akiről eredetileg azt hinnénk, hogy a film főhőse lenne (Barbra), szinte végig kataton állapotban van jelen (Hitchcock persze a Psycho-ban élt már hasonló módszerrel nyolc évvel a Night Of The Living Dead előtt, amikor a látszólagos főszereplőt a film felénél lemészárolja a zuhanyozóban – de az ő esetében inkább vélem ezt tudatosnak). Harry, a bigott és öntörvényű, tulajdonképpen hétköznapi állampolgár csak a maga igazát hajtogatja, senki másét nem hallgatja meg. Ben ebből a szempontból sokban hasonlít Harryre, de mégis ő lehetne a kulcs leleményességével és intelligenciájával az idősebb férfi gyávaságával és álszentségével szemben, ha túlzott (mégha a legtöbb esetben indokolt) erőszakossága nem gátolja meg az eredményes együttműködést (ami Harry esetében eleve elképzelhetetlen). Tom pedig jámborságával megpróbál egyfajta hidat képezni a két (tulajdonképpen ellenfél) férfi között. A házaspár két női tagja lényegében marginális szereplő. Így tulajdonképpen a filmben nincs egy olyan alak sem, akivel maradéktalanul azonosulni tudnánk.

Sokan a film és a forgatókönyv szemére vetik, hogy a szereplők hibát hibára halmoznak, irracionálisan viselkednek, rendre rossz döntéseket hoznak. Ebben én nem látok ekkora problémát, elvégre egyszerű állampolgárokról van szó, a maguk vélt vagy valós igazával, társadalmi hátterével – egy új, ismeretlen borzalommal szembenézve. És ha a rendőrség, a katonaság, a kormány értetlenül áll az eset előtt, miért pont tőlük várnánk a megoldást? Persze várhatnánk – baromi sok filmet láttunk már hirtelen Rambóvá váló családapákról és anyákról, lényegében hónapok alatt kiképzett harcművészekről (akik persze a film végén az évek óta legyőzhetetlen szuperharcoson drámai csatában felül tudnak kerekedni), csak egyáltalán nem biztos, hogy az hitelesebb lenne.

Romero már az 1960-as évek elejétől a filmiparban dolgozott, miközben a Carnegie Mellon Universityre járt. Rövidfilmeket, híradókat, reklámokat készített a barátaival, John Russóval és Russell Streinerrel a The Latent Image alkalmazásában. A hármas már akkor unta a reklámokat, saját filmeket akartak gyártani, mindenekelőtt (természetesen) sci-fi-t és/vagy horrort. Hogy megpróbálják a saját útjukat járni, felvették a kapcsolatot a Hardman Associates, Inc. elnökével és alelnökével, Karl Hardmannal és Marilyn Eastmannel, és felvázolták az elképzelésüket egy, akkor még cím nélküli horrorfilmről. A két vezető látott a dologban fantáziát, és megalapították az Image Ten nevű produkciós céget 6000 dollár kezdőtőkével, melyet Romero, Russo, Streiner, Hardman and Eastman jegyzett. A keret persze elégtelennek bizonyult, így további befektetők után néztek, végül az összeg 114 ezer dollárra emelkedett.

1225nold3

Eközben Russo és Romero tovább dolgoztak a forgatókönyvön, ami számtalan változtatáson esett át. Egy korai verzió, amelynek a Monster Flick címet adták, még sci-fi/horror-vígjáték volt, amiben kamasz földönkívüliek keverednek a Földre, ahol kapcsolatot létesítenek az itteni fiatalokkal. Egy másik változat szerint egy fiatalember elmenekül otthonról, és egy mezőhöz érve rothadó emberi holttestekbe botlik, amikből földönkívüliek lakmároznak. Russo dobta be a húsevő ötletet, a projekt ezután már ezt a csapásirányt követte. Az egyik végső változat (melynek vázát Russo írta meg három nap alatt 1967-ben) három feltámadt emberre fókuszál, melyek emberi hússal táplálkoznak. Egy 1997-es, a BBC-s Forbidden Weekend-nek adott interjúban Romero elmondta, hogy a script a számos átírás és változtatás nyomán három történetté duzzadt, az első szolgált a Night of the Living Dead alapjául, a másik kettőből pedig a film két folytatása (a Dawn Of The Dead és a Day Of The Dead) táplálkozott.

A forgatókönyvre (az addigi, főleg '40-es, '50-es évek horror és sci-fi filmjei, könyvei mellett) Richard Matheson Legenda vagyok című 1954-es könyve volt a legnagyobb hatással (a művet háromszor filmesítették meg: Az utolsó ember a Földön 1964-ben, Az Omega ember 1971-ben és a Legenda vagyok 2007-ben, de zeken kívül létezik egy nem hivatalos, ZS kategóriás borzalom, az Omega vagyok 2007-ből, Marc Dacascosszal a főszerepben). Matheson művében egy ismeretlen eredetű járvány Los Angelesben az embereket vámpírszerű lényekké változtatta, és egyetlen ember próbálja kétségbeesetten megtalálni az okot és a gyógymódot. Romero később így nyilatkozott: „Úgy gondolom, a Legenda vagyok a forradalomról szól. Azt mondtam, ha forradalmian újat akarsz tenni, kezdj hozzá. Úgy értem, Richard a könyvét egyetlen emberrel indítja, míg a világon mindenki más vámpírrá válik. Nem használhattam vámpírokat, mert ő már megtette, de valami földrengésszerű változást akartam. Valami, ami örökké itt volt, valami, ami mindennek a lényege. Azt mondtam, mi van akkor, ha a halottak mégsem halnának meg? [...] És a történetek arról szólnak, hogy az emberek hogyan reagálnak, jól, vagy rosszul. Richard könyvéről, az eredeti Legenda vagyokról úgy gondolom, erről szól. Megtörténik egy globális változás, és van egy srác, aki azt mondja: várj egy percet, még mindig ember vagyok. Téved. Menj tovább. Csatlakozz hozzájuk. Örökké fogsz élni! Bizonyos értelemben téved, de tiszteletreméltó, hogy így választott."

1225nold4

Matheson nem értett egyet Romero értelmezésével, szentimentális vélekedésnek tartotta azt, de később hozzátette: „Habár George Romero egy kedves fickó. Nem viseltetek rosszindulattal iránta." A végleges forgatókönyv ezáltal elnyerte a végleges formáját, habár Karl Hardman, a film egyik producere egy sor változtatást a Ben szerepét alakító Duane Jones-nak tulajdonít. „A forgatókönyv Ben karakterét egy egyszerű tehergépkocsvezetőként írta le. A párbeszédei egy tanulatlan személyé voltak. Duane Jones egy nagyon művelt ember, és egyszerűen elutasította a szerepet abban a formában, ahogy meg volt írva. Ahogy visszaemlékszem, Duane saját maga írta át a dialógusait, hogy megfelelően tükrözze, hogyan érzi a saját karakterét." (A netre felkerült egyik végleges forgatókönyv valóban csak, mint teherautósofőrként utal a karakterre és korántsem olyan kifinomult és intelligens, mint a Duane által megformált Ben)

Barbra szerepét játszó Judith O'Dea szerint nem volt teljesen kész forgatókönyv, és számos rögtönzés volt a forgatás alatt, példaként hozva fel a közte és Ben közötti párbeszédet: „A jelenet, amiben Ben összetöri az asztalt, hogy elbarikádozza a bejáratot, én pedig a díványon ülök, és elkezdem neki mesélni, mi történt Johnnyval, teljes egészében rögtönzött volt. El akartuk mesélni a történetet Johnnyról, rólam, és arról, amikor megtámadtak. Ez végig improvizáció volt. A jelenetet csak egyszer vettük fel. Aggódtunk, hogy nem lesz megfelelő a hang, de szerencsére fel tudták használni."

A filmben ismeretlen színészek, illetve amatőrök szerepelnek. Duane Jones látható Ben szerepében, aki addig nevenincs színpadi színésznek számított. A szereposztás Jones (és a nagyközönség) számára ellentmondásos volt, mivel fekete színész addig (leszámítva Sidney Poitiert az egy évvel azelőtti Forró éjszakában, illetve a tíz évvel korábbi Megbilincseltek című alkotásokban) nem játszott filmen főszerepet. Romero később elmondta, hogy a meghallgatáson Jones nyújtotta a legjobb teljesítményt, így kérdés sem merült fel bennük a főszereplőt illetően. A forgatókönyvön viszont szándékosan nem változtattak, így ezzel Harry és Ben harca más színezetet kapott. Joggal vonhatunk párhuzamot a feketék polgárjogi mozgalmával, mivel így az alagsori létet választó Harry és a fenti szintek megerősítésével a kitörés lehetőségét magában hordozó Ben konfliktusa egyfajta allegóriaként is felfogható. Ben karaktere és sorsa egyben megidézi Malcolm X-et és az 1968-ban meggyilkolt Martin Luther King Jr.-t is, noha Romero egy 2013-as kérdésre egyértelmű választ adott, hogy csak akkor hallott a merényletről, amikor a filmet már leforgatták, és az utómunkálatokkal is végeztek. Jones 1988-ban bekövetkezett haláláig játszott még pár filmben, de jobbára színházi színészként és rendezőként tevékenykedett. Azt azonban élete végéig fájlalta, hogy az emberek csak mint Benként tekintenek rá.

1225nold5

Barbra szerepét Judith O'Dea-re osztották, aki színházi színésznőként kereste kenyerét és reklámfilmekben szerepelt. A meghallgatás idején Hollywoodban tartózkodott abban a reményben, hogy betörhet a filmiparba. Bár a forgatásra kellemes élményként tekintett vissza, elmondása szerint a horrorfilmek mindig is megrémítették. „Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen tartós hatással lesz a kultúránkra", fogalmazott egy későbbi interjúban a filmmel kapcsolatban. Harry és Helen Cooper szerepében Karl Hardman és Marilyn Eastman látható, a Hardman Associates, Inc. elnöke és alelnöke, akikkel Romeróék megalapították az Image Ten-t. Hardman hangja hallható a rádióban is, mint hírolvasó, emellett a film egyik producere volt. A másik producer a Johnny szerepét alakító Russell Streiner, Romero régi társa Russo mellett. McClelland seriffet George Kosana, a film gyártásvezetője játssza. Érdekesség, hogy az 1990-es remake-ben Streiner alakítja McClelland seriffet.

A filmet 114 ezer dollárból forgatták, ami végig behatárolta a lehetőségeket. Hardman: „Tudtuk, hogy nem tudnánk annyi pénzt összeszedni, hogy olyan horrorfilmet készítsünk, mint amilyeneken mindannyian felnőttünk. A legjobb, amit megtehettünk, hogy elvittük a stábunkat egy vidéki, elhagyatott helyre, hogy a megfelelő hangulatot megteremtsük." A jeleneteket Pennsylvaniában, Evans City közelében vették fel, 48 kilométerre a Pittsburgh-i Butler County-tól északra; a nyitójelenetet az Evans City-beli temetőben forgatták. Az elhagyatott ház Evans City-től északketre állt, egy park közelében, és mivel az épület bontásra volt ítélve, azt tehettek vele, amit csak akartak. A telek ma gyepfarmként működik.

Az alacsony költségvetés természetesen a speciális effektekre, a sminkre is rányomta a bélyegét. A vér Bosco Chocolate Syrup volt, a csontokat és a belsőségeket az egyik statiszta biztosította, akinek hentesüzlete volt. A jelmezek mind használt ruhák voltak, részint turkálókból szerezték, részint a stáb szedte össze saját, illetve ismerősök kiselejtezett ruhatárából. A zombik sminkje a forgatás során változott. Először csak fehér bőr és fekete szem volt, később temetkezési viaszt használtak, hogy a foszló húst és a sebeket jobban meg tudják jeleníteni.

1225nold6

A forgatás 1967 júniusa és decembere között folyt, először Night of Anubis, később Night of the Flesh Eaters munkacímek alatt. Az alacsony költségvetés kényszerítette arra Romerót, hogy 35 milliméteres fekete-fehér filmre forgasson (aki a fényképezés mellett a vágást is magára vállalta), ami mint később kiderült, jó döntés volt, erősen meghatározva ezzel a film baljós és sivár hangulatát. Joseph Maddrey filmtörténész a fekete-fehér filmezést egy kritikájában gerillastílusnak nevezte, párhuzamot vonva a haditudósítók harctéri felvételeivel, hozzátéve, „mintha egy dokumentumfilm lenne a társadalmi stabilitás elvesztéséről egy explotation filmbe csomagolva". A filmben hallható zenét több, jobbára B kategóriás horror– és sci-fi filmből válogatták össze, mivel zeneszerzőre már nem futotta a költségvetésből.

A forgatás és az utómunkálatok után a stábnak nehézséget jelentett olyan forgalmazót találni, amelyik az addig sosem látott, naturális jelenetekkel teli filmet csorbítatlanul, vágás nélkül hajlandó lett volna bemutatni. Első körben a Columbia és az American International Pictures tulajdonosaival tárgyaltak, de mindkettő visszalépett, miután a befejezést megpróbálták felpuhítani hogy tompítsák annak brutálisát, illetve a film végét újraforgatni, amit az alkotók egyhangúan utasítottak vissza. „Egyikünk sem akarta ezt megtenni. Nem tudtunk elképzelni egy boldog befejezést. [...] Mindenki hollywoodi véget akart, de mi ragaszkodtunk a saját elképzeléseinkhez", emlékezett vissza Romero. Végül a manhattani székhelyű Walter Reade Organization vállalta, hogy a filmet vágatlanul forgalmazza, csupán a címet változtatták meg Night of the Flesh Eatersről Night Of The Living Deadre, mert egy hasonló című filmet korábban már készítettek.

Az élőhalottak éjszakáját a Pittsburgh-i Fulton Theater-ben mutatták be 1968. október 1-jén. Mivel a korhatár-besorolás (MPPA) 1968. novemberéig nem volt érvényben, gyerekek, fiatalok is vehettek jegyet, a filmet a szombat délutáni matiné keretében kezdték vetítetni. És elszabadult a pokol. Roger Ebert a Chicago Sun-Times-tól a szülőket és a mozik tulajdonosait okolta a kialakult helyzetért: „Nem hiszem, hogy a fiatalabb kölykök tényleg tudták, mivel állnak szemben [...] Biztosak voltak benne, hogy moziba mennek, láttak már horrorfilmet, de ez egészen más volt. A gyerekek a közönség soraiban megdöbbentek. Szinte teljes csend volt. A film visszafogottan indul, majd váratlanul rémisztővé válik. Volt egy kislány, egy sorban velem, talán kilenc éves lehetett, csendben ült a székben és sírt... Nehéz emlékezni arra, milyen hatással van rád egy film, ha 6, vagy 7 éves vagy. De próbálj meg emlékezni. Ebben a korban a gyerekek komolyan veszik a képernyőn látható eseményeket, és azonosulnak a hősökkel. Mikor a hőst megölik, az nem boldogtalan végkifejlet, hanem tragédia. Senki nem akar átélni ilyet. Ez a vég, ennyi." A Variety ennél is tovább ment: „Amíg a Legfelsőbb Bíróság nem határozza meg egyértelműen az erőszak pornográfiájára vonatkozó iránymutatásokat, a Night Of The Living Dead kitűnő például szolgál a határok definíciójára. Ebben a 90 percben ez a horrorfilm súlyos vádakat fogalmaz meg a pittsburghi székhelyű gyártók becsületességéről és társadalmi felelősségéről, Walter Reade forgalmazóról, a filmipar egészéről, a készítőkről, valamint kétségeket vet fel a regionális mozi jövőjéről és a gyártók erkölcsi egészségéről, akik vidám választ adnak a szadizmus ezen szenvtelen orgiájára..."

1225nold7

A kritikusokat természetesen (a botrányon túl) a film értékelése is megosztotta. Voltak, akik a legsilányabb alkotásnak tartották, amit valaha forgattak, míg mások nem győzték hangsúlyozni úttörő jelentőségét. A fent említett Roger Ebert, noha kritizálta a matiné-bemutatót, elismerte, hogy maga is csodálta a filmet. Szemben Vincent Canby, a The New York Times kritikusának véleményével, aki hulladék mozinak, valamint felesleges, zavaros, és valóban ostoba filmnek tartotta. Az élőhalottak éjszakája ezzel együtt minden idők legjövedelmezőbb független horrorfilmje lett, mintegy 15 millió dollárt termelt a jegypénztáraknál, és több mint 30 milliót hozott nemzetközi szinten – és nemcsak az alkotóknak. Ugyanis amikor a Walter Reade Organization (az eredeti mozis forgalmazó) a címet megváltoztatta, a szerzői jogi figyelmeztetést véletlenül elfelejtette feltűntetni a feliraton. Így eshetett meg, hogy a film köztulajdonba került, és később az jelentette meg, aki csak akarta (az Amazon.com kimutatása szerint a Night Of The Living Dead kópiái közül 15 VHS-en, 121 DVD-n, 5 Blu-ray-en és 28 az Amazon Video forgalmazásában jelent meg), az Internet Archive-on és a YouTube-on ingyenesen és legálisan megtekinthető (az előbbi 3 millió fölötti letöltéssel bír). Ezenkívül számos színezett verzió is napvilágot látott, ami jócskán ront a film hangulatán.

A Night Of The Living Dead öt folytatást ért meg, mindegyik Romero forgatókönyvével rendezésében (mivel a folytatás idejére John Russo-val megromlott viszonya jogi vitába torkollott): a Dawn of the Dead (1978), a Day of the Dead (1985), a Land of the Dead (2005), a Diary of the Dead (2007) és a Survival of the Dead (2009). A filmek nem egymás folytatásai, de kivétel nélkül mind a halálos járvány terjedését és az ellene vívott kétségbeesett emberi küzdelmet mutatja be, és Romero minden filmbe az adott korra jellemző társadalomkritikát csempészett, akárcsak az 1968-as eredetibe. Ezenkívül számos remake, spin-off, filmsorozat, animációs film látott napvilágot a franchise égisze alatt.

George A. Romero 2017. július 16-án távozott az élők sorából. Hosszú pályafutása alatt kevés filmet rendezett, viszont rengeteg filmötlettel rendelkezett, íróasztalfiókja tele van félig-meddig kidolgozott forgatókönyvekkel, amelyek rendszerezése és áttekintése a hírek szerint folyamatosan zajlik. Nem kizárt, hogy a következő években több Romero-ötletből készült filmet láthatunk. Annyit biztosan tudunk, hogy az 1968-as első film közvetlen folytatását jelenleg is tervezik, a bemutatót jövőre ígérik. Habár a Night Of The Living Deadet joggal tartjuk a modern zombifilmek előfutárának, a film egyszer sem használja ezt a szót, a szörnyeket a „ghoul" szóval illetik. Romero később elmondta, hogy „Soha nem gondoltam ezekre a lényekre zombikként, amikor elkészítettem az első filmet [...] nekem a zombik mindig is azok a voltak, akik a Karib-szigeteken Lugosi Béla helyett gyilkoltak." Habár azt elismerte, hogy Matheson könyve mellett a fekete-fehér zombifilmek és horrorok egyaránt inspirálták.

A filmre természetesen erősen rányomta a bélyegét az adott kor hangulata (a már említett fekete polgárjogi párhuzamok mellett). A helikopteres jelenet, ahogy a seriff embereit felülről mutatják, amikor a mezőn keresztül megközelítik a házat, a vietnámi haditudósításokat idézik. A hidegháborús légkör, a földönkívüli inváziótól való félelem mind-mind megjelenik, ahogyan a zombik is felfoghatóak a kapitalizmus allegóriájaként, ahogy a kannibalizmus is birtoklási vágyként. Ezekkel lehet persze egyetérteni, vagy elutasítani, a néző dönt, hogy sima horrorfilmként, vagy allegóriák halmazaként tekint Az élőhalottak éjszakájára. Egy viszont tény. Itt nem földönkívüliek, természetfeletti lények jelentik a veszélyt, hanem köztünk élő átlagemberek, akik valamilyen sugárzás hatására (ami ellen gyakorlatilag nincs védelem), váltak vérengző, kannibál szörnyekké.

Az alaphelyzet és a fordulatok mára természetesen klisék tárházának tűn(het)nek, mivel ezt számtalanszor elmesélték már különféle körítéssel a filmvásznon. Azonban ezek 1968-ban még nem számítottak annak. Romero filmjét ráadásul a híradós elemek és a dokumentarista elbeszélő stílus okozta távolságtartás rideg és érzéketlen horrorrá teszi, ahol sem mód, sem idő nincs akár sajnálatra, akár együttérzésre. És ez ugyanígy igaz a vége főcím alatti döbbenetre, ami tulajdonképpen az igazi horrort jelenti.

Amikor az ember azon kezd el gondolkodni, miközben az állóképek sorozata beleég a retinánkba és az agyunkba, hogy kik is valójában az igazi szörnyek.

 

Hozzászólások 

 
#1 Tulus 2018-12-25 11:25
Youtubeon fent van a "színes" verzió is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.