Shock!

október 28.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Vicious Rumors: Vicious Rumors

0313vr1Huszonöt évvel ezelőtt, 1990 februárjában jelent meg a San Franciscóból származó Vicious Rumors harmadik nagylemeze, amelyet a mai napig etalonnak tekinthetünk a tradicionális heavy metal sajátosan amerikai válfajában. Geoff Thorpe gitáros és csapata sajnos sosem tudta igazán széles közönségsikerekre váltani e zenei értékeket, az album azonban igazi kultikus kedvenc, és egyben minden bizonnyal az 1995-ben, autóbalesetben elhunyt Carl Albert énekes csúcsteljesítménye is.

A Vicious Rumors története 1979. augusztus 27-én indult, amikor egy fiatal srác, bizonyos Geoff Thorpe úgy döntött, elhagyja Hawaiit, és zenei karrierjének beindítása céljából Kaliforniába költözik. Bár ekkor még tagság híján a Vicious Rumors pusztán csak egy nevet jelentett, Geoff mégis minden lehetséges alkalmat megragadott a promotálására: állandóan koncertekre járt, ahol VR-logós névjegyeket osztogatott, felkeltve ezzel az érdeklődést a brand iránt. 1980-ra – ha csak alkalmi tagsággal is – végre sikerül koncertképessé tenni a Rumorst, aminek eredményeként felléptek egy friscói rádióadó, a KRQR által szponzorált koncerten is, amelyet Metal Monday címmel rendeztek meg az Old Waldorf klubban. Nem mellesleg olyan csapatokkal tették mindezt, mint a Mötley Crüe, a Metallica vagy az Exodus, így nem véletlen, hogy sokan az egész Bay Area-mozgalom elindulását is ehhez a koncerthez, illetve koncertsorozathoz kötik.

megjelenés:
1990. február 24.
kiadó:
Atlantic
producer: Michael Rosen, Geoff Thorpe, Mark McGee

zenészek:
Carl Albert - ének
Geoff Thorpe - gitár
Mark McGee - gitár
Dave Starr - basszusgitár
Larry Howe - dobok

játékidő: 39:46

1. Don't Wait For Me
2. World Church
3. On The Edge
4. Ship Of Fools
5. Can You Hear It
6. Down To The Temple
7. Hellraiser
8. Electric Twilight
9. Thrill Of The Hunt
10. Axe And Smash

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

A soron következő időszakot intenzív koncertezéssel töltötték, aminek köszönhetően egyik daluk (I Can Live Forever) a KMEL rádióadó által kiadott New Oasis válogatásra is felkerült, majd ezt követően 1983-ban és 1984-ben a US Metal III és IV lemezeken is szerepeltek az Ultimate Death, valamint a One Way Ticket című szerzeményekkel. Bár ezekben az években viszonylag állandó felállással dolgoztak (Mark Tate – ének, Geoff Thorpe és Jim Cassero, majd Chuck Mooney – gitár, Jeff Barnacle – basszus, Walt Perkins, illetve később Don Selzer – dobok), az első igazán ütőképes tagság csak 1986-ra alakult ki, amikor is az állandó és intenzív jelenlétnek köszönhetően már masszív közönséggel rendelkező csapat a Shrapnel kiadóhoz igazolt. Ekkorra Geoff totálisan átalakította a felállást: az énekesi posztot az a Gary St. Pierre kapta meg, aki korábban Marty Friedmannel is együtt zenélt egy Hawaii nevű csapatban. Szintén ekkor kerül képbe Vinnie Moore, illetve a sokáig Geoff mellett maradó ritmusszekció, azaz Larry Howe és Dave Starr is.

A Soldiers Of The Night címmel megjelent debütáló anyag komoly szakmai sikereket aratott – Hollandiában például a hónap lemezének választották –, a csapategység azonban hamar megbomlott: a gitárhős attitűddel és ambíciókkal felvértezett Vinnie zenei nézetkülönbségek miatt rövid időn belül kiszállt, helyére Mark McGee érkezett, majd Starr közreműködésével egy bizonyos Carl Albert (ex-Villian, ex-Ruffians, ex-Scratch) állt St. Pierre helyére. Ezzel pedig kész is volt a klasszikus felállás, amely gyakorlatilag Albert 1995-ös haláláig együtt is maradt (egyedül Dave Starrt rúgták ki 1993-ban). Mark McGee: „Mikor a csapat stúdióba ment, hogy rögzítse az első lemezt, elég nagy pácban voltak, mivel az akkori gitárosuk lelécelt. Megkérdezték Mike Varneyt (a Shrapnel alapítója – K.G.), tudna-e valakit ajánlani, és így került a képbe Vinnie Moore. Mikor aztán én váltottam Vinnie-t, nem volt kifejezetten nehéz dolgom, hiszen nagyon sok közös hatásunk volt, sok mindenhez hasonlóan közelítettünk a játékunkban. Ez szerintem a mai napig egyértelmű, hiszen ott van a stílusunkban Michael Schenker vagy Uli Jon Roth hatása, a különbség viszont az, hogy még Vinnie a gitárt helyezi a középpontba, addig én úgy tekintek rá, mint egy hangszerre a többi közül, már ami a dalokat illeti. Egy összetevőként gondolok rá, aminek a nagy egészt kell szolgálnia, azaz magát a dalt. Az énekesek nagy rajongójaként tartom magam számon, ugyanis mindig ámulatba ejtenek azok a finomságok, amiket egy ember a hangjával érzékeltetni képes." Dave Starr: „Carl Albert nagyszerű fickó volt, óriási tehetség és nagyon vicces. Az egyik legviccesebb, akivel csak találkoztam életem során. Őt is és Markot is én hoztam a bandába 1986-ban, és ezzel állt össze a klasszikus felállás. Sajnos, miután 1993-ban kikerültem a Rumorsból, sosem beszéltem Carllal. Nem is tudom, miért. Nem volt ott, mikor kirúgtak, de valahogy sosem kerestük egymást ezután."

0313vr4

Az 1988-ban már az új line-up által megjelentetett Digital Dictator komoly áttörést hozott: a lemeznek – amelyet a mai napig a valaha született egyik legjobb US Power korongként tisztelhetünk – köszönhetően az egész világ megismerte a nevüket, az LP sikerére való tekintettel pedig egy igen látogatott Európa-turnét is lenyomtak, fellépve többek között a holland Aardshock fesztiválon és a legendás Marquee klubban is. Mindez persze nem volt véletlen, hiszen a Digital Dictator friss, korszerű, de mégis ellenállhatatlan formában mutatta be a power metalt, ráadásul elég dallamos volt ahhoz, hogy szélesebb körben is népszerűvé váljon. Ugyanakkor horzsoló riffjei miatt a thrash-rajongók is tudtak vele mit kezdeni.

A bandában óriási potenciál volt ekkoriban, hiszen Európa mellett Japán is igencsak rájuk harapott, így nem véletlen, hogy gyorsan le is szerződtette őket a Shrapnelnél lényegesen jobb lehetőségekkel bíró Atlantic. A harmadikként érkező, cím nélküli, és az első két anyagnál jóval visszafogottabb és ízlésesebb borítóba csomagolt nagylemez már náluk jelent meg 1990 elején. Geoff Thorpe néhány évvel ezelőtt mesélt nekünk a csapat fejlődéséről: „A Soldiers Of the Night volt mindennek a kezdete, és elég komolyan letettük a kézjegyünket ezzel az anyaggal. Az első gyermekem, úgyhogy nagyon büszke vagyok rá. Ettől függetlenül kétségtelen azonban, hogy a Digital Dictatorrel találtuk meg a Vicious Rumors hangzást. Carl Albert, Mark McGee és én ezen a lemezen jöttünk össze. Igazi mágia volt közöttünk, amit Larry Howe és Dave Starr tökéletes ritmusszekcióként egészített ki. A legnagyobb dalaink közül több is ezen jelent meg, és az emberek a mai napig nagyon szeretik. Büszke vagyok rá, hogy valaha is képes voltam megalkotni egy olyan lemezt, amit a mai napig a heavy metal nagy pillanatai között tartanak számon. Nem arról van szó, hogy ülök otthon és büszkén kijelentem, hogy a Digital Dictator egy kiemelkedő lemez, hanem a magazinokban, a neten olvasom ezt mindenhol, hiszen a Digital mindig előkerül, ha visszatekintésekről van szó."

0313vr6A szimplán csak Vicious Rumorsra keresztelt harmadik nagylemez munkálatai abban a kaliforniai Fantasy stúdióban zajlottak, ahol a Journey Escape lemeze és a Europe The Final Countdownja is készült. Mark és Geoff mellet a produceri teendőket Michael Rosen végezte, aki többek között a Testament, a Sadus, a Forbidden, a Mordred, a Death Angel és a Vio-Lence mellett is bábáskodott akkoriban. A lemezanyag végül minden különösebb probléma nélkül állt össze és látott napvilágot 1990. február 24-én.

A nyitó Don't Wait For Me remek indítás, hiszen maga a vegytiszta US power esszencia: agresszív, sodró, lendületes, de végtelenül fogós és dallamos is egyben. Igazi gyöngyszem, melynek indítása a Sabbath klasszikus Neon Knightsára hajaz kissé, Carl Albert pedig egyenesen lehengerlő benne. A fiatalon elhunyt énekes nyugodtan odatehető Randy Rhoads vagy épp Criss Oliva mellé, hiszen ahogy a nevezett gitárosok, úgy Carl is korszakos zseni volt, aki óriási dolgokat vihetett volna még véghez, ha egy tragikus autóbalesetben nem veszti életét 1995-ben, mindössze 33 évesen. Amellett, hogy Geoff Thorpe kétségkívül remek gitáros, és dalszerzőként sem utolsó, a Vicious Rumors-lemezek mára legendás státusza mégis legfőképp Albertnek köszönhető, akihez fogható énekes valóban nem sok született a heavy metal történetének eddigi néhány évtizedében.

Persze amellett, hogy Carl teljesítménye letaglózó, érdemes kissé az éneken túl is tekinteni, hiszen a hangszeresek is óriási dolgokat muzsikáltak össze a lemezen. Thorpe és McGee párosa fenomenális, de Larry Howe húzós, fifikás dobolása is etalon, Dave Starr finoman búgó basszusa pedig remekül dolgozik a többiek alá. Mikor a harmadik VR-korongot hallgatom, mindig az jut eszembe, hogy ilyen muzsikát játszott volna ekkoriban a Queensryche, ha történetesen épp power metalban utaznak. Az összetett dalszerkezetek és remek hangszeres megoldások mellet a lemez hangzása is párhuzamba állítható Tate-ék szintén 1990-ben, bár fél évvel később megjelent Empire-jével: bár hangzását tekintve a Vicious Rzumors nem ért fel hozzá – szilárd meggyőződésem, hogy az 1990-es QR egyike a legjobban megdörrenő metallemezeknek –, a megközelítés sok szempontból egyértelműen hasonló. Annak ellenére, hogy a gitárok harapnak, egyfajta barátságos, meleg hangulat jellemzi a soundot, amire a sok esetben többrétegű vokálok is ráerősítenek.

0313vr3

A kettes World Church lassabb, középtempósan döngölő darab, ahol vokális szempontból szinte minden megtalálható, ami akkoriban a csapat fegyvertárába tartozott: Albert énekel, sikolt, rekeszt, társai pedig hol csordavokálokkal, hol többszólamú dallamokkal támogatják. Az On The Edge egyenes vonalú, szélvész dal, amely még a Don't Wait For Me-hez képest is magasabb fokozatba kapcsol, de sebessége ellenére kifejezetten fogós darab, egyben pedig a lemez egyik legjobbja. A Ship Of Fools ismét egy lassabb, akár power líraiként is aposztrofálható tétel, Carl jutalomjátéka: csodálatosan és hallhatóan bárminemű megerőltetés nélkül énekel benne, az i-re a pontot pedig a remek ikergitáros szóló teszi fel. A soron következő Can You Hear It ugyanezen vonalat követi, lévén ez is lassabb, középtempós, remek énektémákat és kifejezetten fogós, slágeres refrént felvonultató darab, szintén maximális teljesítmény. A Down To The Temple-ben Albert a legszebb Dio-hagyományokat eleveníti fel: A nyitó „Running the distance" sor egyértelműen Ronnie-t juttatja eszünkbe, de a kissé doomos, sötét zenei világ is az általa felénekelt Sabbath-lemezeket idézi. Egy baljóslatú, akusztikus bevezető után robban a Hellraiser, a VR3 leglendületesebb dala, sztratoszférában szárnyaló Albert-sikolyokkal és ismét csak remek gitárszólókkal, majd a két percet alulról súroló, akusztikus Electric Twilight instrumentális átvezetőjét követően a Thrill Of The Hunt slágeres, könnyedebb darab. A lemezt pedig az Axe And Smash heavy metal-koncentrátuma zárja tökéletesen.

Kevés lemez tökéletes elejétől a végéig, a Vicious Rumors e szűk negyven percében azonban fikarcnyi hiba sincs. Nem véletlen, hogy Thorpe is elégedett vele, még ma is: „A harmadik lemezünk is mérföldkő volt, hiszen ezzel szerződtünk az Atlantichez, egy igazi multihoz, ami olyan volt, mint egy álom megvalósulása. Olyan csapatokkal voltunk együtt, mint az AC/DC. Láttuk is magunk előtt a sort: Led Zeppelin, AC/DC, Vicious Rumors! Aztán persze egész máshogy alakult a dolog, de az Atlantic szerződés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma is létezik a banda. Nagyon érdekes időszak volt, egyáltalán nem bántam meg, hogy leszerződtünk velük, ráadásul ekkor kezdtünk el igazán sokat turnézni. Persze korábban is voltak rövidebb köreink, de ez volt az első alkalom, hogy bezártuk a házunkat, és nem mentünk haza három hónapig. Az MTV-vel és a médiával is ekkor kerültünk először igazán közeli kapcsolatba. A Welcome To The Ball-lal aztán mindezt egy következő szintre emeltük. Tudtuk, merre tartunk, túl voltunk az első tapasztalatokon, szóval akkor végre igazán bekerültünk a körforgásba. A kölcsönhatás továbbra is nagyon jól működött közöttünk, és amire talán a legbüszkébb vagyok, hogy bár a Vicious Rumorsnak mindig is megvolt a saját hangzása, a lemezeink a mai napig változatosak, hiszen a power balladáktól a speed metal témákon át egészen a lassú, súlyos és thrashes dolgokig minden belefér a zenénkbe."

0313vr5

Az Atlantic nagyon bízott a csapatban, így a lemezt egy korrekt költségvetésű klippel is megtámogatták. Bár egyértelműen akadtak volna kereskedelmi szempontból jobban eladható dalok is, a választás végül a Don't Wait For Me-re esett, klipjét pedig a Headbanger's Ballnak köszönhetően rendszeresen lehetett is látni az MTV-n. Ennek ellenére azonban az igazán komoly áttörés elmaradt, bár a csapat a Dyanmo fesztivál főszínpadán is fellépett, illetve Európát is bejárták a Death Angel és a Forbidden társaságában, valamint karrierjük során először egy komplett, kéthónapos amerikai kört is lenyomtak.

Azt, hogy Geoff Thorpe csapata miért nem emelkedett sokkal magasabbra sem ezzel az anyaggal, sem pedig a következő, 1991-es Welcome To The Ball-lal, valószínűleg már sosem tudjuk meg. Az viszont biztos, hogy mindkét lemez igencsak előkelő helyet foglal el a power metal történetének legjobb lemezeit felvonultató képzeletbeli listán. Igazi gyöngyszemek, amelyek sokkal nagyobb figyelmet érdemeltek volna, mint ami végül kijutott nekik.

 

Hozzászólások 

 
+6 #6 queensryche999 2015-03-15 19:18
Megvolt, remek poszt, összecseng a véleményemmel.

Személyes adalék: a több tucatszor látott Don't Wait For Me klipjét biztos ami biztos alapon két VHS kazira is rögzítettem annak idején, hogy tuti meglegyen. :)

youtu.be/p38FdGcH9eo

Itt találkoztam először az azóta kult-gitárrá vált (nem a VR miatt) Charvel 750 XL-lel, méghozzá a szerintem legszebb, 'Desert Crackle' festéssel.



Ha jól emlékszem szintén itt láttam először Geoff fehér Jackson Randy Rhoads gitárját.

Idézet
 
 
+2 #5 queensryche999 2015-03-15 17:28
Idézet - Chris92:
Power metál mesterművek egytől-egyik, ahogy ez is. Fergetegesen megírt, kemény mégis fülbemászó dalok, remek hangzás, szikrázó gitárszólók, nem lehet nem szeretni. :)


így van. Nem lehet eléggé hangsúlyozni. Szerencsés csillagzat alatt született mágikus lemezek voltak ezek, elképesztően igényes dalokkal és zenei megoldásokkal. Annyira maghatározó élmény volt az első 4 lemez tizenévesen, hogy a korai Savatage mellett számomra máig ők az etalon, ha US powerről van szó. A műfajt szeretőknek kötelező.
Idézet
 
 
+3 #4 queensryche999 2015-03-15 17:12
Hoppá! A VR nagy favoritom, ez a lemez pedig a tökéletes US power számomra. Amint lesz egy kis időm átrágom a posztot.
Idézet
 
 
+1 #3 Chris92 2015-03-15 12:46
Idézet - Chris92:
Nemrég végigmentem a teljes Vicious Rumors életművön és azt kell mondjam, hogy a Carl Albert-el készült lemezek közül bármelyik van annyira, hogy ezen rovat hasábjain szerepeljen. Power metál mesterművek egytől-egyik, ahogy ez is. Fergetegesen megírt, kemény mégis fülbemászó dalok, remek hangzás, szikrázó gitárszólók, nem lehet nem szeretni. :)


"annyira jó". Hogy félreértés ne essék! :D
Idézet
 
 
+7 #2 Chris92 2015-03-15 12:43
Nemrég végigmentem a teljes Vicious Rumors életművön és azt kell mondjam, hogy a Carl Albert-el készült lemezek közül bármelyik van annyira, hogy ezen rovat hasábjain szerepeljen. Power metál mesterművek egytől-egyik, ahogy ez is. Fergetegesen megírt, kemény mégis fülbemászó dalok, remek hangzás, szikrázó gitárszólók, nem lehet nem szeretni. :)
Idézet
 
 
+3 #1 pumpika666 2015-03-15 10:04
jók is ezek a lemezek
ami érdekes, nálam nagyon bejövős pl a cyberchrist lemez, ami rengeteg kakit kapott anno :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.