Shock!

október 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Archon Angel: Fallen

archonangel_cNem tudom, te hogy vagy vele, de nekem kevés zenekar hiányzik annyira, mint a Savatage. Igen, tulajdonképpeni továbbélésként persze ott a Trans-Siberian Orchestra, de az – értékei, zeneisége maximális elismerése mellett – nekem mindig rózsaszín cukormázba mártott kertitörpékkel felékesített karácsonyfa volt. Igen, ha ma újjáalakulnának fixen, az sem lehetne már ugyanaz Paul O'Neill halála, Jon Oliva stroke-ja és ennyi év után. Sőt, már az utolsó soralbum, az amúgy korrekt Poets And Madmen sem hozta a korábbi mágiát. De hiába tudom mindezt pontosan az eszemmel, akkor is mindig érzek némi űrt, ha eszembe jut, mennyire kiemelkedő és egyedi színfoltot jelentett a palettán a Sava.

Mindezt persze maguk a tagok is érezhetik, hiszen az évek során többféle pótlékkal is előálltak. Oké, a Zak Stevens-féle Circle II Circle még nem ilyennek indult, de nem is férhetett hozzá kétség, milyen hangulatok megidézésére megy ki a játék, főleg, miután a Savatage már leállt, de Oliva is próbálkozott Painnel, szólólemezzel, miegyébbel. Viszont nem véletlenül használtam ezekre a „pótlék" kifejezést. Lehetett bármilyen pofás a C2C első pár lemeze – később aztán elszürkült a történet –, leporolhatott még Criss Olivától megmaradt témákat és ötleteket Jon, a végeredmény akkor sem volt, egyszerűen nem lehetett már ugyanaz.

megjelenés:
2020
kiadó:
Frontiers
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

Nyilván nem véletlen, hogy mindezt pont Zak új bandája, az Archon Angel kapcsán emlegetem fel, ugyanis ez a formáció is a fenti sort gyarapítja. Ráadásul nem tudom, indokolt-e egyáltalán bandaként emlegetni őket, mert sokkal inkább amolyan tipikus, egyszeri-kétszeri Frontiers-féle stúdióprojektnek tűnik a dolog. Még a recept is egészen megszokott: a nápolyi kiadó ráállította a vállalkozásra Alessandro Del Vecchiót meg Simone Mularonit, verbuváltak az énekes mellé pár olasz zenészt, adtak a sztorinak egy szokásosan semmitmondó, megjegyezhetetlen nevet, és csináltak neki/vele egy lemezt. És nyilván aligha lep meg bárkit is, hogy az Archon Angel zeneileg erős Sava-hatásokat tükröz. Szóval valahol pótlék ez is, még ha nem is merül ki ennyiben az egész.

Ebben a minőségében egyébként kellemes a lemez, csak nem kell többet várni tőle. Zak zseniális hangja gyakorlatilag semmit sem kopott a '90-es évek Savatage-műveihez képest, és tényleg végig ő a főszereplő, szóval annyira problémás már alapból sem lehet a végeredmény. Ma is ugyanolyan kellemes hallgatni őserejű, mégis kiművelt dallamait, jellegzetesen érces, mégis lágy, érzelemgazdag tónusát, mint annak idején, szóval ha valaha is szeretted őt az olyan mesterműveken, mint a Handful Of Rain, a Dead Winter Dead vagy a The Wake Of Magellan, nyert ügyed van, alapból rokonszenvesnek találod majd a Fallent.

Régi savásoknak szerintem ennyi máris elég, nekik bátran merem ajánlani a lemezt. Főleg, hogy a digók a zenei alapok terén is kitettek magukért, hallhatóan nem akarták olcsón, elfekvő ötletekből megoldani a dalszerzést. Szépen meghangszerelt, néhol Sava-módra hömpölygő, dús zongorafutamokkal, szimfo-aláfestésekkel felhizlalt, monumentálisabb darabok váltják egymást szikárabb, power metalosabb, mégis mindig megadallamos tételekkel, ugyanakkor – és ezt jó pontként írom – nem merül ki a sztori szolgai múltidézésben. A kisebb-nagyobb mértékben teljesen nyilvánvalóan a Savatage örökségére épülő, abból merítő témák (Fallen, The Serpent, Hit The Wall, Return Of The Storm, Who's In The Mirror) mellett akadnak más irányultságú darabok is a lemezen. A Rise-ban például klasszikus DIO-módra repesztő riffekre kanyarítja rá jellegzetes melódiáit Stevens mester, az Under The Spellben vagy a Faces Of Innocence-ben pedig kimondottan szépen megfogalmazott, veretes dallamos hard rock gitáralapokat toltak alá. Zak fő társa, a produceri feladatokat is jegyző Aldo Lonobile ritmusjátéka nem olyan lélegző, mint annak idején Crissé vagy a Caffery / Pitrelli párosé volt, a szólókat viszont végig remekül elkapta. Mondanom sem kell, ezen a téren is elég jelentős a Sava-befolyás, ami ugye eleve feltételez egy szintet, szóval ezt is vedd dicséretnek.

És hogy akkor miért „csak" 7 pont? Mert tök jó hallgatni a lemezt, amíg szól, viszont miután lepörgött, nem hiányzik igazán. Sokkal inkább az jut az ember eszébe, hogy igen, most akkor következhet is valamelyik említett régi Savatage-alapmű. Fentebb többször is írtam, hogy hívják az ilyesmit, de ettől függetlenül ez egy szimpatikus lemez. Kétlem, hogy mondjuk 2025-ben rendszeresen előszedném, de itt és most szívesen meghallgatom néha.

 

Hozzászólások 

 
#3 Szabó Dániel 2020-04-09 13:55
Hát, én hatalmas Sava-fanként tettem vele egy próbát, de az első négy dal végére annyira untam, hogy kikapcsoltam. Nem lehetetlen, hogy többszöri nekifutásra esetleg betalál, de elsőre ez nekem a nyilvánvaló áthallások ellenére is messze van attól, amit a Savatage, az első CIIC és az első két JOP képvisel dalszerzés szintjén, egyszerűen nem maradnak meg karakteres részek, refrének.
Idézet
 
 
#2 Gábor 2020-04-09 10:52
Zak még mindig olyan hamiskásan énekel?
A 93-as és 94-es Sava lemezeken ez elég zavaró, az utána következőkön jobb teljesítményt nyújt.
Idézet
 
 
#1 Sinka Péter 2020-04-09 09:56
Idézet:
az sem lehetne már ugyanaz Paul O'Neill halála, Jon Oliva stroke-ja és ennyi év után


Sajnos ez a két tényező már a TSO-ra is igaz lehet, nagyon félek, hogy O'Neill nélkül abból sem lesz folytatás...

Idézet:
a Zak Stevens-féle Circle II Circle még nem ilyennek indult, de nem is férhetett hozzá kétség, milyen hangulatok megidézésére megy ki a játék, (...). Lehetett bármilyen pofás a C2C első pár lemeze


Abból csak a legelső az, amit nyugodtan lehetne Sava-sorlemeznek tekinteni Oliva és Caffery szerzőségével, a többi ugyanúgy csak egy album, amin Zak énekel...

Ehhez a mostani kiadványhoz pedig még nem jutottam hozzá (valószínűleg akkor se lenne másképp, ha nem az aktuális állapotok uralkodnának a világban), de amiket eddig hallottam róla, abból az egyik simán elmenne Savatage-nek, a másiknak viszont köze nincs hozzá...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.