Shock!

november 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Allen - Lande: The Battle

Még emlékszem, pár éve egy Bruce Dickinson, Rob Halford és Geoff Tate részvételével készülő lemez tartotta lázban a metal színteret. A nagy garral beharangozott projectből végül nem lett semmi, a résztvevők bevallása szerint azért, mert nem volt annyira különleges, mint lehetett volna, nem találta meg a maga szerepét minden hang a megfelelő mértékben, csak azért pedig nem látták értelmét lemezt készíteni, hogy legyen egy ilyen is.

megjelenés:
2005
kiadó:
Frontiers
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

Hogy mi köze ennek Jorn Lande (Ark, Masterplan satöbbi) és Russell Allen (Symphony X) közös lemezéhez? Nagyjából annyi, hogy valamennyire rímel rá a fenti példa. Attól persze óvakodnék, hogy azt mondjam, nem volt értelme megcsinálni a Battle-t, ez ugyanis egy iszonyatosan jól hallgatható, végig nagyon magas színvonalú dallamos metal lemez, kétségtelenül az év egyik legjobbja ebben a stílusban, amire gondolkodás nélkül nyomatnám a maximális pontszámot, ha nem lettek volna kiemelten különleges elvárásaim vele szemben éppen a két név miatt. Itt ugyanis éppen azt a lehetőséget nem sikerült kiaknázni, amitől a legizgalmasabb lehetne egy ilyen típusú anyag - vagyis a két hang különbségeiből, eltérő karakteréből adódó finomságokat. Szóval kaptunk 12 kiváló szenzációsan hangszerelt, szárnyaló ének-, gitár- és billentyűdallamokkal teli dalt, a lemez címében hivatkozott csata viszont elmaradt a két megatorok között.

A Last Tribe gitárosára, Magnus Karlssonra várt a nagy feladat, hogy megfelelő dalokat hozzon össze Jornnak és Russellnek, és a fiatal svéd muzsikus maximálisan meg is felelt a kihívásnak. Cseppet sem meglepő módon leginkább az északi melodikus metal vonal dominál itt, finoman elhelyezett Talisman, Royal Hunt, TNT ízeket, utalásokat fedezhet fel itt-ott a figyelmes hallgató, de hangulatilag akár a dallamosabb, szellősebb Malmsteen lemezeket is említhetném (mielőtt bárki megijedne, szigorúan gitárhősködés nélkül). Természetesen bevillannak a két énekes saját csapatai is, Jorn temérdek zenekara közül leginkább a méltatlanul földbeállt Millenium zseniális Hourglass lemezének hidegen elegáns atmoszférája köszön vissza igen gyakran, de a Symphony X kevésbé összetett, direktebb pillanataitól sem áll messze egynémely dal.

A két énekes természetesen hatalmas dallamokkal állt elő minden egyes számban, ami viszont nagyon meglepett, hogy bármennyire is karakteres hanggal rendelkezik Russell, mégis mennyivel meghatározóbb Jorn Lande jellegzetes orgánuma. És itt érkeztünk el a fent említett hiányossághoz: a hat közösen énekelt nótában a két torok egyszerűen nem erősíti egymást, sokkal inkább egybefolynak - vagyis inkább Russell alárendelődik Jornnak. Sőt, még Allen szólóban énekelt dalaiban is előfordul, hogy az őt vokálokkal támogató Lande dominánsabbnak hat a refrénekben... Ez pusztán a színvonalat tekintve nem baj, nem is zavaró, de hát mint említettem, pont attól lehetett volna igazán különleges ez az anyag, ha nem így történik.

Ezt leszámítva viszont ez egy remekbeszabott lemez, tényleg mindegyik dal nagyon erős, érzelemgazdag és felkavaró, hű a műfaj legszebb hagyományaihoz. Ha csúcspontokat kell mondanom, a közösen elővezetett darabok közül a nagyon milleniumos Wish For A Miracle, a remek riffen alapuló, kirobbanó Come Alive és a kesernyés, mégis himnikus Truth About Our Time kiemelendő, a szólóban énekeltek közül pedig a Russell-féle, erősen a Symphony X-et idéző Hunter's Nightot és Jorn bődületesen jól elkapott zongorás líráját, a Reach A Little Longert tudnám említeni. Utóbbiban a ronda norvég megint porrá alázza a teljes jelenlegi hard rock mezőnyt, egyszerűen lenyűgöző tehetség a fickó. Igazságtalanság lenne persze pont Magnus Karlssont nem dicsérni egy kicsit, hiszen kiváló munkát végzett mind a dalszerzés, mind a hangszerelés, mind a gitárjáték terén.

Ami a borítót illeti, tagadhatatlanul látványos, de ennek a fantasys képnek gyakorlatilag semmi köze nincs a lemezen hallható zenéhez, én még agyaltam volna egy cseppet a koncepción - bár ez végülis mellékes. Mindent összevetve senki se habozzon, aki gerjed az ilyesféle zenékre, menjen és szerezze be a Battle-t, mert garantáltan rengeteget szól majd, remekül lehet oda-vissza hallgatni, megunni pedig nehéz. A fent részletezett okokból kifolyólag viszont akkor sem adok rá 10 pontot, ha csak a dalokat tekintve megérdemelné.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.