Shock!

április 08.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Airbourne: Boneshaker

airbourne_cAmikor annak idején felbukkant az Airbourne, a rockzene egyik lehetséges megmentőjeként fogadtam a csapatot, főleg, miután láttam őket élőben. Nyilván semmi eredeti nem volt bennük, de jó dalokat írtak, koncerten pedig egészen elképesztő energiával nyomulnak a mai napig. Aztán persze mint szinte az összes akkortájt felbukkant hasonló reménységnél, az ő esetükben is le kellett tennem róla, hogy majd világot váltanak: a zenekar feljutott egy bizonyos szintre, de évek óta megrekedni látszanak a teltházas klubokban meg a fesztiválok műsorsávjainak középső részében. Gondolom, nekik jó is ez így – megélnek a szenvedélyükből, elvannak a saját zenei világukban, és kész.

Ha meg kellene fejtenem, miért nem sikerült az Airbourne-nak ugyanaz az ugrás a csarnok-, majd az arénaszintre, mint mondjuk a Volbeatnek, talán a kevésbé eredeti stílus lehet a válasz, meg a nagyon markánsan kiugró dalok viszonylagos hiánya. Ez persze Joel O'Keeffe-ék esetében úgy is vizsgálható, hogy aránylag mindig kiegyensúlyozott színvonalat hoztak az albumaikon, ugyanakkor tény, hogy saját Highway To Hellt, Back In Blacket vagy Thunderstruckot, vagyis a bandára azonnal ráégett, mindenki által ismert, mémesedett slágert nem írtak. És az AC/DC sem lenne AC/DC, ha mondjuk a Heatseeker meg a Hard As A Rock lennének a csúcsalkotásaik, ha érted, mire gondolok. Persze ezek a dalok is jók, csak hát más szinten, mint a korábban említettek...

megjelenés:
2019
kiadó:
Spinefarm
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

Ennek megfelelően az ősszel kijött Boneshakerről sem tudok sokkal több értelmeset elmondani, mint közvetlen elődjéről, a Breakin' Outta Hellről. Ez egy félórás, tízdalos Airbourne-lemez a banda szokásos stílusában, amit több mint egy évtized után is az AC/DC meg a jóval kevésbé ismert, de O'Keeffe-éknél mindig is domináns KIX nevével lehet fémjelezni. De mivel a KIX eleve amolyan amerikai arénarockos válasz volt az AC/DC-re, tényleg elég a Young Műveket megemlíteni, úgyis ennyi a lényeg. Már az mindent elárul az anyagról, ahogy szárazban megszólal a lemez elején az a jellegzetes gitársound a címadó nótában.

Ami a részleteket illeti, az Airbourne most is írt pár erősebb dalt (az említett, szaggatott Boneshaker például kiváló darab, de csúcspont a kimértebb This Is Our City, a nagyon ragadós She Gives Me Hell vagy a kevésbé tipikus, ütős refrénű Weapon Of War is), meg akadnak alapjáratosabb tételek, amelyeket jó hallgatni, de nyilvánvalóan nem fognak évekre megkapaszkodni a koncertprogramjukban (Burnout The Nitro, Blood In The Water, Switchblade Angel). Mindenki döntse el maga, hányadán áll ezzel a kínálattal – ez a csapat nyilvánvalóan ezt tudja, ennyire képesek, és nem is akarják újra feltalálni a kereket. De hogy egy másik közhellyel dobálózzak, ami nem tört el, azt nem is kell megragasztani.

Nekem nincs különösebb problémám a banda hozzáállásával, ezt a lemezt is szívesen elhallgatom, mert az Airbourne érzi ezt a zenei világot, és tök autentikusan szólnak a kezük alól a kengururiffek. De ötödszörre ugyanarra a műsorra most már nem adok ennél magasabb pontszámot, mert az elsőt leszámítva hosszabb távon eléggé összefolynak nálam a lemezeik, és nincs okom azt feltételezni, hogy a Boneshaker kivétel lesz majd ezalól.

 

Hozzászólások 

 
#3 Megyeri Vilmos 2020-01-16 15:32
1980-ban az Airbourne is sikeres stadionzenekar lett volna! :)

A mai világban nehéz felkerülni erre a szintre, be kell látni.
Idézet
 
 
#2 Simon Zoltán 2 2020-01-15 21:15
Bárcsak igazad lenne, mert akkor még 8- k-jó lemezünk lenne, mert azért a Razors Edge-t és a Black Ice-t én nem hagynám ki :)....de komolyra fordítva a szót szerintem egyik Airbourne album sem ér fel egyik 80 után készült AC-DC lemezzel sem. ..pedig szerintem a Rock or Bust-ot már nem szabadott volna kiadni.....utána a turné pedig.....hát nem Axl..stb miatt...méltatlan volt...de ez is csak egy vélemény :).
Idézet
 
 
#1 Syracuse 2020-01-15 14:34
Akármennyire is vannak tele zseniális slágerekkel, azért azt sem szabad elfelejteni, hogy az AC/DC kis túlzással 1980 óta 10-szer adta ki a Back In Blacket.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.