Shock!

november 26.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lovecrose: Árulás

Novemberben érkezik a zalaegerszegi Lovecrose zenekar második stúdió albuma, amely az előző anyaghoz hasonlóan a Hammer Records (Edge records) gondozásában lát majd napvilágot. Az idei év eseményei ugyan kissé lelassították a munkát, a Minden Lángol elnevezésű album mégis még ebben a 2020-as évben megjelenik, a Hammerworld magazin novemberi mellékleteként. A 11 dalból álló lemezről a számok zöme single formájában már napvilágot látott. Az utolsó lemezelőzetes dalt, ami Árulás névre hallgat pedig egy friss klippel jelentette meg a zenekar.

0306_lovecrose

A dal maga jól összefoglalja a Lovecrose-os modern metal/metalcore hangzást, az egyik legösszetettebb darabja az érkező Minden lángol lemeznek, emellett különlegesség még hogy a Tales of Evening énekesnője Dudás Ivett is részt vett a csapatnak ebben a projektjében mint vendégénekes. A videót Németh Péter (Portrait Shot) készítette. A dal, valamint az érkező teljes lemez hangzásáért Simon István „Simi" felelt a No Silence Sound Studióból. A mix és a master itt készült el Gyulán, a felvételeket a zenekar gitáros/dalszerzője Csiszár Ádám vezette le Zalaegerszegen. Az album és egyben a csapat új grafikai elemeit, logóit Devecz Ádám készítette el.

„Stílusban egy sokkal kiforrottabb irányba indultunk el ezzel az új anyaggal, a hangzás és a témák is koherensebbek mint anno az Alvilág és Égnél volt, sok kritikát megfogadtunk. Az a Lovecrose-os hangzás ami jellemez minket, és ahonnan elindultunk szerettük volna hogy megmaradjon. Stílusban a modern metal és a metalcore továbbra is a fő irányvonal, ugyanakkor színesítettük kicsit egy-két dalunkat, deathcore, hardcore elemek is felfedezhetőek, sokféle elektronikus betéttel. A zenei irány amit követünk és követni szeretnénk talán éppen ebben a dalban, az Árulásban koncentrálódik leginkább. Úgy éreztük erős szám lett, éppen ezért szerettünk volna hozzá egy klipet, és még a lemez megjelenés előtti utolsó időszakban ki is jönni ezzel a dallal. Köszönjük továbbá a Tales of evening nagyszerű énekesnőjének, Dudás Ivettnek hogy részt vett a projektünkben, rengeteget hozzátett a dalhoz."

„Hosszú út vezetett idáig, egy új felállásban indultunk el az előző lemez megjelenése után nem sokkal, de úgy érezzük ez a Lovecrose egységes, jól tudunk együtt dolgozni és továbbra is nagyon sokat tanulunk egymástól. Nagyon lelkesek vagyunk az új lemez miatt, szeretnénk ha minél több emberhez eljutna, a jövő év eleje biztosan ennek az anyagnak a népszerűsítésével, koncertekkel fog telni. Lassan az új anyag próbáinak végéhez érünk, reméljük a helyzet úgy hozza hogy be is tudjuk majd mutatni minél több helyen." – Csiszár Ádám gitáros/dalszerző.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#7 faktor69 2020-10-28 17:38
Idézet - Herr Flick:
Le lettem szavazva:D Amúgy mi az a bundesliga frizura?:)

Kb. ez :-)
Idézet
 
 
#6 Herr Flick 2020-10-28 16:00
Le lettem szavazva:D Amúgy mi az a bundesliga frizura?:)
Idézet
 
 
#5 bogar 2020-10-28 12:44
elszakadva a külsőségektől, ez egy jól összerakott dal. Nem az én zeném, de tök rendben van.
Idézet
 
 
#4 Blick 2020-10-27 17:58
Idézet - Herr Flick:
Tudom csúnya dolog külső alapján itélni de látványra ez se nem metal, se nem modern. A videóban mi ez a 90-es évekből szalajtott visszafordított baseballsatyis nyóckeres reppergyerek boxerrrel a nyakában?:D Ez tényleg nagyon metal, meg modern is...a promófotón meg a raszta srác szintén a kilencvenesekbe n érzi magát ahogy nézem, talán egy Korn/Deftones hasonmásverseny en szeretne indulni?:D


Tehát az is baj, ha normálisan néznek ki?
Idézet
 
 
#3 Kerei Gusztáv 2020-10-27 17:56
Idézet - Herr Flick:
Tudom csúnya dolog külső alapján itélni de látványra ez se nem metal, se nem modern. A videóban mi ez a 90-es évekből szalajtott visszafordított baseballsatyis nyóckeres reppergyerek boxerrrel a nyakában?:D Ez tényleg nagyon metal, meg modern is...a promófotón meg a raszta srác szintén a kilencvenesekbe n érzi magát ahogy nézem, talán egy Korn/Deftones hasonmásverseny en szeretne indulni?:D


Amúgy már nem '89 van, nem kell töltényövvel és lenőtt bundesliga-frizurával nyomulni ahhoz, hogy metált játszhass.
Idézet
 
 
#2 Herr Flick 2020-10-27 17:37
Tudom csúnya dolog külső alapján itélni de látványra ez se nem metal, se nem modern. A videóban mi ez a 90-es évekből szalajtott visszafordított baseballsatyis nyóckeres reppergyerek boxerrrel a nyakában?:D Ez tényleg nagyon metal, meg modern is...a promófotón meg a raszta srác szintén a kilencvenesekbe n érzi magát ahogy nézem, talán egy Korn/Deftones hasonmásverseny en szeretne indulni?:D
Idézet
 
 
#1 Xanadu 2020-10-26 10:43
Elég volt ránézni a promófotóra, és tudtam, hogy ez valami modern metal lesz. Mondjuk mitől is "modern metal" ez még mindig, azt nem tudom, mert már 2005-ben sem számított annak. Viszont kissé szomorú, hogy idehaza még mindig csak ez meg a lakossági rock vonal fut (Csapda, Alcohol, Ossian), szinte semmi más (legalábbis a popon kívül). Tisztelet a kivételnek, ami nagyon kis számot képvisel. Eléggé beszűkült ország vagyunk e tekintetben...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.