Shock!

Végül az Empyreum Kiadó vezetője, Frank Robin lett az, aki átültette a valóságba azt a régóta dédelgetett ötletet, hogy magyarul is megjelenjen végre egy összefoglaló jellegű munka a black metalról. Én legalábbis nem tudok róla, hogy hasonlóan átfogó írás született volna Magyarországon minden rétegműfajok leghírhedtebbikéről. Sokakhoz hasonlóan nekem is a rettentő módon összetákolt, praktikusan olvashatatlan, kiadása óta pedig természetesen bőven kultstátuszba lépett Burzum-könyv jut eszembe a szűkös hazai feketefém-irodalomból, de az a kötet nem tűzött ki maga elé hasonló célokat, és amúgy is jobb, ha elfeledkezünk róla. Most viszont itt van a könyvesbolti polcokon negyvenkétezer szónyi terjedelemben ez a kislexikon kaliberű anyag, amit maga a kiadó vezetője és Havassy Gergely, de elsősorban Welczenbach Balázs jegyez szerzőként. Utóbbi egy 1988-ban született okleveles teológus, tehát majdnem egyidős a black metallal, amennyiben elfogadjuk, hogy annak tulajdonképpeni alapjait a Bathory első lemezei fektették le.

A könyvvel való ismerkedést mindenképpen érdemes az előszóval, illetve a fülszöveggel kezdeni, hiszen a szerzők nem árulnak zsákbamacskát: nem céljuk a teljesség igényével szólni a műfajról, ha úgy tetszik, ez egy nagyon is önkényes válogatás az elmúlt bő négy évtized terméséből. Mint egy virágjában lévő fához, úgy közelítenek a témához, és a magok elvetésétől kezdve egyre terebélyesedő színtér roppant gazdagságát és változatosságát próbálják a maguk eszközeivel prezentálni. A „maguk eszközei" pedig lényegében egy bő százötven zenekarnevet tartalmazó listát jelent, amely alkotókat egyenként is bemutatják. A gyakorlati megvalósítás egyszerre „igazságos" és értelmezhetetlen, hiszen ezek a formációk mind egy-egy oldalt kapnak a kötetben, vagyis az aktuális szerzőtől függően két-három-négy bekezdésben próbálnak illusztrálni komplett életműveket, ami nyilvánvalóan nagyon bátor és kezdettől bukásra ítélt kísérlet. Az előszóban el is hangzik, hogy ez egy büszkén szubjektív alapokon nyugvó munka, ilyen keretek között pedig nem is lehet ez másként.

Ezt a sok-sok nevet mindenekelőtt felcímkézett dobozokba dobálják bele, ami a feldolgozhatóság/emészthetőség szempontjából teljesen jogos megközelítés, a skatulyák elnevezése hol történeti alapokon nyugszik (a bm első hulláma, true norwegian bm), hol többé-kevésbé önkényes, és az adnunk-kell-neki-valamilyen-nevet logika tükröződik benne (nyers, háborús, kozmikus bm). Mindezt megelőzi a kötet szerintem legértékesebb része, egy szűk tízoldalas bevezető „Mi a black metal?" címmel, amely a műfaj már emlegetett fájának fejlődéstörténetébe, az összefüggések felrajzolásába enged betekintést. Más kérdés, hogy terjedelmi okokból ez a rész annyira tömény lett, annyi zenekarnév bukkan fel benne, hogy olvasó legyen a talpán, akinek ennek alapján teljes mértékben sikerül felvennie a fonalat, vagy legalább annak végét elkapnia. Ezután rögtön következik is az alkotók egyenkénti bemutatása, az egyes fejezeteket pedig mindig megelőzi egy rövid összefoglaló, illetve néhány további, a potenciális érdeklődésre szintén számot tartó formáció listaszintű megemlítése. És aztán jöhet az ugrás az avarba.

A lényegi rész összeállítását illetően nyilván jókat lehet majd vitatkozni az itt olvasottokon, részemről nincs ellenállhatatlan kedv frontot nyitni, legkevésbé a sáros bakancsomat beletörölni ebbe az összeállításba, amelybe láthatóan sok munkát tettek a szerzők. Ha valamivel, leginkább értelmezési zavarral küzdök a tekintetben, hogy kit/mit is akartak itt olvasói szempontból megcélozni/kielégíteni – a szócikkeket jegyzők személyes preferenciáitól eltekintve. Nem tudok ugyanis mit kezdeni azzal a felfogással, amikor például egy olyan alapbanda kerül szóba, mint a Mayhem, a maga negyven éven is túl nyúló történetével, és kapunk róluk egy olyan „ismertetőt", amelyben a klisék pufogtatásán túl az író egy pillanatig sem csinál titkot abból, hogy a De Mysteriis Dom Sathanas megjelenésétől kezdve az életmű további része az ő szemszögéből már csak levezetés, esetleg szimplán felesleges ráadás. Sajnos éppen a fő szerző, Welczenbach Balázs írásai hordozzák leginkább ezt a hozzáállást, ekként nem is lesznek ezek a szócikkek többek személyes hangvételű blogbejegyzések szimpla füzérénél.

Az utóbbival csupán egy kiragadott példát hoztam, de önmagában ennyi is megvilágítja, hogy mi az alapvető gondom a kötettel. Szívesen látnám meg a koncepció (?) mögött a célközönséget, de ezt nem igazán találom. A stílust jól ismerők számára csupán felületes áttekintést ad, és valójában a nosztalgia puszta ápolásán túl nem nagyon kínál mást, a black metallal most ismerkedőket pedig olykor félrevezeti, ahogy a személyes meggyőződések mentén gombolyítja a fonalat. Belépő szintű olvasmányként mindazonáltal tudom javasolni a kötet beszerzését, a helyesírási hibák és a tárgyi tévedések száma sem annyira sok, hogy ez komolyabb zavart okozzon. Balck meatl ist kreig, ahogy egy tanult kollégám mondta.

A könyvről bővebb információk és megrendelés itt.