Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Karrierjének eddigi legnagyobb koncertjére készül a Thy Catafalque és a Platon Karataev

2023. május 11-én két igazi zenei kuriózumnak számító produkció veszi be a Budapest Park színpadát.

1210_tc

A Kátai Tamás szólóprojektjeként ismertté vált, majd koncertekre zenekari formát öltött Thy Catafalque és a négytagú Platon Karataev története is rendkívül érdekes és kivételes. Bár első ránézésre talán kevés helyen keresztezheti egymás útját az avant-garde metal és az alternatív/art rockban eredező gitárzene, de sokkal több a közös pont, mint ahogy azt gondolnánk. A két projekt más irányból, de ugyanoda tekint, és mindkettejük munkásságában megjelennek az archaikus elemek, kiemelt szerephez jutnak a természeti képek, és arra ösztönzik a hallgatót, hogy befelé figyeljenek. Emellett a Thy Catafalque és a Platon Karataev is jelentős hazai- és nemzetközi ismertséget vívott ki magának, és számos szakmai elismerést is bezsebeltek. Bár hangzásviláguk eltér, mégis olyan atmoszféra jellemzi mindkettőt, ami azonnal beszippant, ehhez pedig fontos kérdéseket feszegető, sokszor az emberi léten túlmutató dalszövegek párosulnak.

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Thy Catafalque eddig tíz albumot jelentetett meg (legutóbb tavaly Vadak címmel), az elmúlt tíz évben ráadásul a francia Season of Mist kiadó gondozásában, akik többek közt olyan zenekarokkal dolgoznak, mint a Heilung, a Mayhem, a Rotting Christ és a Septicflesh. A Platon Karataev pedig 2022 elején teltházas koncerten mutatta be legutóbbi, teljesen magyar nyelvű, Partért Kiáltó című nagylemezét, de már gőzerővel dolgoznak a folytatáson.

A Thy Catafalque és a Platon Karataev közös koncertjére a jegyértékesítés december 9-én 10 órakor indult.

Facebook-esemény

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.